A képviselő erről az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ülésszakán beszélt az OECD világgazdasági értékelő jelentéséről folytatott vitában. A jelentés Magyarországgal kapcsolatos része egyebek közt azt írja: Magyarország számára nem előnyös, hogy a közszféra bevételei elsősorban az emberi munkából származnak, és csak kevéssé a tőkejövedelmekből.
Kelemen András szerint a közszféra sem a tőkejövedelmek, sem az emberi munka után nem jut annyi bevételhez, mint amennyit az ország fejlettsége indokolna. Az emberek többsége az előállított értékhez képest nyomott bérekből él, a lakosság tovább szegényedik – mondta.
Braun Márton fideszes képviselő a vitában arról szólt, hogy Magyarországon a lakosság hitelfelvétellel próbálja átvészelni a megszorító intézkedéseket. A túlzott eladósodás – mondta – rendkívül kiszolgáltatottá teszi az embereket. Szerinte a politikusok felelőssége, hogy meggyőző érvekkel korlátok közt tartsák a lakosság felelőtlen eladósodását. Az OECD jelentése, amelyet az Európa Tanács képviselői áttekintettek, a világgazdaság állapotáról valamelyest kedvezőbb képet fest, mint a korábbi elemzések. Eszerint globális szinten kezd helyreállni az egyensúly: az Egyesült Államokban a megrázkódtatások után "sima landolás", Európában erős javulás tapasztalható.
(MTI)