Valamennyi fontos kérdésről tájékoztatta az MSZP-frakciót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mielőtt bejelentette a közélet tisztaságáról szóló javaslatcsomagját. Erről a kormányfő kedden késő este nyilatkozott újságíróknak a frakció budapesti ülése után. Gyurcsány szerint jó vita volt. Gyurcsány elmondta: vasárnap este az elnökséggel tárgyalt javaslatairól, majd hétfőn a frakcióval egyeztetett, utána még egyszer az elnökséggel. Hozzátette: négy nagy téma köré csoportosította a mondanivalóját, azt hét-nyolc pontba foglalta össze. A politikus azt mondta, minden fontos kérdésről szót ejtettek, de a részleteken még tovább kell dolgozni.
Arra a kérdésre, hogy a konkrétumokról egyeztetett-e a képviselőkkel, a miniszterelnök azt mondta: az a konkrétum, hogy fogadjunk el olyan pártfinanszírozási törvényt, amely megszünteti annak lehetőségét, hogy nem ellenőrzött pénzek kerülnek a pártokhoz, és ugyanez vonatkozik az ifjúsági szervezetekre is. Korábban sajtóhírek szóltak arról, hogy a képviselők nem ismerték a hétfőn bejelentett javaslatcsomag részleteit, különösen a főállású képviselőségre vonatkozó javaslatot. Arra a kérdésre, hogy az összeférhetetlenségre, azaz a főállású képviselőségre vonatkozó szabályok váltották-e ki a legélesebb vitát, a kormányfő elmondta: nem tudja, hogy ez volt-e a legélesebb vitapont. Mint mondta, általában az izgatja a képviselőket és arra akarnak megoldást találni, hogy Magyarországon ügyeket elintézni úgy lehet, hogy az ember csúszópénzt ad. Gyurcsány szerint arról valóban van vita, meddig szolgálja az a közös érdekeket, ha valaki az országgyűlési képviselőség mellett helyi vagy megyei önkormányzati képviselő, illetve polgármester is.
Egy másik kérdésre, miszerint a frakció többsége támogatta-e az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat, a miniszterelnök elmondta: kétfajta szabályról van szó. Az egyik szerint pályázati pénzekhez nem férhetne hozzá a kormány egyetlen egy tagja sem, a kormánytag vállalata sem, illetve azok sem, akik a pályázat környékén bármit tettek. Megjegyezte, nyár óta dolgoznak ezen a törvényjavaslaton, és az egyik legszigorúbb lesz Európában. Gyurcsány elmondta: másik összeférhetetlenségi szabály lenne, hogy a parlament tagjai milyen más állást tölthetnek be. A miniszterelnök elárulta, hogy sokan hozzászóltak ehhez a kérdéshez. A 190 fős szocialista frakcióból mintegy száz képviselőnek van önkormányzati tisztsége – fűzte hozzá magyarázatul.