Eddig 22 erdélyi egyházi vezető, író és politikus írta alá azt a Dávid Ibolyának címzett levelet, amelyben arra kérik az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. A levelet aláírók gratulálnak a Magyar Demokrata Fórum parlamenti bejutásához, s az elnök asszonyt arra kérik, hogy vegye figyelembe a mai országhatáron kívül élő magyarok érzelmileg legalább annyira érintettek a választások kimenetelében, mint anyaországi testvéreik, hiszen mindannyiuk számára óriási fontossággal bír jövőnk alakulása. „Innen Erdélyből úgy látjuk, hogy ma Magyarországon is többen vannak azok, akik ténylegesen jobbra akarják fordítani az ország és a nemzet jövőjét, ezért mindennél fontosabbnak tekintjük, hogy jobboldali kormány vezesse a következő négy esztendőben az országot. A kisebbségben élő magyarok éppen kisebbségi sorsukból fakadóan, többségükben jobboldali beállítottságúak, fokozottabban nemzeti érzelműek, így természetes, hogy jobboldali kormányt szeretnének. Számunkra ez jelent csak garanciát arra, hogy Budapest jó irányba alakítja minden magyar jövőjét, hogy a magyar nemzet egyesítésének óhaja ismét kellő hangsúlyt kapjon.” – olvasható a szövegben.
Erdélyi egyházi vezetők, írók, költők, politikusok, köztük egy RMDSZ-es szenátor MDF elnök asszonyának címzett levele végén a következők olvashatók:
„A magyar választók felhatalmazása alapján úgy alakult, hogy egy jobboldali párton, a Magyar Demokrata Fórumon múlhat, lesz-e nemzeti kormánya az országnak. Bízunk abban, hogy jó kezekben van a nemzet jövője. Meghatottan gondolunk vissza Antall József miniszterelnök úr szavaira: >>lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni<<.
Szavazni nincs jogunk, de az antalli gondolat felhatalmaz bennünket, határon kívül élő magyarokat, hogy a Csíksomlyói Szűz Mária nevében forduljunk Önhöz, kérve: ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától, ne engedje, hogy a magyar nemzet életében újabb december 5-ék előfordulhassanak!
Csíksomlyón jelenleg a Nagyasszony szomorú. A Csíksomlyói Boldogasszony nem a Diaboloszt, hanem Jézus egységre, összefogásra buzdító igéjét akarja (Jn 17, 20-26)”.
(Transindex)
Duray: Dávid Ibolya magatartása politikailag erkölcstelen
Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnöke szerint a demokrácia jegyei közé nemcsak a négyévente megtartott választások, vagy a többpártrendszer tartozik, hanem a felelős döntés is, és ebben a tekintetben a választópolgárok arra a csoportosulásra tették le voksukat, akik csődbe vitték Magyarországot – tudósít a Hídlap.
Duray szerint az esély továbbra is megvan a Fidesz végső győzelmére, de kérdéses, hogy azt mennyire tudják majd kihasználni. „Az MDF elnökének, Dávid Ibolyának a magatartása politikailag erkölcstelen. Az eddig diktált feltételei azt mutatják, hogy tudatosan arra törekszik, ne jöjjön létre a megegyezés. Dávid Ibolya úgy viselkedik, mint az ellenzék ellenzéke” – nyilatkozta a lapnak a szlovákiai magyar párt alelnöke.
(Hídlap)
Dávid Ibolya szembesüljön önmaga hangzatos ígéreteivel
A választások eddigi egyetlen meglepetését a határon túli magyarok számára a Magyar Demokrata Fórum jelenti Pro és kontra egyaránt – írja a felvidék Ma. Az újság kiemeli, hogy az az öröm, ahogy fogadták az MDF parlamentbe jutását határon túlról, rögtön elszállt Dávid Ibolya önző kijelentései végett. A felvidéki újság szerint az MDF elnökasszonya amit most tesz, az gyakorlatilag egyenlő Gyurcsány Ferencnek a hatalomba segítésével – vagyis rögtön szembesülhet Dávid Ibolya önmaga hangzatos ígéreteivel, mely szerint „az MDF nem segíti hatalomra sem Gyurcsányt, sem pedig Orbánt”.
Ami viszont ennél sokkal szomorúbb: ha az MDF az elkövetkező napokban nem értékeli át eddigi álláspontját, azzal elveszíti minden erkölcsi jogát annak, hogy Antall József néhai miniszterelnök örökségére bármikor is hivatkozhassanak, és ezzel egyben rátérnek az egykori legnagyobb rendszerváltó párt megszűnéséhez (azaz jelentéktelenné válásához) vezető útra.
(Felvidék Ma)

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán