Nagy Imre szóban forgó jegyzetlapjait Rainer M. János a mártír miniszterelnökről írott biográfiájában már összegezte. A forradalom és a szabadságharc jellegével kapcsolatban állítja: „Nagy Imre egyetlen alkalommal sem adta az októberi események olyan meghatározását, amelyhez azután mindvégig ragaszkodott volna.” Egy bekezdéssel lejjebb azonban azt írja: „…október lényegét Nagy Imre a nemzeti függetlenség kivívásában látta. Ennek megfelelően leggyakrabban a »nemzeti felszabadító forradalom« kifejezést használta.”
– A snagovi kéziratot tanulmányozva bátran állíthatom – mondta Sipos József –, hogy Rainer M. János mindkét állítása igaz, de szerintem ebből az következik, hogy a mártír miniszterelnök elsősorban nemzetinek és felszabadítónak tekintette a forradalmat. Mit értett ezen? Nagy Imrének meggyőződése volt: „A népek és országok a szocializmust is csak úgy hajlandók elfogadni, ha az biztosítja vagy meghozza a nemzeti függetlenségüket, szuverenitásukat, egyenjogúságukat. A magyar tragédiának az a lényege, hogy a szocializmus és a nemzeti függetlenség eszméje szembekerült egymással. A magyar felkelés alapvető értelme az volt, hogy megkeresse és megtalálja ennek az ellentétnek a megszüntetését, és megteremtse a kellő egységet és összhangot.”
– A nemzeti függetlenségünkért és szabadságunkért vívott küzdelmek során – folytatta a történész – Nagy Imre szerint „a magyar történelemben első ízben a munkásosztály állt az élre”, amely „az egész nemzet egységére támaszkodhatott”, sőt, minden politikai irányzatára, „a kommunistáktól a demokratákon keresztül a jobboldali (…) irányzatokig”. A magyar nép és a Szovjetunió fegyveres erői közötti harcot Nagy Imre tragikus folyománynak tekintette, de éppen a súlyos hibák szükségszerű következményének.
Az 1956-os forradalom Nagy Imre szemében döntő fontosságú volt, de vázlatos bemutatása után Rainer M. János – terjedelmi korlátok miatt – nem foglalkozhatott részletesebben a Gondolatok, emlékezések 1956–1957 nemzeti kérdést tárgyaló egyéb megjegyzéseivel. Így az olvasó nem tudhatja meg, hogy Nagy Imre a forradalom „nemzeti felszabadító” jellegét szélesebb történeti összefüggésrendszerbe ágyazva vizsgálta. E cikk keretei között sincs mód a részletes bemutatásra, de néhány fontos gondolatának felvillantására igen.
Keserűen időszerű ezekben a napokban Trianonról és a párizsi békeszerződésről beszélni. Nagy Imre szerint: „A magyar kommunisták legterhesebb öröksége, amivel meg kell küzdeniük, a nacionalizmus. A környező országok testvérpártjainak nincs ez a problémájuk – olvashatjuk a könyvben. – Náluk, Romániában is, Csehszlovákiában is, Jugoszláviában is a nemzeti törekvések – az egységes nemzeti (és soknemzetiségű) állam, egy nemzetnek egy államban való egyesítése – megvalósultak.
Magyarországon egészen más a helyzet a trianoni (1920) és a párizsi (1946) békeszerződések következtében. A nemzeti törekvés Magyarországon is, mint mindenütt, ugyanaz: az egy nemzetnek egy államban való tömörítése. Ezt a magyar kommunisták nem képviselhetik anélkül, hogy ellentétbe ne kerülnének a szomszéd népek nemzeti törekvésével, és az azokat kifejező és védő kommunista pártokkal. S mivel Magyarországon a nemzeti törekvések erősek, s nem gyengülnek, hanem – mint az októberi események mutatják – erősödnek, következésképpen a kommunistáknak és pártjuknak a nemzeti törekvésekkel szemben kell állást foglalniuk, ami nagyfokú elszigeteltségüket idézi elő.”
E történeti megközelítést Nagy Imre – külön bekezdésben – így összegezte: „Amikor a baráti, szomszédos országokban a nemzeti törekvések diadalmaskodtak, beteljesültek, Magyarországon ennek következtében ekkor lángoltak fel.”
– Ezzel egyértelműen a mártír miniszterelnök azt állítja – jegyezte meg Sipos József –, hogy a trianoni szerződést lényegében megismétlő párizsi szerződés is igazságtalan volt a magyarsággal szemben.
Lesújtó volt a véleménye Nagy Imrének a kelet- és közép-európai szocialista országok katonai együttműködését biztosító 1955-ös Varsói Szerződésről is. Azt írta: „A proletár internacionalizmus ürügye alatt, a száz év előtti Szent Szövetséghez hasonlóan, amelynek az orosz cárizmus, »Európa zsandárja« volt a fő ereje és irányítója, most a szocialista országokból egy sajátos Szocialista Szent Szövetséget hoztak létre, amelynek fő ereje és irányítója Moszkva.”
