Az önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés korábbi döntése alapján megvalósult összevonás eredményeként évi 3-400 millió forintos működési megtakarítást érhetnek el. Azzal, hogy a László kórház megszűnt, a jogutód István kórházban felszámolták a kihasználatlan párhuzamos kapacitásokat. Nem lesz például két sebészet és gégészet, nem lesz két munkaügy, pénzügy, és egy ápolási, orvosi és gazdasági igazgató segíti ezután a régi-új főigazgató, Radnai Zoltán munkáját. Az összevonással több mint 140 álláshelyet is megszüntetnek a gyakorlatilag a régi telephelyeken működő kórházban.
Szolnoki Andrea elmondta azt is, hogy a Schöpf-Merei kórház jelenleg magánkórház jelleggel működik. Így például egy szülésért 135 ezer forintot kell fizetni, mivel az intézmény nem kap támogatást az egészségbiztosítási pénztártól. Ugyancsak piaci áron végzik a genetikai vizsgálatokat, a küreteket és a műtéteket is. Az elnök úgy tudja, hogy havonta 60 szülés történik a kórházban.
A szabad demokrata politikus tájékoztatása szerint a kórházban korábban létrejött kft. már csak a töredékét foglalkoztatja az egykori több mint 300 dolgozónak. A létszámleépítésekre több mint 500 millió forintot biztosított a főváros. A kórház 100 százalékos önkormányzati tulajdonrészének eladásáról várhatóan augusztus végén dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Szolnoki Andrea ismeretei szerint az egészségügyért felelős szocialista főpolgármester-helyettes, Horváth Csaba megbízásából készül az a tanulmány, amely a 16 önkormányzati kórház holdingszerű működtetésének lehetőségét vizsgálja.
MTI
Ezért szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozó pozícióban + videó
