Mi nem tudunk mást, csak remélni
A kormány a javunkat akarja, de nem adjuk! – ez a mondat, amely egy Kossuth téri transzparensen szerepelt, akár a mai gazdademonstráció mottója is lehetne. A többezer ember fegyelmezetten, zászlókkal, figyelemfelhívó – vagy a településük nevét tartalmazó – táblával a kezében hallgatta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) nagygyűlésén felszólalókat, akik a Parlament és a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium között, a 2-es villamos sínjeinél álló traktorok mellől beszéltek – háttal a szaktárca épületének. A sínek mentén egy péceli gazdálkodó egy szamarat és egy juhot vezetett – a csacsi nyakában egy tábla lógott, amely szerint ő jobban csinálná… – Harminc évig a csirkeágazatban dolgoztam, de teljesen tönkretettek. Elkezdtem méhészkedni ötven családdal, ám ez a kormány mindent tönkretett: a támogatásokat visszavették, illetve nullára csökkentették – mondta a férfi, hangsúlyozva: az Orbán-kormány jóval több támogatást adott. – Ezerhatszáz forintot adtak minden méhcsaládra, s ez a támogatás még 2003-ban is megvolt, ám most elvették. Gyógyszertámogatásért folyamodhatunk, ami öt-tízezer forintos támogatás éves szinten – fűzte hozzá.
– Úgy százan jöttünk Gyöngyösről. Búzát termelek, huszonöt hektár földem van. A támogatást én sem kaptam meg. Ráadásul már most tudjuk: ezen a télen kifagyott a búzánk, kifagyott a repcénk. A 2004-es nyáron volt eső, jutottunk egy kis lélegzethez, az adósságainkat próbáltuk rendezni saját zsebből, de most elfagyott mindenünk. Reméljük, hogy ami kérésünk van, a demonstráció hatására mind megoldják. Reméljük. Mert mi nem tudunk mást, csak remélni – ez egy ilyen mesterség – mondta egy neve elhallgatását kérő gyöngyösi gazdálkodó.
A hajdúböszörményiek nagy transzparens alatt álltak. Kérdésünkre felsorolták, mivel elégedetlenek, miért demonstrálnak. – Nem tudjuk eladni a termést, nincs ára, a sok takarmánnyal sem tudunk mit kezdeni, mert nincs jószág, ami megegye, mert nem érdemes tartani, annyira kevés az ára, hogy az önköltséget sem fedezi. Én fuvarozok és gazdálkodok, van negyven hektár földem, azon mindenféle növényt termesztek. Ott van vagy ötszáz mázsa krumplim, de nem tudom eladni. Támogatást én sem kaptam, arról semmi visszajelzés nem jött, hogy miért. Egyedül a fiam, annak járt hetvenezer forint, ő megkapta egy hónapja. Nekem jár kétszázvalahányezer, a feleségemnek is annyi, de nem jött meg. Nem az, hogy olyan sokat lendítene, de legalább azt a kis műtrágyát meg tudnánk venni. Nem hiányzik nekünk az a támogatás, nem is kellene, ha a terménynek, a jószágnak volna normális ára! – hangsúlyozta a gazda, hozzátéve: egy hektáron százhúsz mázsa kukoricája termett, ami hétezer forint hasznot hozott, ennyit adtak érte. – Nem kéne beengedni a külföldi árut. Árulják öt forintért a káposztát, amikor három forint a palánta ára?! – mondta felháborodottan Elek Imre. Kérdésünkre elárulta: busszal érkezett a demonstrációra, a fia viszont traktorral jött – ő fiatal, még bírja – magyarázta. – Szégyen, hogy itt kell állnunk. Magyarországon, ahol minden megterem, hogy ilyen helyzet legyen – csóválta a fejét a társa. – Ott áll a krumplim, és nem kapok érte egy fillért se, ki kell vinni a szemétbe, nem lehet eladni. Hát hoztunk ide, hogy osztogassák – tette hozzá.