E bátor állítást olvasva jobban megértjük, hogy 1956. október 31-én miért egyezett bele Nagy Imre olyan gyorsan abba, hogy Magyarország kilépjen a Varsói Szerződésből.
A miniszterelnök azzal is foglalkozott, hogy a forradalom után „a szomszédos országok sajtója – ostoba módon – mind több teret és hangot ad (…) a területi, a kisebbségi, a nemzeti kérdésnek, a békemissziós nézetek elleni harc címén”. „Kádár vetette fel és dobta be a kérdést – írja Nagy Imre –, aztán felkapták és most mind hangosabban foglalkoznak vele.” A valóság az, hogy a forradalmi napokban „ez a kérdés nem merült fel, s ilyen követelés nem hangzott el”. Majd így fogalmaz: „…csak utánuk próbálják ijesztésül felhasználni, hogy mi következett volna, ha fegyveres erővel nem fojtják el a felkelést Magyarországon. Tehát a magyar revizionizmus nem a felkelt néptömegek részéről vetődött fel, hanem a felkelést leverő erők vetették fel.”
Ezzel Kádárt és a szomszédos országok kommunista vezetőit is elítélte.
– Nagyon tanulságos és mélyenszántó – mondta Sipos József történész –, ahogy a forradalom és szabadságharc leverése után Nagy Imre a nemzeti kérdést látja. Szerinte Kádár János és a kommunista pártok vezetői azért hazudják ellenforradalomnak a magyar forradalmat, mert Magyarország a szovjet érdekszférába tartozik, ami azt jelenti, hogy „nemzeti függetlenségi jogaival nem rendelkezik, (…) ezekben a kérdésekben szabadon nem határozhat”. „Alárendelt, függő viszonyban van” – jelenti ki. Magyarország csak olyan mértékben lehet népi demokratikus, vagy szocialista, vagy független, ahogyan az a „szovjet érdekszféra hatalmi törekvéseinek megfelel”. Az ehhez hasonló kemény megfogalmazásokat még konkretizálni is volt bátorsága, amikor egy helyütt megjegyzi: „Magyarországon most az a helyzet, hogy Kádár személyében az ország és a párt élén olyan vezetés áll, amely a »szocializmus« érdekében teljes mértékben aláveti magát, a pártot és az országot a szovjet hatalmi érdekeknek, azt azonban nem tudja érvényesíteni a Szovjetunió fegyveres beavatkozása nélkül.”
Nagy Imre 1956 decemberében is úgy látta: „A nemzetet sem erőszakkal vagy fegyveres terrorral, sem rábeszéléssel nemzeti törekvéseitől eltávolítani nem lehet. Nincs és nem is lehet olyan kormány, amely ezt a nemzeti elhatározást meg tudná törni. Aki ezzel próbálkozik, általános nemzeti ellenállásba ütközik, mint azt Kádár fellépése nyomán ma Magyarországon tapasztaljuk. Így sírba lehet dönteni az országot, de vele együtt a szocializmust is.”
A Gondolatok, emlékezések 1956–1957 CD-n is mellékelt, 580 oldalas, eredeti kéziratának egészére jellemző, hogy történetiségében vizsgálja az eseményeket. Ez a szemlélet még inkább jellemző a nemzeti függetlenségről írottakra. Ugyanakkor az elemzőknek nincs könnyű dolguk, mert az összefüggő gondolatokat nem egy helyen, egy fejezetbe sűrítve találják meg. Sőt, vannak olyan gondolatok, amelyek csak a román titkosrendőrség fotókópiáin maradtak meg. Jellemző, hogy ezeket függelékként kapcsolták a magyar titkosrendőrség 1957-ben legépeltetett változatához. Annak is a legvégén olvasható Nagy Imre nemzeti függetlenségről írott, talán legfontosabb öszszegzése. Ezt akár a mának címzett üzenetének is tekinthetjük. Így szól: „A magyar kommunistáknak fel kell ismerniük, hogy a megelőző korszakok (1848–49 és 1918–19) (…) harcaiban (…) következetesen és forradalmi módon csak a feudális maradványok megszüntetését, a földreformot hajtottuk végre. Ugyanezt nem tettük meg a másik nagy forradalmi demokratikus örökség, a nemzeti függetlenség, szuverenitás és egyenlőség kérdésében. Ez kísért most a néptömegek forradalmi mozgalmaiban.”
Az 1956-os forradalmat leverték. Nagy Imre Snagovban papírra vetett – gondolatokban és demokratikus politikai tennivalókban gazdag – kéziratát a belügyi szervek hétpecsétes titokként őrizték. Az ötvenéves évforduló legmegrázóbb dokumentumainak egyike a mű, amelynek kiadásától a mártír miniszterelnök lánya, Nagy Erzsébet és gyermekei, Jánosi Katalin és Ferenc – örömünkre – nem zárkóztak el.
gyilkos
A true crime sorozatok megszállottja volt a nő, aki gombával gyilkolta meg a családját + videó
