A legnagyobb összeget, 200 millió eurót Magyarországtól várja vissza az Európai Unió, míg Szlovákiának 30,390 millió eurót, Csehországnak 46 milliót, Lengyelországnak 136, Szlovéniának pedig 5 millió eurót kellene visszafizetnie. Az Európai Bizottság szerint az új tagországokban például fokhagymából, rizsből, vajból, narancsléből, baromfihúsból, dohányból, mandarin- vagy halkonzervből nagyobb árukészlet halmozódott fel, mint amit a normák megengedtek – írja a pozsonyi Új Szó nyomán az Üzleti Negyed.
Szlovák kezdeményezésre pénteken Pozsonyban találkozott a szlovák, a magyar és a lengyel agrárminiszter, valamint a cseh és a szlovén mezőgazdasági államtitkár. Szerintük az Európai Bizottság követelése igazságtalan és minden jogi alapot nélkülöz. A visegrádi négyek és Szlovénia ezért azt követeli Brüsszeltől: adjon magyarázatot, miként számította ki a visszatérítés összegét, és milyen készletezési módszerrel mérte fel a többletet, ha olyan termék is van a kifogásolt listán, amelynek nyoma sincs a korábbi vámstatisztikákban. Nehezményezik továbbá, hogy Brüsszel készletezett, holott ez a csatlakozási szerződésben foglaltak értelmében nemzeti hatáskörnek és feladatnak minősül.
Magyarország kitart igaza mellett, s végső esetben kész akár az Európai Bírósághoz is fordulni – mondta Gráf József agrárminiszter, aki az Új Szónak azt mondta: Budapest egyetlen eurót sem fog visszafizetni.
(origo/Üzleti Negyed)

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok