Davit Kezerasvili bizakodó a decemberi meghívással kapcsolatban. „Arra biztatom a szövetségeseket, hogy támogassák Grúzia MAP-meghívását decemberben, és támogassák a grúz erőfeszítéseket a reformok véghezvitelében” – mondta Robert Gates, emlékeztetve arra, hogy pénteken első alkalommal Budapesten ülésezik majd a NATO–Grúzia bizottság. Az Egyesült Államok elkötelezett Grúzia függetlensége és területi integritása mellett – hangsúlyozta a védelmi miniszter. Az amerikai politikus elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Oroszország, úgy tűnik, teljesíti a békemegállapodásban rögzített kötelezettségeit, és kivonja csapatait Grúzia területéről.
Davit Kezerasvili grúz védelmi miniszter az amerikai kollégájával folytatott megbeszélés után az MTI-nek azt mondta: habár az orosz csapatok megkezdték a kivonulást, a megszállt területeknek több mint a felén még mindig ott vannak. Nem valószínű, hogy az oroszok befejezik a kivonulást a békeszerződésben meghatározott időpontig. A probléma megoldására azonban csak diplomáciai eszközöket szabad használni, nem pedig katonaiakat – emelte ki.
Davit Kezerasvili szerint jó esély van arra, hogy Grúzia megkapja a MAP-meghívást decemberben. Az Egyesült Államok stratégiai szövetségese Grúziának. Október végén kétoldalú védelmi miniszteri találkozót rendeznek Washingtonban – közölte a miniszter.
A szövetség még tavasszal döntött arról, hogy Grúzia meghívást kaphasson a NATO-tagság előszobáját jelentő tagsági akciótervbe. A tagállamok azonban eltérően ítélik meg azt, hogy Grúzia meghívást kaphat-e a decemberi találkozón. A magyar álláspont szerint Grúzia meghívást kap a tagsági akciótervbe decemberben. „Nem látok olyan okot, ami miatt felülbírálná a NATO a tavaszi döntését. Nem hiszem, hogy ebben lényeges változás lehet” – mondta a héten Szekeres Imre honvédelmi miniszter az MTI-nek. A budapesti miniszteri ülésen is ez az egyik fő kérdés.
A decemberi meghívást elhamarkodottnak tartó államok sorába tartozó Luxemburg védelmi minisztere, Jean-Louis Schieltz csütörtökön arról beszélt az MTI-nek, hogy azért nem támogatják a mostani grúz csatlakozást, mert nem teljesültek azok a feltételek, amelyeket az áprilisi NATO-csúcson meghatároztak.
(MTI)
Ezért szerencse, hogy Magyar Péter nincs döntéshozó pozícióban + videó
