Csach Gábor (Fidesz), Nógrád megye második legnagyobb városának alpolgármestere közölte: 2007 elején elindították a kilakoltatási eljárásokat, mivel 58 jogcím nélküli lakáshasználó addigra már 16 millió forintos tartozást halmozott fel lakbérekből és közüzemi díjakból.
A folyamatot azonban még az elején leállították, és – mivel az érintettek fele roma származású – megállapodtak a helyi kisebbségi önkormányzattal, hogy folyamatosan felülvizsgálják valamennyi kilakoltatásra váró helyzetét, az eljárást pedig csak azoknál folytatják le, akik nem hajlandók az együttműködésre – tette hozzá.
Elmondta: 2007 októberében eltörölték a büntető lakbért. Az előző önkormányzat ugyanis úgy próbálta kiüríttetni ezeket a lakásokat, hogy háromszorosára emelte a lakbért, ezzel azonban csak több lett az adósság. Az önkormányzat a jogcím helyreállítása érdekében adósságkezelést, segélyezést és az adósság átütemezését is lehetőségként kínálta fel.
Csach Gábor tájékoztatása szerint a tartozások összege 2008 áprilisára 12 millió forintra, az érintett családok száma pedig 50-re csökkent.
(mti)