Az Új Szó szerint a Fidesz elnökének levele ismerteti, hogy a külföldön lévő magyar állampolgárok hogyan szavazhatnak az országgyűlési választásokon. A pozsonyi újság úgy véli, hogy a küldemények célt tévesztettek, mert a címzettek szlovákiai állampolgárok, vagyis nem rendelkeznek szavazati joggal Magyarországon.
A Fidesz szóvivője elmondta, hogy a Fidesz-fórumokon sok határon túli érdeklődött a szavazás menetéről, és megadták saját vagy hozzátartozóik címét. Selmeczi Gabriella hozzátette: a Fidesz nem tudhatta, hogy ők magyar állampolgárok-e, vagy sem.
Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Orbán Viktor olyan határon túl élő emberek szavazatait is kérte, akik nem magyar állampolgárok, nem szavazhatnak törvényesen a magyarországi választásokon. Ha ők ennek ellenére eleget tennének Orbán Viktor kérésének, akkor valószínűleg bűncselekményt követnének el – mondta. Varju javasolni fogja, hogy az MSZP kérje ki az Országos Választási Bizottság véleményét arról, hogy a Fidesz elnöke bűncselekmény elkövetésére buzdította-e a levelek címzettjeit.
(Magyar Rádió, Klubrádió, Politikafórum)

Megszólalt az ügyvéd: mi vár a Palatinuson vízbe fulladt kislány édesanyjára?