Nehéz évek után a világot jelentő égi deszkákon

Madaras József, Kossuth- és Életmű- díjas érdemes művész, több száz magyar film főszereplője, a televíziónézők kedvence végleg itt hagyta a barátait, pályatársait, immár a világot jelentő égi deszkákon szórakoztatja a mennyország közönségét. Számtalan alakítása mellett legtöbben a Kántor nyomoz című filmből ismerik, hiszen Csupati őrmesterként levette lábáról a mozi-és televíziónézőket. Több mint egy évtizeddel ezelőtt súlyos baleset - egyesek szerint bűncselekmény - áldozata lett saját lakásában, majdnem egy évig feküdt kómában.

Közvetlen ember volt. Tudta, honnan jött, s hová érkezett életében, ennek ellenére úgy élte életét, mint bárki más. Egyszerűen, közvetlenül, közel rajongóihoz. Egészen addig, amíg a súlyos baleset derékba nem törte íves színészi pályáját. Borsod megyéhez számtalan emlékek fűzték, 2002-ben például róla nevezték el jelenlétében a Madaras – Kántor Kutyakiképző Iskolát Szikszón, ahová Tóti Tibor, Kántor egykori gazdája szintén elkísérte. Ezt követően még néhányszor felkereste a régiót Madaras, s ha nehezen is, de hosszan és sokat mesélt itteni barátainak életéről, balesete utáni sorsáról. A túlélés művésze volt, s egyszer csak fölkelt abból az ágyból, amelyben egy évig kómában feküdt.

Legutóbbi beszélgetésünkkor így idézte fel a múltat:
- Sok minden kiesett emlékeim közül – mondta -, de ez talán nem is csoda, hiszen kereken egy évig feküdtem kórházban öntudatlanul, kómában élet és halál között lebegve. Budajenői otthonomban történt velem az, ami történt, de szerintem nem baleset volt. Arra emlékszem, hogy a három kutyám nem ugatta meg látogatóimat, tehát ismerősök jöttek, majd nem tudni, mi zajlott le lakásomon. Ez a rész teljesen kiesett, de talán egyszer képes leszek visszaemlékezni az ominózus pillanatokra.

- Tudom, nehéz elviselni az ismeretlen múltat, én azonban a jövőre koncentrálok. Igaz, hogy az utcán kevesen ismernek meg, sokat változtam korábbi önmagamhoz képest, de azért – mint például te is – vannak barátaim. Jól esik eljönni ide, hozzátok, s egyre inkább előbújnak agyam rejtett zugaiból az emlékek. Néhai Dégi István barátom felesége segített emlékezni, s ez azért volt fontos, mert például még a tenger fogalma sem jutott eszembe. Nem értem miért, de nincs tónusa a hangomnak, ez pedig nagy baj egy színészember életében. Most ismerem meg tízegynehány év után ismét a világot, s azt hiszem, sokat változott. Elárulom, a harminc évet átölelő filmtermésem közül még egyet sem láttam, ám szeretném megnézni filmjeimet egytől egyig, legalább saját szememmel látom meg, hogy végül is ki voltam annak idején.

Annyit azért megígérhetek – fogadkozott nem oly régen Madaras Jóska -, nem adom fel a harcot, igyekszem teljesen felgyógyulni, hiszen a közönség számít rám, s én nem szeretnék csalódást okozni nekik. Lesz még Madaras Józsefből valódi Madaras József, s megpróbálok minden emléket visszaidézni, ami az eddigi életemben velem történt. Azzal tisztában vagyok, hogy rengeteg pályatársam halt meg az elmúlt években, ezen a dolgon képtelen vagyok napirendre térni, noha a kaszás nem válogat.

Most elérkezett a szomorú perc, amikor Madaras Jóskáért is eljött a VÉGZET, azonban ha felidézzük mondatait, akkor eszünkbe juthat az a gondolat, amikor kijelentette: a halál csupán egy átmeneti állapot, amelytől nem szabad félni, mert máshol is szükség van ránk az univerzumban. A sors meg vagyon írva – fogalmazott -, nem szándékozom kitérni előle…