Arab maffia a baloldali román kormányban?

A 90-es évek baloldali román kormányzata alatt az arab maffia zavartalanul élhette életét, a maffiózók beférkőztek a hatalmon lévő politikusok, sőt Ion Iliescu elnök kegyeibe – állítja a rendőrséget annak idején vezető Ion Pitulescu.

MNO
2005. 04. 12. 8:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A román kormányba bekerültek az arab maffia bűnözői – jelentette ki nem kis megütközést kiváltva a román rendőrség volt parancsnoka, Ion Pitulescu, aki az Irakban elrabolt román újságírók ügye kapcsán szólalt meg. A három újságíró él – közölte tegnap a román államfő szóvivője, hozzátéve, hogy elrablásuk körülményeiről csak hazatértük után hoznak nyilvánosságra részleteket – emlékeztet az ügy kapcsán a Magyar Hírlap.

Pitulescu, aki most tartalékos tábornok, de 1995 és 1997 között a román rendőrséget vezette, román lapoknak és tévéknek nyilatkozva azt állította, hogy a maffiózókat a korábbi kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt hangadó politikusainak egyike, Viorel Hrebenciuc, a Vacariu-kabinet főtitkára segítette be a kormánystruktúrákba. Hrebenciuc saját tanácsosává nevezte ki Jasszer Arafat egyik bizalmi emberét és kémjét, Kemal Kadert, aki ebben a tisztségében korlátlanul hozzáférhetett a kormányfőtitkárság minden titkos dokumentumához, ideértve a Külső Hírszerző Szolgálattól érkező titkos táviratokat is. Kemal főnökétől fegyverviselési jogot is kapott. Ebben az időben tűntek el a kormányfőtitkárságról bizonyos szigorúan bizalmas iratok – és nyomukban rövidesen Kader is – állítja.

A rendőrparancsnok minderről tájékoztatta ugyan a korabeli kormányt, amely azonban figyelmen kívül hagyta az információkat. Mi több, a rendőrfőnök szerint az idő tájt az arab maffia zavartalanul élhette életét, a kormánypártiakat ugyanis túlságosan is lefoglalta a tisztségek elosztása, ráadásul a maffiózók beférkőztek a hatalmon lévő politikusok kegyeibe. Ekkor „futott fel” Romániában a román újságírók elrablásának megszervezésével, továbbá pénzmosással, okirat-hamisítással, arab terrorszervezetek titkos pénzelésével vádol szíriai üzletember, a túszügy kapcsán a napokban őrizetbe vett Omar Hajszam, aki Ion Iliescu államfővel is szoros kapcsolatokat ápolt.

Az arab maffia az 1996 végén történt hatalomváltás után is megőrizte kiváltságos helyzetét, mivel a korábbi hatalom emberei által irányított titkosszolgálatok félrevezették Emil Constantinescu elnököt és a kormányt – mondta Pitulescu.

A három román újságíró ügyében egyébként hosszú hallgatás után megszólaltak a román illetékesek. „Marie-Jeanne Ion, a Prima Tv riportere, operatőre, Sorin Miscoci és a Romania Libera című napilap tudósítója, Eduard Ohanesian életben vannak” – közölte a román államfő szóvivője, Adriana Saftoiu, hozzátéve: az idáig összegyűjtött információk optimizmusra adnak okot állapotukat illetően.

A volt rendőrfőnök viszont biztosra veszi, hogy az újságírók elrablását Bukarestből szervezte meg Omar Hajszam, hogy később, a megmentő szerepében tetszelegve, mentesüljön az elkövetett törvényszegései miatti felelősségre vonástól. Ion Pituelscu „rendőri szimatára” hivatkozva azt sem zárja ki, hogy az emberrablás megrendezésében a túszok legalább egyike is benne van – olvasható a Magyar Hírlapban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.