Szollár Domokos közleményében azt írta, a delegációk péntek déltől egészen az esti órákig folyamatosan hagyják el a magyar fővárost, ezért a Belváros – Üllői út – Ferihegyi repülőtérre vezető útvonal szakaszosan és időszakosan zárva lesz. Déltől lezárják a 2-es terminál indulási karéjában a gyorsparkolót, parkolni a lenti rövid távú parkolóban lehet, az induló utasok pedig a terminál érkezési szintjén keresztül juthatnak be az épületbe. A terminál előtti parkoló viszont korlátozás nélkül használható.
A Budapest Airport azt javasolja utasainak, hogy ha tehetik, ne autóval közelítsék meg a repülőteret, vegyék inkább igénybe a tömegközlekedési eszközöket. Mint írták, a vasúti közlekedésben várhatóan nem okoz fennakadást a NATO-csúcs, ezért az esemény alatt a vonat a legbiztosabb közlekedési eszköz. Az 1-es terminálra igyekvőknek a MÁV Nyugati pályaudvarról induló vonatait ajánlják.
Az 1-es terminálról a 2-es terminálra igyekvőknek pedig azt javasolják, hogy vegyék igénybe a BKV 200-as járatát. A BKV tájékoztatása szerint a Gyömrői úton közlekedik majd a 200-as repülőtéri busz, igaz 5-10 perces útzárak itt is előfordulhatnak. Az autóval közlekedők legjobban akkor járnak, ha az M0-ás útról közelítik meg a repülőtér mindkét terminálját. A Budapest Airport azt javasolja minden utasának, hogy a megszokottnál jóval korábban induljon el a repülőtérre és tájékozódjon a forgalmi helyzetről a rendőrség, illetve a repülőtér honlapján.
(MTI)
Karácsonyék még nagyobb adósságba vernék Budapestet Rákosrendező miatt