A komárom megyeiek „a hazugság végett” utaztak Budapestre. – Tudja, mikor fizetik ki azt a támogatást? Sose! Olyan ember nincs, aki nem kérte a támogatást, csak olyan, aki nem kapta – mondta egyikük. – Van nyolcvan hektár földem, egy kilenc hektárosba' volt egy század eltérés, és ezért nem kaptam meg a pénzt – tette hozzá. Kérdésünkre, hogy kaptak-e segítséget az igénylőlap kitöltéséhez, azt válaszolták: igen, a falugazdászoktól, „akiket most felszámolnak”. A közraktározási proglémákat is felhozták. – Volt háromszáz tonna kukoricám, egymillió nyolcszázezer forintot loptak el tőlem. A múlt kormány idején volt közraktár, beraktam a kukoricát, egy hónap múlva megkaptam még a felárat is. De már a háború előtt is volt ebben az országban közraktár, csak most nincs semmi. – A másik probléma, hogy megígérték, decemberig kifizetik a támogatások nyolcvan százalékát, aztán decemberben küldözgették ki a hibajavító jegyzékeket – vágott közbe egy másik gazda. A harmadik – mint mondta – csak februárban kapta meg a javítási figyelmeztetést, holott júniusig be kellett adni az igényléseket. – Decemberben azt mondták, hogy januárban fognak fizetni, akkor sem történt meg, most február van, de ebben a hónapban se lesz egy fillér sem, márciusban meg kezdődik a hajrá. Nagyon kell ez a pénz mindenkinek – mondta. – Nekem kétmillió négyszázezer forint járna. Nyolcezret kifizettek hektáronként, de azt se a kormány fizette, hanem a bankok hitelezték az államnak – jelentette ki. – Mi sajátságos helyzetben vagyunk, nem tehetjük meg, hogy abbahagyjuk, és elmegyünk valahova dolgozni. Mindenünket beleraktuk a gazdaságunkba, gépeket, földet kellett vásárolni, műtrágyát, vetőmagot – ezt nem lehet abbahagyni – hangsúlyozta a harmadik. – Nekem is van több mint tízmillió forint tartozásom, hiába van földem, a tartozást előbb-utóbb ki kell fizetni. Jelentkeztem egy 2003-as SAPARD-pályázatra, és négyszer kellett módosítani a fizetési határidőt, pléhpofával kellett odamennem a bankhoz, hogy hosszabbítsák meg a határidőt, míg nagynehezen január 28-án kaptam meg a pénzt, az utolsó határidő előtt. Tizennégy hónap után kaptam meg azt, amit normális esetben fél éven belül meg kellett volna – mesélte egy másik gazda, száztíz hektár föld tulajdonosa. – Most rendeltem vetőmagot, vegyszert, négymillió forintért, hitelre. De nem panaszkodom. Csak azt adják meg, ami jár. Nem kell egy forinttal több, de eggyel kevesebb se. Miért nem tartják be az ígéretüket? Ha mi nem tudunk fizetni, elviszik a házunkat is – mondta a szülőföldjén gazdálkodó férfi.
A demonstráción a biogazdálkodók is megjelentek, sokan kóstolót is kínáltak termékeikből – ingyen. – 1992 óta foglalkozunk biogazdálkodással. Úgy érezzük, széllel szemben megyünk. Azt szeretnénk, ha nagyobb támogatása lenne ennek a formának – jelentette ki érdeklődésünkre Molnár Katalin, a Galgafarm munkatársa. Mint mondta: gondjaik voltak az EU-minősítéssel, mivel nem pasztörizált és homogenizált tejet kívántak eljuttatni a fogyasztókhoz. – Hihetetlen sok akadályon kellett keresztülmennünk, hétszer kellett nekirugaszkodnunk, hogy megfeleljünk a különféle kritériumoknak. Ez komoly befektetést igényelt, holott a mi gazdaságunk nem tőkeerős, nem is céloztuk, hogy befektetőket vonjunk be, nehogy ki legyünk szolgáltatva kényük-kedvüknek. Az áfa-visszafizetés eltolódásával hárommillió forintunk ragadt bent. Ez hihetetlen nehézségeket okoz – hangsúlyozta a gazdálkodó, hozzátéve: igény van ezekre a termékekre, ám az emberek jó része nem engedheti meg magának, hogy bioételeket fogyasszon.
