Blair Gyurcsány „kedves mosolyáról”, amely mögött „acél” van

Magyarország magabiztos hely – jelentette ki Tony Blair az MSZP kongresszusa előtt egy nappal tartott szocialista rendezvényen. Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP a siker kovácsa akar lenni, és azt szeretné, hogy „a világ szolgálna minket, és ne mi a világot".

MNO
2006. 02. 17. 15:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdődött az MSZP kampányrendezvénye, amelyen beszédet mondott Tony Blair brit miniszterelnök is, aki kifejezetten a szocialista pártrendezvényre érkezett Magyarországra, hogy besegítsen régi tisztelőjének, Gyurcsány Ferencnek. (Gyurcsány fordíttatta le magyarra – még üzletemberként – a megújult brit Munkáspárt főideológusaként számon tartott Anthony Giddens alapkönyvét.)

A pénteki nagygyűlést Hiller István pártelnök nyitotta meg, aki közölte, hogy az emberek többsége igent mond arra, hogy új Magyarországot építsenek, és ők a szocialistákra fognak szavazni április 9-én.

A pénteki rendezvény egyfajta előjáték a szombati szocialista kongresszushoz, amelyen elfogadják a választási programot, az országos listát, és hivatalosan is Gyurcsány Ferencet választják miniszterelnök-jelöltnek.

Blair gratulált

Tony Blair szerint Magyarországnak büszkén kell tekintenie az elmúlt 15 évre. A 30–40 évvel ezelőtti állapotokhoz képest ugyanis rengeteget fejlődött az ország – mondta a brit miniszterelnök.

Tony Blair gratulált Gyurcsány Ferencnek és kormányának, amiért ilyen alacsony infláció mellett ekkora gazdasági növekedést produkált az ország. Hangsúlyozta: a gazdasági erőt minden országnak a globalizáció hátterében kell elérnie. Szerinte nem az a kérdés, hogy elfogadjuk-e a globalizációt, hanem az, hogy hogyan készülünk fel rá.

Mint mondta: minél nyitottabb egy ország, annál inkább felkészült a kihívásokra. A brit politikus saját országát hozta fel példaként, amely megnyitotta kapuit az újonnan csatlakozott országok munkavállalói előtt. Blair rendkívül fontosnak nevezte, hogy tavaly decemberben sikerült megállapodni az uniós költségvetésről, a kemény vitákra célozva pedig megjegyezte: „Gyurcsány Ferencnek kedves mosolya van, de mögötte acél húzódik.”
A brit kormányfő szerint Európa nem tud Kína vagy India olcsó munkaerejével versenyezni. A versenyt csak a magasan képzett munkaerővel vehetjük fel. Ezért, mint mondta, az az ország, amely nem fordít gondot az oktatásra, a versenyképességét veszíti el.

A brit politikus azt mondta: a világon addig nem lesz biztonság, amíg nem kap mindenki lehetőséget arra, hogy képességeit kamatoztassa. Mint mondta, ezért kell harcolni a globális szegénység és a betegségek ellen. A politikus kiemelten beszélt az afrikai éhezőkről.

Gyurcsány: A Fidesz semmit nem ért

A szocialista rendezvényen felszólalt Gyurcsány Ferenc is, aki azt mondta: a szocialisták az ország sikerének kovácsai akarnak lenni, és ő személy szerint azt szeretné, hogy „a világ szolgálna minket, és ne mi a világot„.
A magyar kormányfő szerint az országot nem egy – végül úgyis összeroppanó – mesterséges kalitkába kell bezárni, és úgy védeni, hanem versenyképessé kell tenni.
Erős, modern gazdaságra van szükség, amellyel finanszírozhatóvá válik az esélyteremtés, felszámolható lesz a ma Magyarországon százezreket érintő gyermekszegénység – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, hozzátéve azonban, hogy a pénz önmagában nem elég, változásra is szükség van.

A Fideszre utalva Gyurcsány Ferenc megjegyezte: hiába konzultáltak az emberekkel, semmit nem értenek, sem Magyarországból, sem a múltból, sem Európából, sem a gyermekek álmaiból, akik – legalábbis a miniszterelnök ismeretségi körében –„nem pártvezért akarnak imádni”, hanem egy kinyíló, szabad világ lehetőségeivel élve akarnak európaiak lenni.

(origo.hu/InfoRádió, hirado.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.