A Jobbik a néha már számára is kínos gárdával azt igazolta, hogy képes túllépni a szövegen, tud olyan közösséget toborozni, amely a könnyen emészthető tételeken kívül végre tettekben megnyilvánuló védelmet ígér – s egyáltalán nem baj, ha ez netán másfajta félelmeket hív elő. Mind a program, mind a módszer könnyen lelt rá pártfogóira, a „mezei hadak” pedig ugyanolyan buzgalommal vetették bele magukat a helyi közéletbe, mint annak idején a polgári körök aktivistái. Azzal a különbséggel, hogy a hálózat perifériáin az ellenfelek „szembekamerázása”, a különböző listákon címmel, telefonszámmal való szerepeltetése nem pusztán rigorózus adatgyűjtésről árulkodik, hanem a nyílt fenyegetés maga. Az uniós választás legitimálta törekvéseiket, és csatasorba állította azokat is, akik hittek, de nem vártak ekkora sikert: keserű értelmiségit, kitörni szándékozó középkádert, elveszett dicsőséget sirató öreget, jövőjét féltő fiatalt, no meg egyre több pénzes szponzort. A Jobbik ma egyszerre van jelen a Magdi presszóban, a Borharapóban, valamint a világhálón, a szervezet és annak infrastruktúrája profi módon és hamar kiépült, vezetői pedig teljes erőbedobással kampányolnak.
A teljes cikket itt olvashatja.
(Népszabadság, 2010. február 27.)
origo.hu
Kecskesajtos fagyiért őrülnek meg a Balatonnál
