Horgászat, a „csendes turizmus”

A Vas megyei horgászszövetség 25 ezer balint telepít a zalai patakokba szombaton – tájékoztatott a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke. A szövetség júliusban nyerte el 15 évre négy zalai patak – a Kerka, a Cserta, a Lendva és a Kebele – halászati-horgászati jogát.

MNO
2008. 10. 11. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vas megyei terület kibővítésével a horgászturizmust szeretnék fejleszteni. Zalában 10 ezer fölött van a jegyzett horgászok száma, kétszer annyi, mint Vas megyében. A vizek partján elsősorban rájuk, valamint a megyébe látogató turistákra számítanak. A horgászat, a „csendes turizmus” a helyben élők több lábon állását, megélhetését is segíti – mondta Csécs Sándor.

A négy patakot állóvízzel, víztározós, tavi kínálattal egészítik ki, ami megfelelő hátteret jelent a horvát horgászszövetséggel közös tervek megvalósításához. A horvátok európai uniós csatlakozása után lehetőség nyílik közös, határon átnyúló pályázatokra.

A vizek haszonbérlete az első időszakban inkább kiadással jár: biztosítani kell a négy patak őrzését, halakat kell telepíteni a vizekbe. A halgazdálkodási terv során haltelepítésekkel állítják vissza a vízfolyások régi élővilágát. A Kerkában az összes hazai őshonos halfajta előfordul, a többi patakban ennél kisebb a választék. Az idén a patakok nagyságától függően 5-10 ezer előnevelt, 10 centiméteres halacskát eresztenek a vizekbe, és hogy a táplálékukról is gondoskodjanak, a telepítést keszeggel egészítik ki.

A balin óvatos halfajta, nehéz kifogni, ami kihívást jelent a horgászoknak, de megfelelő „ellenszer” az orvhorgászok ellen. Öt év után felülvizsgálják a vizek élővilágát, de a halbiológusok szerint a balin jól alkalmazkodik majd a patakok melegedő vizéhez.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.