Az erdélyi magyarok szívszorongva követik a magyarországi választások első fordulója után kialakult helyzetet. Mindannyian reméljük, hogy a választások után a nemzeti ügy iránt elkötelezett, az erdélyi és a határon túli magyarok érdekeit felvállaló és képviselő kormány alakul.
Üdvözöljük azt, hogy a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Demokrata Fórum közötti viszony kimozdulni látszik a holtpontról és megindulhatnak a tárgyalások a nemzeti erők együttműködéséről. Reméljük, hogy sikerül egyetértésre jutniuk és egyesített erővel eredményes lesz a választások a második fordulója.
Mi, erdélyiek, úgy érezzük, hogy a nemzeti-polgári oldal erőinek, minden más meggondolást háttérbe szorítva össze kell fogniuk. Ennek szellemében külön is felkérjük az MDF jelöltjeit és támogatóit, hogy minden választókerületben, ahol ez szükségesnek és célszerűnek mutatkozik, a közös ügy sikere érdekében, álljanak a FIDESZ bejutásra esélyes jelöltjei mellé.
Minden választópolgárt arra kérünk, hogy április 23-án vegyen részt a választásokon és támogassa a nemzeti oldal esélyes jelöltjeit.
Bízunk benne, hogy a feltámadás ünnepe a magyar újjászületés erőit mozgósítja, és az anyaország új kormánya hangsúlyosabban fogja támogatni a határon túli magyarok ügyét és képviselni a nemzet érdekeit.
Nagyvárad, 2006. április 12.
Tőkés László
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
elnöke

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán