Csuklyás támadók a Fidesz püspökladányi fórumán

Tíz, símaszkot és csuklyát viselő fiatal rohamozta meg péntek este a Fidesz püspökladányi lakossági fórumának résztvevőit, és ököllel ütni-verni kezdték azokat, akik nem fértek be a MÁV-étterembe.

Magyar Nemzet
2006. 02. 24. 23:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fórumon éppen Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke mutatta be a 200-300 fős hallgatóságnak Arnóth Sándort, az ellenzéki párt helyi jelöltjét, amikor az agresszív álarcosok megjelentek, és az útjukba kerülő embereket püfölni kezdték. Az ütlegekből Arnóth Sándor fiának is kijutott.

A verekedőket végül a Lungo Drom aktivistái kiszorították a teremből, majd értesítették a rendőrséget. A csuklyások elmenekültek, de később valamilyen okból mégis viszszatértek a vasútállomásra, ahol a rendőrök őrizetbe vették és kihallgatták őket.

Pokorni Zoltán a Magyar Nemzetnek elmondta: politikai pályafutása során soha nem volt része ilyen barbár, verekedős jelenetben. Hozzátette, roppant elszomorító, hogy ilyen megtörténhet ma Magyarországon.

Az MTI ennek ellenére arról tájékoztatott, hogy nem történt rendbontás a fórumon, csak néhány csuklyás be akart jutni a terembe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.