A megfilmesítésről csütörtökön állapodott meg Sándor Pál filmrendező, producer és a kötet kiadója, a GBT Press Kft. – mondta el az MTI-nek Nothoff Ingrid. A 2002 májusában elkövetett móri bankrablás, amely nyolc emberéletet követelt, mindeddig a Magyarországon elkövetett legsúlyosabb köztörvényes bűncselekmény. Az elkövető az a Nagy László volt, akit 2007 februárjában a veszprémi postásgyilkosság gyanújával vettek őrizetbe, s aki 2007 júliusában a cellájában fölakasztotta magát. Előtte még a börtönből kicsempészte és feleségéhez juttatta naplóját, arra kérve az asszonyt, hogy a naplót adja át Nothoff Ingrid bűnügyi újságírónak. Ez volt az alapja a tényfeltáró könyvnek – tette hozzá az újságíró.
Július 1-jén jelent meg az Én vagyok a móri mészáros című kötet, amelyre fölfigyelt Fábry Sándor, a népszerű showman, aki „civilben” dramaturg és Sándor Pál filmrendező figyelmébe ajánlotta. A könyv szerzőjét megkereste ajánlatával több rendező, de Nothoff Ingrid örömmel vette és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Sándor Pál A régi idők focija, a Ripacsok rendezője közölte: játékfilmet készítene a történetből. A megállapodásban az újságíró csak annyit kötött ki, hogy szakértőként kíván részt venni a film készítésében. A stáb reményei szerint jövőre el is kezdődhet a forgatás – jegyezte meg Nothoff Ingrid.
(MTI)
Federer a helyszínen nézhette Djokovics szenvedését, de inkább a telefonját bújta
