A 25 kamionnyi szállítmány a bajorországi Coburgba indult vissza. A magyar és a bajor fél között a tárgyalások tovább folytatódnak. A közlemény emlékeztet arra, hogy korábban a Baden-Württenberg tartományból érkezett hulladék több mint felét már visszaszállították a „feladónak”, most először szállítják vissza a Bajorországból származó szemét jelentős részét.
Magyarország 19 helyszínére 2006 második felében összesen 4100 tonna úgynevezett „sárgalistás”, azaz engedélyköteles német importhulladék került. Ebből 3200 tonna hulladék Baden-Württenberg tartományból, 900 tonna pedig Bajorországból származott.
Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség jelenleg 17 személy ellen folytat eljárást az illegális hulladék ügyével kapcsolatban, hét bírságos eljárást indított, a német hulladék miatt kiszabott bírságok összege pedig megközelíti az egymilliárd forintot.
(mti)