A szocialista–liberális kormány tervezete több olyan kérdést az újonnan létrehozandó irányító testületek hatáskörébe utal, amely a felsőoktatási intézményeken belül a tudomány kérdéseit közvetlenül érinti – derül ki az elnök indoklásából, amely kiemeli: a tudományos élet szabadságát az alkotmány kiemelten fontos alapjogként biztosítja – ez a jog pedig „olyan felsőoktatási intézmények létrehozását követeli meg, amelyben a tudomány művelőinek közössége autonóm módon dönthet a tudománnyal, ezen belül különösen a kutatással összefüggő kérdésekben”.
A tudomány művelői kifejezetten ki vannak zárva az irányító testületek működéséből, az irányító testületek tehát nem valósítják meg a felsőoktatási intézmények tudományos autonómiáját. Ezért az államfő szerint alkotmányellenes az irányító testület felruházása bizonyos, a tudomány művelését közvetlenül érintő hatáskörökkel.
Korábban az ellenzéki pártok és több civil szervezet is úgy vélték, hogy a tervezet ellentétes az alkotmánnyal.
Az államfő alkotmányellenesnek találta azokat a szabályokat is, amelyek a kormányt hatalmazzák fel azoknak a tudományágaknak a meghatározására, amelyeken doktori képzés folyhat. A köztársasági elnök kifogásolta azt is, hogy a törvény az oktatási miniszter bizonyos fenntartói döntéseivel szemben nem biztosítja a bírósághoz fordulás jogát a felsőoktatási intézmények számára. Így a felsőoktatási intézmények autonómiáját és a tudomány művelését érintő döntésekkel szemben bírói jogvédelem nélkül maradnak az intézmények.
A köztársasági elnök úr alkotmányossági aggályai nem érintik a törvényjavaslat legfontosabb elveit és elemeit – reagált közleményében az Oktatási Minisztérium (OM). „Mivel a köztársasági elnök úr kifogásai a törvény lényeges elemeit nem érintik, ezért amennyiben az Alkotmánybíróság esetleg egyetért az indítvánnyal, a kifogásolt elemeket az Országgyűlés még ősszel módosíthatja, így a felsőoktatási reform bevezetése nem kerül veszélybe” – teszik hozzá.
InfoRádió, Magyar Rádió

Hosszú betegeskedése után visszatért Szily Nóra: „Annyi minden kimaradt!”