Ablak a semmire: 2020-ig tartó programot rögzítene az MSZP

Egy 2020-ig tartó megegyezést, politikai, társadalmi, gazdasági megállapodást, „háborúskodás helyett méltányos politikai versengést” kínál az MSZP az országnak a párt a kongresszusi határozati javaslatában. Az MTI birtokába került dokumentumról a szocialisták szombati soron kívüli kongresszusán szavaznak a küldöttek.

MNO
2008. 10. 09. 17:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A több mint 10 oldalas javaslat szerint – amelyet csütörtökön este kapnak meg a küldöttek – a párt legfelsőbb döntéshozó fóruma megerősítené a miniszterelnök Megegyezés című programjának az alappilléreit, ugyanakkor ebből kiindulva egy 2020-ig tartó program irányait is rögzítené. A dokumentumból kiderül az is, hogy a MSZP célja egy "piacgazdasági alapon működő szociális Magyarország" megteremtése. A szocialisták hosszú távú tervei szerint a következő években elsősorban az oktatásra, tudományra és kultúrára költenének többet a nemzeti jövedelem növekedésénél. Az egészségügyre a GDP növekedésével arányosan fordítanának egyre többet, a nyugdíjaknál hosszabb távon is a jelenlegi, az inflációt és a nettó keresetnövekedést azonos arányban figyelembe vevő svájci indexálást tartanák meg, a szociális kiadások pedig megőriznék jelenlegi reálértéküket.

Az érdemi adócsökkentés lehetősége

Az anyag szerint a többi területen az állam annyit vállalna, mint ma, mert a nemzeti jövedelem növekedésének nagyobb részét a munkahelyteremtésre, így a gazdasági növekedés élénkítésére tudná fordítani. Véleményük szerint ez a pálya a kiadások kordában tartása és a foglalkoztatás bővítése mellett teremti meg az érdemi adócsökkentés lehetőségét. Számításaik szerint a jövedelmek több mint 85 százaléka húsz százalékos, vagy annál alacsonyabb kulccsal adózhat, és a munkáltatói járulék is erre a szintre csökkenthet. Megszűnhetnének a kisadók és a helyi iparűzési adók is 2020-ra – olvasható a dokumentumban.

Megállapodásra törekszik

A kongresszus elé kerülő határozati javaslat rögzíti, hogy "az MSZP parlamenti frakciója az egyetlen kormánypárti frakció, amelynek ugyanakkor önmagában ma nincs többsége a törvényhozásban". Éppen ezért a párt politikai, társadalmi, gazdasági megállapodásra törekszik, a társadalmi partnerek széles körének bevonásával. A szocialisták a koalíció felbomlásától függetlenül is úgy gondolják, hogy a baloldal és a liberálisok együttműködése stratégiai jelentőségű volt az elmúlt másfél évtizedben, ennek fenntartása az ország és mindkét párt érdeke. Ezért az MSZP ennek az együttműködésnek a lehetőségét keresi "a helyi és országos közéletben, a civil társadalomban éppúgy, mint a törvényhozásban – tartalmazza a javaslat.

Vita és küzdelem helyett háború van

A dokumentum rögzíti azt is, hogy "Magyarországon emésztő politikai háborúskodás zajlik": a Fidesz vezetése szerint a szocialisták nem legitimek sem történelmi, sem erkölcsi értelemben, nincs alapjuk a kormányzásra, nem a haza polgárai, hazaárulók és nemzetvesztők. Az ellenzéki párt vezetése miatt politikai vita és küzdelem helyett háború van; a Fidesz vezetői szerint "a politikai rivális pedig gátlástalan eszközökkel is megsemmisíthető és megsemmisítendő ellenfél". Az erőszak politikája az MSZP-től távol áll, és nehezen találja ennek ellenszerét – áll a tervezetben. A határozati javaslat elsősorban Gyurcsány Ferenc pártelnök az elmúlt napokban nyilvános fórumokon elhangzott gondolatait tükrözi.

A dokumentumot kedden a párt elnöksége megtárgyalta és elfogadta, majd szerdán a Szekeres Imre elnök-helyettes vezette dokumentumszerkesztő bizottság is jóváhagyta. A küldöttek szombaton délelőtt zárt ülésen vitatják meg a határozati javaslatot, amelyhez a párt vezetői is hozzászólnak. Ennek eredményét a miniszterelnök-pártelnök már a kongresszus délutáni, nyilvános szakaszán foglalja össze és értékeli. Az MTI úgy tudja, ezután szavaznak a küldöttek a dokumentumról. A soron kívüli kongresszus csak ezt a határozati javaslatot tárgyalja, más téma, például személyi kérdés nincs napirenden. Az MSZP országos választmánya jövő hét végén ülésezik, és dönt a 2009 elejére esedékes tisztújító kongresszus dátumáról.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.