Drágul a gáz és az áram Ausztriában

Több mint húsz százalékkal emelkedik a gáz ára november közepétől Bécsben, és az áramért is többet kell majd fizetniük a fogyasztóknak, méghozzá nyolc százalékkal.

MNO
2008. 10. 10. 14:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az EnergiaAllianz (EAA) által pénteken bejelentett drágulás a főváros mellett Alsó-Ausztria tartományt is érinti, ahol még meredekebb lesz az emelés. A gáz november elsejétől 28 százalékkal, az áram pedig 10 százalékkal kerül majd többe.

Az EAA közleménye szerint Burgenland tartományban egyelőre változatlan áron szolgáltatja az energiát, de január elsejétől ott is várható a kiigazítás. Az intézkedéseket az energiaáraknak a nemzetközi piacokon bekövetkezett drasztikus növekedésével indokolta az ellátó. A bécsi távhőszolgáltató vállalat ugyancsak pénteken adta közre, hogy november 15-től 6,9 százalékkal – havi 2,13 euróval – nő a megawattóráként fizetett díj. Eddig 26,52 euró/megawattóra volt a magánháztartásoknak szolgáltatott távhő ellenértéke az osztrák fővárosban.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.