Európa után a világot is meghódítaná a spanyol armada

A jövő héten kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságot felvezető, a nyolc csoportot bemutató sorozatunk zárórészében a H jelű kvartettel foglalkozunk, melyben Spanyolország, Svájc, Chile és Honduras kapott helyet. A négyesből egyértelműen a két évvel ezelőtt Európa-bajnoki címet szerző spanyol válogatott emelkedik ki, legnagyobb vetélytársa pedig a dél-amerikai zónában másodikként végző Chile lehet.

Spanyolország

Annak ellenére, hogy a spanyol válogatott az 1950-es brazíliai világbajnokságon elért negyedik helye óta egyetlen jelentős eredményt sem tudott elérni a világtornákon, szinte mindig az esélyesek között tartották számon. Most sincs ez másként, elvégre a FIFA világranglistáján jelenleg a második helyen álló hispán együttes két éve az Európa-bajnokságon már bizonyította erejét, s az akkori aranyérmes csapat gerince ott lesz Dél-Afrikában is. A 2008-as történelmi siker után Vicente del Bosque vette át Luis Aragonés helyét a nemzeti csapat élén, s vele is legalább olyan nagyszerűen menetelt a gárda, mint sokat bírált elődjével. A tavalyi Konföderációs Kupa elődöntőjéig 35 mérkőzésből álló veretlenségi, valamint 15 találkozón keresztül tartó győzelmi sorozatot produkált az együttes, ezt törte meg az elődöntőben az Egyesült Államok, s csodák csodájára 2–0-ra legyőzte a legyőzhetetlennek hitt spanyol armadát. Legutóbb, 2006-ban már a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerült a spanyol válogatott a vb-n, akkor Franciaország 2–1-es vereséget mért Raúlékra.

Azóta jelentős vérfrissítésen esett át a válogatott keret, melynek zömét a Barcelona (8) és a Real Madrid (5) adja, de akad képviselője a Valenciának (3), a remek idényt futott Bilbaónak (2), valamint a Villarrealnak (1) és a Sevillának (1) is. Mindössze három légiósa van a csapatnak, ketten a Liverpoolból, egy pedig az Arsenalból érkezett a tornára. A Barca az elmúlt években Európa egyik szupercsapatává vált, s immáron nemcsak a történelmi hagyományok mondatják ezt velünk, hanem az elmúlt négy év sikerei is. A katalánoknál is felnőtt egy ifjú nemzedék, melynek tagjai csakhamar meghódították egész Európát. A Pep Guardiola vezetésével idén is bajnoki címet szerző gránátvörös-kékek adott esetben akár a nemzeti együttes gerincét is adhatják. A kapuban valószínűleg nem Valdés véd ugyan, de Pique és Puyol pályára lépésére azért komoly az esély, középen akár össze is jöhetne a Busquets, Iniesta, Xavi hármas, elöl pedig Pedro vagy a napokban Valenciából igazolt David Villa villoghatna. Alighanem így is verhetetlen lenne a csapat, pláne, ha kiegészül olyan zseniális labdarúgókkal mint Iker Casillas, Sergio Ramos, Cesc Fabregas, Xabi Alonso, David Silva vagy éppen Fernando Torres.

A Real Madrid portása, Iker Casillas a 2002-es világbajnokságon tört be az európai elitbe, azóta túl van már 100. válogatottságán is, amellyel második a spanyol szereplési örökranglistán. A jelenlegi keretből Xavi 86 (5.), Puyol pedig 82 (6.) mérkőzést számlál, míg a góllövők közül Villa 37 találattal a második, Torres 23-mal a hatodik. Mindemellett Del Bosque jó néhány fiatalt is beválogatott a selección keretébe, akik vajmi kevésszer bizonyíthatták eddig rátermettségüket címeres mezben: Jesús Navas 5, Javi Martínez és Pedro 2-2, Valdés pedig 1 válogatott találkozót számlál eddig. Előbbi a héten óriási gólt lőtt Dél-Korea ellen, amellyel a csapat győzni is tudott, így idén is veretlen még, hiszen korábban Franciaországot (2-0) és Szaúd-Arábiát (3-2) is legyőzte. Legközelebb kedden lép pályára a piros-kék alakulat, akkor Lengyelország legjobbjaival kell felvennie a küzdelmet.

A spanyolok tehát roppant erős csapattal érkeznek Dél-Afrikába, ráadásul a tavalyi Konföderációs Kupán szerzett tapasztalatokat hasznosíthatják az idei megmérettetésen is. A kérdés csupán az, sikerül-e átlépnie a csapatnak a saját árnyékát, s végre világbajnokságon is képes lesz-e maradandót alkotni?

Svájc

A svájci válogatott (és nemzeti liga) Európában nem igazán számít számottevő erőnek, ám a soros Európa-, illetve világbajnokságra mindig sikerül kvalifikálnia magát. Ez valószínűleg a remek csapategységből eredeztethető, melynek kidolgozásában és megvalósításában elévülhetetlen érdemei voltak a hét éven át regnáló Kobi Kuhn szövetségi kapitánynak. