Sokallják a csontvázakat

Veszélybe került az osztrák állami vasút (ÖBB) és a MÁV által megkötött 102,5 milliárd forintos privatizációs szerződés a teherszállítási üzletág megvásárlásáról. Lapunk információi szerint az ÖBB-nél már keresik a jogi kiskaput, amelyen jelentős kártérítés nélkül kihátrálhatnának az üzletből. Az okokat főként az ausztriai belpolitikai harcokban kereshetjük, de a magyar botrányok is riasztóan hatottak az osztrák vasút vezetésére.

2008. 09. 18. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keveset hallottunk az osztrák vasúttársaság szándékairól privatizációs szerződés aláírása óta eltelt időben, a felek hivatalosan az Európai Unió versenyhatósági vizsgálatának az eredményére várnak. E mögött a hallgatás mögött mára már az osztrák menedzsmentnek az a döntése húzódik meg, hogy elhatározták, kiszállnak MÁV Cargo (MC) privatizációjából – értesült lapunk. Bécsi forrásunk szerint a kérdés már eldőlt, csupán az vitatott, hogyan bonthatja fel a Rail Cargo Austria (RCA) a legkisebb anyagi és erkölcsi veszteséggel a magyar vasúttársasággal kötött szerződést. – Az okok elsősorban az osztrák belpolitikában keresendők – állítja a szerkesztőségünket tájékoztató informátor. A bírálatok össztüzébe került osztrák vasút menedzsmentjének immár tehertétel a magyar vasúti szállító leányvállalat megvásárlása, és szabadulnának az üzlettől. Az osztrákok természetesen azt sem felejtették el felróni a magyar félnek, hogy túl sok volt a szekrényekből váratlanul előbukkanó csontváz. Ezzel elsősorban a magyar vagonügyletre céloznak, amely 2003-ig, azaz az MC 2006-os megalakítása előtti időkre nyúlik vissza, de ma is elszámolási, nyilvántartási problémákat okoz a cégnél.
*
Az osztrák politikai csatározások mellett az is kedvét szegte a vevőjelöltnek, hogy a privatizációs szerződés óta eltelt időben számos kínos ügy vette körül az üzletet mind Bécsben, mind Budapesten. A botránysorozat kezdődött a Gulya András-féle sikerdíjgyanúval: a Rail Cargo Austria (az ÖBB teherszállítási leányvállalata) a februárban napvilágot látott és elismert hírek szerint a MÁV Cargo szerződésében kialkudott vételár 1,75 százalékának megfelelő összegű sikerdíj kifizetésében állapodott meg a magyar Geuronet Bt.-vel. A pontosan meg nem határozott lobbitevékenységért fizetendő 1,8 milliárd forintnak megfelelő összeg az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a magyar és az osztrák nemzetbiztonsági hivatalok érdeklődését is felkeltette. Az ügyek azzal folytatódtak, hogy több oldalról is felmerült: nem lehet tudni a MÁV Cargo valódi értékét, és a tulajdonát képező vagyonelemek minőségét illetően is kétségek merültek fel. Itt is, ott is parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték, majd kirobbant az említett, magyar belpolitikai töltetű vagongate, vagyis kiderült, hogy a MÁV használható vagonokat adott el ócskavasáron. A privatizációs szerződés természetesen komoly kártérítéssel fenyegeti az üzlettől elálló felet, de az osztrák cég rendelkezésére álló, nagy tapasztalattal rendelkező ügyvédek révén mindet elkövet majd, hogy kihátrálhasson az üzletből.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük a MÁV kommunikációs igazgatóságát. Kavalecz Imre sajtófőnök azt mondta, semmi olyasmiről nem tudnak, ami megváltoztatná a privatizáció menetét. Kifejtette, hogy ez az üzlet, a 102,5 milliárd forintos bevétel nagyon fontos a MÁV és az ország számára. Azt is hangsúlyozta, hogy a használt tehervagonok 2002–2003-ban történt leselejtezése és értékesítése kapcsán jelenleg zajló rendőrségi vizsgálat semmilyen módon nincs és nem is lehet összefüggésben a 2006. január 1-jétől önálló társaságként ténykedő MÁV Cargo Zrt. működésével és jelenleg folyamatban lévő értékesítésével.
Az, hogy a Cargo-ügylettel nincs minden rendben, mutatja egy brit szaklap értesülése is, amely szerint a MÁV Cargót megvásárló Rail Cargo Austria ma már nem fizetne olyan jelentős összeget a teherfuvarozó cégért, mint amennyi a szerződésben szerepel. A szaklap szerint, amelyet a Magyar Hírlap idézett, az MC privatizációja a remélt 102 milliárd forint helyett ténylegesen csak 60 milliárd forint bevételt hoz a magyar félnek. (Erre a fejleményre az Állami Számvevőszék jelentése mutatott rá először.) Bár a MÁV-nak nagyon sokat jelenthetne a múlt év végén értékesített árufuvarozó társaságért ígért pénz, egyelőre az is bizonytalan, hogy a remélt összeghez hozzájut-e. A brit lap értesülése szerint az ÖBB-nél felülvizsgálják a szerződést. Azt a szerződés kötöttségei miatt nem tudnák megtenni, hogy kevesebb pénzt fizessenek a MÁV Cargo százszázalékos tulajdonáért, mert ebben az esetben új eljárást kellene indítani, ám az elképzelhető, hogy a nyertes konzorcium végül nem a MÁV Cargo százszázalékos tulajdonát, csak bizonyos üzletrészeit vásárolja meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.