Az INS adatai szerint 2007. augusztusa és 2008. augusztusa között még 8,02 százalék volt a tizenkét havi drágulás. Az éves színt csökkenése ellenére az idén szeptemberben 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest. Az élelmiszerek 0,33 százalékkal drágultak, a nem élelmiszer-termékek ára pedig 0,19 százalékkal emelkedett. Augusztusban még átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak a júliusi adatokhoz képest.
Romániában azelőtt 2006 augusztusában jegyeztek utoljára deflációt. Az idei év első kilenc hónapjában 4,61 százalékos inflációt mértek, havonta pedig átlagban 0,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. 2007-ben ez utóbbi érték 0,4 százalék volt. A Román Nemzeti Bank előrejelzése szerint az idén 6,6 százalékos lesz a tizenkét havi drágulás. A jegybank legutóbb július végén emelte irányadó kamatát negyed százalékponttal 10,25 százalékra. A tavalyi évet 8,75 százalékon kezdte, tavaly júniusig 7,0 százalékra ment le. A szigorítást tavaly októberben kezdte, a nagy reálbér-emelkedéssel, a lakossági fogyasztás meredek növekedésével és a gazdaság esetleges túlhevülésével indokolva lépéseit.
(MTI)
Dnyipro maffiaváros lett – és Magyarországot is elérték
