A tervet mindkét párt részéről többen bírálták, amiért az állami pénzből finanszírozta volna a bankok felelőtlen gazdálkodását. A terv lényege, hogy az állam felvásárolta volna a bajba került pénzintézetektől a rossz hiteleket.
A képviselőház néhány órás vita után szoros, 226–207-es szavazati aránnyal döntött úgy, hogy nem fogadja el a pénzügyi mentőöv tervét. A 453 tagú alsóházban 218 igen szavazat kellett volna a javaslat elfogadásához. Elemzők szerint a szoros eredményt, a nem szavazatok nagy arányát az magyarázza, hogy a közvélemény körében nagyon népszerűtlen a hatalmas összegű segélytervről szóló javaslat.
Az előző heti feszített ütemű egyeztetések után a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetői a hét végén közölték, hogy támogatják a minden korábbinál nagyobb, történelmi jelentőségű szövetségi tőkeinjekció tervét. A kétpárti kezdeményezés ennek ellenére nem kapta meg a szükséges támogatást. Több képviselő az iraki háborús felhatalmazáshoz hasonlította, sorsdöntő fontosságúnak nevezte a szavazást.
A demokrata párti Nancy Pelosi házelnök a vita során kijelentette: a jobboldali ideológiát követő, minden piaci ellenőrzést elvető Bush-adminisztráció gazdaságpolitikája káoszt eredményezett, a gazdaság siralmas állapotba jutott, „a szakadék szélére kerültünk”. Azt üzente a Wall Streetnek, hogy „a parti véget ért”. Mint mondta, az új összetételű kongresszus új irányba fogja vezetni az Egyesült Államokat. A CNN elemzői szerint a törvényjavaslatról jelenlegi formájában nem lehet újra szavazni, esetleg módosított formában újra beterjesztik. A képviselőház vezetői állítólag azonnal hozzáfogtak annak áttekintéséhez, mit lehet tenni a kezdeményezés elfogadtatása érdekében.
A New York-i tőzsde 777 pontos veszteséggel fejezte be a hétfői napot, ami hét százalékos veszteséget jelent péntekhez képest.
(hírTV, portfolio.hu, MTI)
Magyar Péter egyedül maradt
