A formálódó adóreform-elképzelések egyik legbiztosabb pontjának az áfarendszer megváltoztatása tűnik. Bár az adóreform-bizottság szerint nem kellene év közben életbe léptetni a módosításokat, hiszen – érvelnek – ez versenyképességi és foglalkoztatási szempontból nem tartozik a legsürgetőbb ügyek közé, a kormányzati oldal erőltetni látszik ezt a lépést. A szándékok szerint már októbertől egységesítenék (kevés kivételtől eltekintve) az áfakulcsokat, arra számítva, hogy a kedvező hatások sokkal érzékelhetőbbek lesznek, mint a kedvezőtlenek. A jelenleg 25 százalékos normál kulcs 19-19,5-20 százalékosra csökkenne, ezzel egyidejűleg megszűnne a 15 százalékos kedvezményes kulcs. Néhány kritikus területen, így a szállodai szolgáltatásoknál, illetve a kulturális értéket képviselő sajtótermékeknél viszont a 15 százalékos áfa ötszázalékosra mérséklődne.
Az eddig megismerhető tervekből kitűnik: az autóvásárlók ezúttal sem kerülnek a kedvezményezettek körébe, hiszen nem élvezhetik az alacsonyabb kulcs miatti árcsökkenést. Az áfakiesés kedvezőtlen hatásának kompenzálására ugyanis növelnék a jövedéki, valamint az amúgy is szinte folyamatosan emelkedő regisztrációs adót. E két adónemnek együttesen mintegy 66 milliárd forinttal kellene ellentételeznie a bevételcsökkenést abban az esetben, ha a normál áfakulcs 20 százalékosra mérséklődne.
A Világgazdaság számításai szerint ez durván azt jelenti, hogy a gépjárművek árában amúgy is tetemes hányadot – esetenként akár ötven százalékot – képviselő regisztrációs adó évi 5,5 milliárd forinttal nőne. A jövedéki termékek után fizetendő teher pedig 60,5 milliárddal emelkedne. (E két adónemből jelenleg az éves bevételi előirányzat 62, illetve 672 milliárd forint.)
Nem lehet patikamérlegen kiegyensúlyozni a kétféle adót, így nagyon is elképzelhető, hogy az autósok, a kereskedők végül is rosszabbul járnak – vélekedik Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke, hozzátéve, hogy a szervezetet nem avatták be az őket is érintő adóváltoztatási tervekbe. Annyiban viszont nem rossz az elgondolás – mondta –, hogy a számlaérték alapján kiszámolt általános forgalmi adóval szemben a tételes adó növekszik, így a külföldről behozott használt autókkal kereskedő szürkeimportőrök haszna csökkenni fog.
Hivatalosan nem tud a szakmát is érintő adóváltoztatási szándékokról Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke, és csak reméli hogy az áfa és a regisztrációs adó egyensúlyozása hatására nem változik a gépkocsik ára. A jelenleginél nagyobb elvonást ugyanis már nem tudnak elviselni az autókereskedők – jelentette ki. Az idén így is 15-20 százalékos visszaeséssel kalkulálnak. Ha tovább növekednének a terhek, még drasztikusabban zuhanna a forgalom, s az a költségvetési bevétel is elmarad, amelyet eredetileg elterveztek.
A használt autókat forgalmazó cégek érdekeit képviselő Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete szerint nem sok értelme van, hogy újból hozzányúlnak a regisztrációs adóhoz, hiszen az EU minden bizonnyal hamarosan döntést hoz a megszüntetése ügyében. Fojt Attila elnök úgy véli, amúgy sem lenne szerencsés növelni az adótételeket, mert ezzel csak még nagyobbra nyílna az olló a külföldön és az itthon megvásárolható használt autók ára között. Tovább csökkenne az eladott járművek száma, amely viszont az állami bevételi terveket kérdőjelezné meg.
Az üzemanyag jövedéki adójának csökkentésére szólítja fel a kormányt és a parlamentet a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE). A szervezet közölte: az érdekérvényesítés valamennyi törvényes eszközét igénybe veszi, ha április 20-ig nem ér el eredményt. Az MKFE szerint a jövedéki adó és az áfa mértékén túl a kormány ellentmondásos magatartása is hozzájárul az üzemanyag árának növekedéséhez. A szervezet úgy véli, hogy a kabinet csak látszólag lép fel a benzin és a gázolaj magas árával szemben, mert a költségvetés nehézségei miatt érdekelt az áfa-bevételek növekedésében. Az egyesület közleményében rámutat: Európában csak két államban drágább az üzemanyag, mint Magyarországon.
Forrás: Világgazdaság, Info Rádió

Trump nem megmentő, hanem szövetséges a konzervatív értékek harcában