Ismét nem tudtak elnököt választani a köztelevízió élére

Ismét nem sikerült elnököt jelölnie a Magyar Televízió (MTV) élére a nagyobbik köztelevíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének – értesült a testület több tagjától bő egy órával péntek reggeli tanácskozásuk kezdete után a távirati iroda. • Baló, Pálffy vagy Szinetár: ki lesz a köztévé elnöke?

MNO
2008. 10. 10. 9:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A voksoláson – amelyen a jelöltté váláshoz 10 szavazatot kellett volna szereznie valamelyik indulónak – Székely Ferencet heten, Havasi Jánost öten, Baló Györgyöt ketten támogatták. A poszt március eleji megüresedése óta sorrendben ez volt a harmadik pályázat, amelyen a legtöbben, 13-an versengtek a tisztségért.

Testületi tagoktól származó értesülés szerint szerda délután informális ülést tartott a kuratóriumi elnökség, de nem körvonalazódott olyan személyi javaslat, amely megkaphatná a hét szocialista, három fideszes, két szabad demokrata, valamint egy-egy MDF-es és KDNP-s delegált kétharmadának szavazatát.

Korábbi sajtóinformációk szerint a mostani pályázók között van még Szinetár Miklós, Pálffy István, Szabó Stein Imre és Zelles Sándor is. A médiatörvény előírásai szerint a megbízatás négy évre szól, ám egy alkalommal – az elnökké választáshoz szükséges arányú támogatás mellett – lehetővé teheti a kuratórium, hogy pályázat nélkül újrázzon a hivatalban lévő vezető. Ilyen döntésre eddig egyetlen alkalommal, idén szeptember végén került sor, amikor Cselényi László, a Duna Televízió elnöke jövő februárban lejáró hivatali idejét toldották meg négy esztendővel.

Az MTV-ben a médiatörvény 1996-os hatályba lépése óta egyetlen elnöknek, az idén márciusban távozó Rudi Zoltánnak sikerült kitöltenie mandátumát. Tavaly október 17-én a kuratóriumi elnökség nem kezdeményezte, hogy újrázhasson posztján az MTV-t négy éven át vezető Rudi Zoltán. Az első pályázat végén, február 12-én pedig nem tudott jelöltet állítani a három jelentkező közül a kuratóriumi elnökség.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.