Tanszálloda épül Tokajban

Tanszálloda épül Tokajban csaknem egymilliárd forintos beruházás keretében, a hotel természetesen fogad majd vendégeket, egyidejűleg félszázat.

MNO
2008. 10. 11. 9:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, illetve a gesztorságával létrejött Területi Integrált Szakképzési Központ (TISZK) által alapított Észak-magyarországi Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelten Közhasznú Zrt. pályázott a TISZK rendszeréhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztési alapra. Nyertek csaknem 840 millió forintot, amelyből a tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskolában 50 férőhelyes tanszállodát építhetnek meg. A hotel közvetlenül a 38-as számú főút mellett, egykori felvonulási épületek helyén épül meg, és elsősorban a régió idegenforgalmi, szállodaipari szakközépiskolásai és szakiskolásai gyakorolhatnak itt, de az év minden szakában fogad majd vendégeket háromcsillagos áron, négycsillagos szolgáltatásokkal. A létesítményt várhatóan 2011 tavaszán adják át.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.