A kormány előrehozza egyes termékek, például a benzin jövő évre tervezett áfacsökkentését – jelentette be a miniszterelnök, miután hazatért hongkongi látogatásáról. Gyurcsány Ferenc elmondta, ezzel mintegy 10-12 forinttal csökkenhet az üzemanyag ára. A kormányfő hangsúlyozta: a döntés miatt nem kell módosítani az idei költségvetést.
Veres János pénzügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a pénteken kezdődött manchesteri pénzügyminiszteri találkozó esetlegesen kialakuló, egységes álláspontja alapján fog cselekedni.
Tállai András véleménye szerint az üzemanyagárak jövedéki adóját még 2006 előtt csökkenteni kell, a kormány nem nézheti tétlenül tovább a benzinárak emelkedését. Egy másik fideszes képviselő, Lázár Mózes pedig úgy fogalmazott: pártja megítélése szerint tíz-tizenöt forinttal lehetne csökkenteni a jövedéki adó csökkentése révén az üzemanyagok árát. A Fidesz szerint a kormány folyamatosan félrebeszél a benzinár kérdéséről, ahelyett, hogy tenné a dolgát. Lázár Mózes, a Fidesz-frakció energia munkacsoportjának vezetője szerint a kormány csak azt a látszatot kelti, mintha szeretne tenni valamit az ügyben.
Véleménye szerint a miniszterelnök mostani nyilatkozatából még csak a szándékát sem érezni ki annak, hogy a kabinet csökkenteni szeretne valamennyit az üzemanyagok árából. Példaként említette Lengyelországot arra, hogy ha a szándék megvan egy kormányban, akkor gyors és hatékony lépést tud tenni, ahol jelentősen csökkentették az üzemanyagok árát.
Miután a héten Magyarországon is rekordot ért el a benzin ára, a gazdasági miniszter engedélyezte a stratégiai készletek egy részének piacra dobását. Kóka János utasította a Kőolaj- és Kőolajtermék-készletező Szövetséget a szükséges intézkedésekre. Az intézkedés 1-2 napos olajtartalékra vonatkozik: egy hónapon át, naponta 800 tonna kőolajat értékesítenek a Mol tiszai finomítójában lévő tárolóból, de 15 nap után a gazdasági miniszter felülvizsgálhatja a mennyiséget.
Varsó interveniált, Pozsony kivár
Lengyelországban csökkentették az üzemanyagok jövedéki adóját. Varsó beavatkozott: szeptember 15-től az év végéig 0,25 zlotyval mérsékli a lengyel állam a benzin jövedéki adóját. A kiskereskedelmi benzinár 4,48 zloty/liter; Miroslaw Gronicki pénzügyminiszter szerint ez 5,6 százalékos csökkentést jelenthet – tudósít a Reuters.
A lengyel intervenció bejelentését követően Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter jelezte: Pozsony nem látja drámainak az üzemanyagárak emelkedését. Miklos elmondta: a tárcánál helyzetelemzést készítettek, ám egyelőre az angliai pénzügyminiszteri tanácskozáson kívánnak konzultálni a növekvő üzemanyagárakról. Jelezte: lehetetlennek látja, hogy „egyoldalú” intézkedéseket tegyenek. A szlovák üzemanyagárak literenként 5 koronányit emelkedhetnek a jelenlegi, átlagosan 30 koronás szintről, ám az ország összes szomszédjában többet fizetnek a fogyasztók a benzinért – írja a slovesko.com.
A cseh pénzügyminiszter is az Ecofin hét végén Manchesterben tartandó ülésére vár. Bohuslav Sobotka nem tartja kizártnak, hogy a benzin ára 29 koronáról 35 koronára emelkedik. Csehország nem változtat az üzemanyag jövedéki adóján, ám felszólította Brüsszelt, hogy gyakoroljon nyomást a Kőolajexportáló Országok Szervezetére a kőolajtermelés növekedése érdekében. Prága nagyobb állami támogatást ad 2006-tól azoknak a rokkantaknak, akik személygépkocsit vagy speciális gépjárművet használnak.
A horvát kormány viszont beavatkozott az üzemanyag árának kérdésébe: Ivo Sanader kormányfő a csütörtöki kormányülésen arra kérte a 25 százalékban a Mol tulajdonában álló INA olajtársaságot, hogy ne emelje a következő hetekben az üzemanyagok árát. A kormányfő elmondta, hogy a két-három hétig tartó árstoppal a kormányzat „időt akar nyerni a polgárok érdekében”. A horvát vezetés a múlt hónapban tett ígéretet arra, hogy interveniálni fog az üzemanyagpiacon, ha az árak – az ólmozatlan benzin esetében – elérik a 8 kunat, vagyis az 1,34 eurót. Az ár jelenleg 7,98 kuna, de egyes horvát benzinkutak már e szint fölé emelték az árat.
Ne most keressék hülyére magukat!
Csütörtökön a szuperbenzin literjéért 1,38 eurót, míg a dízelért átlagosan 1,14 eurót kértek el a német benzinkutaknál. A berlini kormány nem tervez lépéseket a magas üzemanyag ár csökkentése érdekében. Tekintettel a német költségvetés katasztrofális helyzetére, erre nem is nagyon lenne pénzügyi mozgástere. Így a kancellár megmaradt az olajtársaságokhoz intézett felszólításnál: hagyjanak fel a nyerészkedéssel. Még világosabban fogalmazott az ellenzéki kancellárjelölt Angela Merkel, aki szerint nem most van itt az ideje, hogy „hülyére keressék” magukat, hanem gondoljanak a fogyasztókra. A CDU politikusa bejelentette, hogy győzelme esetén megszüntetné a környezetvédelmi adó ama részét, ami nem nyugdíjkasszába folyik. Ez literenként 3 centes árcsökkenést jelentene. A bevezetésekor hevesen támadott környezetvédelmi adó azonnal eltörlését azonban kizártnak nevezte, mivel hét esztendő SPD-zöld kormányzásának következményeit nem lehet meg nem történtté tenni.
Franciaországban az 5,54 gallon/literes árak emelkedése mellett az általános üzemanyagár-emelkedés heves indulatokat váltott ki: a fuvarozók hétfőn több üzemanyagraktár köré blokádot vontak. Dominique Perben közlekedési miniszter bejelentette: 75 eurós csekkel könnyítenek a háztartások egy részén, hogy ki tudják fizetni a fűtésszámlákat.
A belgák már cselekedtek?
Belgiumban, ahol a térségben a legmagasabbak az üzemanyagárak, a kormány úgy döntött, több mint 17 százalékkal csökkenti a fűtőolajat sújtó forgalmi adót. Ezzel a háztartások megnövekedett terhein akarnak könnyíteni. Brüsszelben totális blokáddal fenyegettek a belga kamionosok, ha a kormány nem csökkenti az üzemanyagárakat. Az Európai Bizottság szerint ugyanis az üzemanyagárak emelkedésének kivédésére az energiafogyasztás mérséklése a járható út. Ahol a benzinárba foglalt jövedéki adó magasabb, mint az Európai Unió előírta minimális szint, ott a kormányok csökkenthetik az adóterheket. Szociális jellegű kompenzációt lehet fizetni a fogyasztóknak – mindezek azonban viszonylag távlatinak nevezhető intézkedések, miközben a fuvarozók Európa-szerte azonnali árcsökkentést követelnek.
Nagy-Britanniában nem a politikusok között zajlik a legélesebb vita az üzemanyagokról: a fuvarozók szervezete, a Fuel Lobby ultimátomot nyújtott be a kormánynak. Ha a kabinet nem csökkenti az üzemanyagot terhelő adókat, s az üzemanyagár megmarad jelenlegi, 1 font fölötti szintjén, akkor megismétlik a finomítók 2000-es blokádját. Mint emlékezetes, öt éve a fuvaros blokád megbénította az Egyesült Királyságot, ami súlyos ellátási problémákkal és politikai válsággal járt.
Reuters, AP, Le Monde, slovensko.com, Info Rádió, Magyar Rádió
Hollandia lezárja a kapukat: példátlanul szigorú menekültügyi törvényeket fogadtak el
