'56-os hősök neveit veheti fel Budapest több utcája is

A XI. kerület kezdeményezésére az 1956-os forradalom hőseinek „utcanév-bokor” állíthat emléket a városrészben, ha a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának támogató határozatát október végén a közgyűlés is helyben hagyja – tudta meg a távirati csütörtökön fővárosi képviselőktől.

MNO
2008. 10. 09. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ughy Attila (Fidesz) bizottsági elnök és Horváth Gyula (MSZP) alelnök tájékoztatása szerint egyhangúlag támogatták, hogy Maléter Pálról, a Nagy Imre-kormány párton kívüli honvédelmi miniszteréről nevezzenek el egy jelenleg névtelen közterületet, amely a Nagyszeben utcát és a Beregszász utcát köti össze. Egy másik névtelen közterületet, amely a Nagyszeben utcát köti össze egy telekkel, Pálinkás Antal utcának neveznék el. Pálinkás Antal – eredeti nevén gróf Pallavicini Antal – 1956. október 30-án Tildy Zoltán államminiszter utasítására Budapestre kísérte a rétsági laktanyából Mindszenty József bíborost, hercegprímást. Maléter Pálhoz hasonlóan 1956 után őt is kivégezték.

Egy ugyancsak névtelen közterület, amely a majdani Maléter Pál utcát köti össze a Menedékes utcával, Povl Bang-Jensen dán diplomata nevét venné fel. Ő az ENSZ-ben 1957-ben létrehozott Magyarország Bizottság titkáraként a további megtorlástól tartva nem fedte fel a bizottság előtt sem az általa meghallgatott magyar menekültek nevét. Emiatt állásából elbocsátották, s 1959 novemberében az 1956-os magyar eseményeket tárgyaló ENSZ-közgyűlés napján, máig tisztázatlan körülmények között meghalt.

A Rahó utcát és a Dayka Gábor utcát összekötő, jelenleg szintén névtelen közterületet Bali Sándorról neveznék el. Ő 1956 után 12 év börtönbüntetést kapott, mivel a forradalom idején a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár munkástanácsának elnöke volt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.