| A petíció szövege | |
Előörs a kilencszáz traktor?
– Tárgyalni és tisztességesen megállapodni jöttünk. Ha ez nincs, akkor előörs a kilencszáz traktor – jelentette ki beszédében Jakab István, a MAGOSZ elnöke, hangsúlyozva: minden egyeztetésen részt vettek, amelyen a támogatásokról volt szó, ám eredmény nem született, a gazdák többsége nem kapta meg a pénzt. Azzal a minisztériumi kijelentéssel kapcsolatban, hogy az igénylők egy része rossz adatokat adott meg, Jakab hangsúlyozta: kérelmet csak pontos alapadatokból lehet készíteni. – A másik vád az, hogy mi, az érdekképviselet nem segítettünk, holott könyörögtünk azért, hogy térképet adjanak, hogy segíthessünk. Az volt a válasz, hogy sokba kerül. Ha megnézzük, hogy a késedelemből adódó kamatköltség mennyit emészt fel, illetve azt az árveszteséget, amit a gabonán elszenvedünk és elszenvedtünk, az tízmilliárdokra rúg – jelentette ki az elnök, hangsúlyozva: elvárják a kormánytól a felelős gondolkodást. Jakab István az összegyűltek előtt felolvasta a demonstrációs bizottság által összeállított petíciót is: eszerint a magyar gazdák életben maradása érdekében a MAGOSZ azt követeli a kormánytól, hogy biztosítsák a területalapú támogatások és a nemzeti kiegészítő támogatások kifizetését, valamint, hogy az ágazatot érintő kifizetésekről az érdekképviseleteket az uniós gyakorlatnak megfelelően folyamatosan tájékoztassák, és 2005. február 28-ig hirdessék meg az idei nemzeti támogatásokat, és vonják vissza a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) forrásainak átcsoportosítására irányuló brüsszeli kezdeményezést. Petíciójuk tartalmazza továbbá azt a követelést is, hogy a kabinet adjon teljes körű tájékoztatást az EU által biztosított gabonaintervenciós felvásárlás helyzetéről. Kérik a NVT agrár-környezetgazdálkodási részével kapcsolatban a források igazságosabb elosztását, az áfa-visszaigénylési minimumhatár eltörlését és legalább negyedévenkénti visszatérítését, az ökológiai gazdálkodás indokolatlan alulfinanszírozásának megszüntetését, és többek közt a falugazdász rendszer működőképessé tételét.
Jakab István hangsúlyozta: a mezőgazdaság válságban van, és ebben valamennyi agrár-érdekképviselet egyetért, még a Magyar Agrárkamara is. A beszédet követően átadták a petíciót, amelyet a szaktárca nevében Pásztohy András politikai államtitkár vett át. Németh Imre miniszter egyébként egy délelőtti nyilatkozatában korábbi megnyilvánulásaival ellentétben elismerte, hogy időben ki kellett volna fizetni a gazdálkodók támogatásait. Közölte, hogy gyorsítani kell a pályázatok elbírálást és a kifizetéseket – tudósított a Magyar Rádió.
Kora délután a demonstrálók egy kis csoportja megpróbált bejutni a mezőgazdasági minisztérium épületébe, de ezt a kapuban álló rendőrök megakadályozták. Ettől eltekintve a demonstráció fegyelmezetten zajlott.
