Gyurcsány a gyerekgyilkosságot is 2002 elé vezeti vissza

A szécsényi gyermekgyilkosságról is az előző kormány jut eszébe a miniszterelnöknek – derül ki a ma reggeli, heti rádióinterjúból. Gyurcsány Ferenc a beszélgetés során cáfolta a Draskovics Tibor pénzügyminiszter menesztéséről szóló híreket.

MNO
2005. 04. 12. 7:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Rádiónak adott e heti nyilatkozatában Gyurcsány Ferenc nem kommentálta Suchmann Tamás írását, mely a hétfői Népszavában jelent meg. A Horn-kormány privatizációs minisztere figyelmeztetett: pártszakadás veszélye fenyeget, ha az MSZP az SZDSZ nyomására kihátrál Szili Katalin államfői jelölése mögül. A kormányfő most cáfolta, hogy a frontok megmerevedtek volna az elnökjelölés ügyében, s kifejezte meggyőződését, hogy „ezekben a napokban közeledni fognak az álláspontok egymáshoz, és belátható időn belül képes lesz mindkét koalíciós párt megnevezni egy személyt, ugyanazt a személyt, akit alkalmasnak tart, és akit ajánlani tud a parlament többi pártjainak.” Míg Suchmann cikkében a kormányfőt jelölte meg olyan személyként, akitől a közvélemény elvárja: a koalíció vezetőjeként megoldást találjon, Gyurcsány kifejtette: „Az elmúlt hetekben sokszor elmondtam, hogy a megoldás ezekben a kérdésekben politikailag és közjogilag is a magyar parlament pártjainak kezében, összességében az országgyűlésben van. Én ezt mindig tiszteletben fogom tartani, e szerint is fogok eljárni.”

„Nincsen napirenden ez a kérdés” – jelentette ki a miniszterelnök, amikor a Draskovics Tibor pénzügyminiszter menesztésével kapcsolatos információkról faggatták. A rádió munkatársa a Magyar Nemzetre hivatkozott, amely kormányközeli forrásokból úgy értesült: Gyurcsány új pénzügyminisztert keres. A kormányfő kitért az elől, hogy értékelje a politikus tevékenységét. Az adóreform-bizottság és a pénzügyminiszter közötti ellentétes álláspontról kifejtette: az „igazságosabb” adó- és ellátórendszerek kialakítása felé kell elmozdulnia Magyarországnak, mivel „nem csökken az emberek közötti különbség, nagyon sok igazságtalanság van a hétköznapokban.”

Ara a felvetésre, hogy Draskovics kijelentette: állna elébe az effajta változtatásoknak, de akkor mondják meg, hogy hol csökkentse a kiadásokat, mert csak akkor lehet a bevételeket csökkenteni, ha a kiadásokat is csökkentik, a kormányfő elmondta: „Ez egyébként egy helyén való felvetés. Ma Magyarországon több százezerre tehető azoknak a száma, akik a szürke- vagy a feketegazdaságban vannak. Ezek az emberek, miközben nem járulnak hozzá a közteherviseléshez, a másik oldalon megjelennek szolgáltatás-vásárlóként.” Gyurcsány úgy véli: meg kéne tenni az első lépéseket, „hogyan lehet ezt a több százezer embert érdekeltté tenni, hogy vállaljon részt a közösből”.

A nemrég a szociális ellátás, a közigazgatás, az egészségügy területén reformokat szorgalmazó Kóka János gazdasági miniszter Gyurcsány szerint a kormányban is felvetődött dilemmákat fogalmazott meg. Saját, a rádió által idézett nyilatkozatának is ellentmondva a miniszterelnök voluntarizmusnak bélyegezte, hogy 6 százalékos gazdasági növekedést tűzzön ki célul Magyarország. Egy múlt heti fórumon azt nyilatkozta ugyanis: ahhoz, hogy magasabb bérek legyenek Magyarországon, 6 százalékos gazdasági növekedés kellene.

„Minden alkalommal, mikor ilyen van, fel kell tennünk a kérdést, jól csináljuk-e, nem történt-e valami olyasmi az elmúlt években, amit nem vettünk észre, helyes-e az 1999-es eljárásjogi szabályozás, amelyet itt alkalmaztak?” – fogalmazott a kormányfő a szécsényi gyermekgyilkosság kapcsán. Gyurcsány a 14 éves kislány elleni brutális cselekménnyel kapcsolatban fölvetette: a hatályos eljárásjogi szabályok „kellőképpen védenek-e bennünket, kellőképpen megvédik-e a gyerekeinket? Szabad-e például könnyített eljárásban ítélkezni a bizonyítás teljes kényszere nélkül, tárgyalás nélkül ilyen esetben, vagy végig kell gondolni, hogy más az út?” (Mint ismeretes, a szocialista-liberális kormánykoalíció 2002-es kormányalakítását követően a drogfogyasztásért kiszabható büntetésekkel párhuzamosan a gyemekgyilkosságért kiszabható büntetéseket is enyhítette – a szerk.)

Gyurcsány a következőkkel indokolta, hogy az igazságügy-minisztert a vonatkozó jogszabályok átnézésére kérte meg: „Mert túlságosan sokunkban nagy a megdöbbenés, és sokakban, bennem is, nagy a rettenet. Egy 14 éves kislány ok nélkül erőszak áldozata lett. Házától 300 méterre egyszerre csak megszűnik az élet. Közben megtudjuk azt, hogy a feltételezett elkövető egy olyan fiatalember, aki nem is olyan régen szabadult ember elleni erőszakos bűncselekmények miatt.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.