Az illetékes önkormányzatok – Biatorbágy kivételével – tavaly ősszel hatástanulmány és pályáztatás nélkül döntöttek egy konzorcium bevonása mellett – írja közleményében Csenger-Zalán Zsolt, a Fidesz budaörsi választókerületének elnöke, hozzátéve: az önkormányzatok október 20-ig nyélbe kívánták ütni a szerződést, Keller László MSZP-s országgyűlési képviselő hathatós támogatásával. A Fidesz helyi népszavazás kiírását kezdeményezte, másrészt felhívta az önkormányzatok figyelmét a törvénysértésre. Később egyfordulós, nyílt versenytárgyalást hirdettek, mindössze 15 napos beadási határidővel. Így is négy pályázat érkezett, amelyet öt nap alatt szándékoztak érdember kiértékelni az érintett polgármesterek – tájékoztatott Csenger Zalán, hangsúlyozva: a pályázatok bontása során szabálytalanságok sorozata történt, melynek hatására az egyik ajánlattevő bírósághoz is fordult, a per jelenleg is zajlik. „A per miatt a sürgős privatizációt támogató polgármesterek ismét meghátráltak, és ezek után érvénytelenné nyilvánították a pályázatot, és zárt versenytárgyalást írtak ki. Erre a négy helyett mindössze két pályázót hívtak meg” – folytatta a fideszes politikus. Mint írja, a versenytárgyalást január 11-én értékelték ki és ismét a konzorciumot hoták ki győztesnek. Törökbálinton, Tárnokon, Pusztazámoron népszavazási kezdeményezés indult az ügyben.
A fideszes politikus közleményében megjegyzi: már több önkormányzat is rájött arra, hogy a közszolgáltatások privatizálása komoly veszélyeket rejt magában, és jelentős lakossági áremeléseket okoz. A privatizáció ilyen stratégiai közvagyon esetében csak végső megoldásként fogadható el – hangsúlyozza.
Keller László szerint „a Fidesz csak akkor nem ellenezné a privatizációt, ha az ő holdudvara lenne a haszonélvező, most ellenzi, mert így minden szolgáltatást igénybevevő nyerhet”. A szocialista politikus közleményében azt hangoztatja: a vízmű privatizálásáról a hét település képviselő-testülete döntött, nem pedig a szocialisták. Az országgyűlési képviselő szerint a kft. nehéz helyzetbe került, az önkormányzatoknak pedig nem volt pénze a szükséges fejlesztésekre, ezért vált szükségessé új befektető bevonása. Keller azt is hangsúlyozza: valótlan az a nyilatkozata a választókerületi elnöknek, hogy a helyi lakosok kifejezetten ellenzik a privatizációt.
Bóka János: Magyar Péter és a Tisza Párt programját Brüsszelben írják
