Ha az Egyesült Államok GDP-jén megmutatkozik a válság hatása, Ódor szerint negyed évvel ez után követi őket Nyugat Európa, fél éven belül pedig Szlovákia is. A szakember egyelőre nem tudja pontosan, milyen hatással lesz a pénzpiaci válság az egyes gazdaságokra, mert az országok és pénzügyi autoritások megpróbálják azt enyhíteni. Több közgazdász azonban a növekedés lassulását várja. Az európai országok közül Írországban már elindult a recesszió, pedig a szigetország gazdasága az egyik legnagyobb ütemben fejlődő gazdaság volt Európában. Az Európai Bizottság feltételezi, hogy hasonló recesszió rövid időn belül Németországban, Spanyolországban és Nagy Britanniában is elkezdődik majd.
Ódor szerint a szlovák gazdaság növekedésének a pénzpiaci válság miatt bekövetkező esetleges lassulása nem lesz drámai. A Szlovák Nemzeti Bank a következő években a gazdaság teljesítményének folyamatos csökkenését várja. A növekedés ütemének rekordját tavaly jegyezhették fel a közgazdászok, akkor 10,4 százalékkal erősödött a szlovák gazdaság. A lassulás annak is betudható, hogy a nagy befektetések hatásai lassan enyhülnek. A központi bank szerint a GDP idén 7,6 százalékkal nő. A pénzügyi tárca nemrég bejelentette, hogy Szlovákiát a legnagyobb nyugat-európai üzleti partnereinek gazdasági fejlődésében bekövetkező lassulás után éri el a válság.
(bumm.sk)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
