Poloska a kassai magyar főkonzulnál?

A kassai magyar főkonzul elképzelhetetlennek tartja, hogy bepoloskázták volna a konzulátus épületét. A Külügyminisztérium tudatta: a magyar illetékesek már vizsgálódnak, de eddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy a szlovákok által telepített vagyonvédelmi rendszer lehallgatásra alkalmas lenne.

MNO
2005. 10. 25. 9:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czékmán Imre főkonzul nem tudja elképzelni, hogy valóságalapja lehet annak a televíziós információnak, miszerint öt évvel ezelőtt lehallgató berendezéseket telepítettek a kassai magyar konzulátus falaiba. A főkonzul elmondta: nem győzték meg a késő este közvetített riporttal sem.

Mint tegnap este hírül adtuk, az egyik szlovák kereskedelmi televízió, a Markiza egy építőipari kivitelezővel készített riportot sugárzott. A férfi, aki állítása szerint néhány éve részt vett a főkonzulátus irodáinak felújításában, úgy nyilatkozott: a szlovák titkosszolgálat két ügynöke megjelenet nála, és meggyőzték, hogy a „poloskatelepítés” Szlovákia érdeke, ezért a felújítás alatt beengedte a főkonzulátus helyiségeibe a szolgálat technikusait. Közölte továbbá, hogy a szakemberek a magyar főkonzul lakószobájába telepítettek lehallgató berendezést.

Az épület felújítása valóban megtörtént öt évvel ezelőtt, ám a
konzulátus beköltözése előtt elvégezték a misszió biztonságához szükséges munkákat. – Semmi okom feltételezni, hogy szakembereink nem vették volna észre a szlovák titkosszolgálat berendezését – tette hozzá a kassai magyar főkonzul. Arra a kérdésre, hogy tesznek-e feljelentést, Czékmán elmondta: nem szeretnék megterhelni a két ország kapcsolatait ezzel az esettel.

A Külügyminisztérium kedd délelőtt közleményben tudatta: a főkonzulátus szeptember elején jelzést kapott egy szlovák kereskedelmi televíziótól a magyar képviseletre állítólagosan telepített lehallgató készülékekről. „A főkonzul jelzése alapján a Külügyminisztérium az illetékes magyar szervhez fordult, amely haladéktalanul helyszíni vizsgálatot végzett a kassai főkonzulátuson. A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a főkonzulátus épületében 2000-ben egy szlovák cég telepített vagyonvédelmi rendszert. A vagyonvédelmi rendszer vizsgálata megkezdődött, eddig nem nyert bizonyítást, hogy ez a rendszer lehallgatásra alkalmas lenne” – írja Szabó Ferenc helyettes szóvivő, hangsúlyozva: miután NATO tagállamok nemzetbiztonsági szolgálatai esetében egymás elleni műveletek nem megengedettek, ezért a magyar fél nem is feltételezi, hogy ez esetben erről lenne szó. – Az azonban nem kizárható, hogy szlovák belpolitikai motivációk állnak a nem bizonyított bejelentés mögött – teszi hozzá, megjegyezve: az ügy kapcsán az illetékes magyar hatóság felvette a kapcsolatot szlovák partnerével.

A szlovák tévének nyilatkozó politikusok, biztonságpolitikai szakértők megdöbbenéssel fogadták a hírt. Robert Kalinak, a parlament védelmi bizottságának elnöke szerint büntetőjogi eljárást kell indítani – a titkosszolgálat igazgatója úgy moshatja tisztára ügynökeit, ha feloldja őket hallgatási kötelezettségük alól – vélekedett.

– Ha igaz, hogy a szlovák titkosszolgálat poloskákat telepített a magyar főkonzulátus épületébe, bebizonyosodik, hogy van egy különleges vonása a szlovák politikának: a magyarfóbia, az a meggyőződés, hogy Magyarország valamilyen módon mégiscsak ellenséges állam – mondta Ivo Samson elemző.

A Markiza televízió annak a liberális új polgári szövetségnek a szócsöve, amelynek elnökét, Pavol Ruskot váltóbotránya miatt nemrégiben menesztettek a kormányból. Ez az összefüggés, illetve a bosszú lehetősége azért sem teljesen megalapozatlan, mert a poloska-telepítés szemtanúja csak most jelentkezett, s arra nem adott magyarázatot, hogy eddig miért hallgatott.

Titkosszolgálati ellenőrzést sürget a szakbizottság MKP-s alelnöke

Köteles László a szlovák parlament titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottságának MKP-s alelnöke kedden délelőtt a további lépésekről tárgyalt a bizottság elnökével. Véleményük szerint először a szlovák titkosszolgálatnak kell lépnie az ügy tisztázása érdekében. „Javaslatunk az, hogy mindenképpen a szervezeten belül kell ellenőrizni, előfordulhatott-e ilyen, véleményem szerint törvényellenes, a diplomáciai alapelveit két lábbal felrúgó cselekmény. Utána pedig, hogyha ez nem bizonyosodik be, akkor a szervezet kötelezettsége az, hogy mindenképpen, akár bírósági úton is elégtételt kérjen” – közölte a politikus.

Köteles László szerint egyébként nagyon valószínűtlen, hogy az azonos katonai tömbökhöz tartozó Szlovákia és Magyarország között ilyen eset előfordulhasson. A titkosszolgálatokat ellenőrző parlamenti bizottság alelnökeként úgy tudja, nagyon is jó a két ország együttműködése e tekintetben is. Ám az is igaz, hogy a '90-es években, vagyis a meciari érában voltak magyar ügyei a szlovák titkosszolgálatnak, s ezek a mai napig nincsenek lezárva.

(radio.hu, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.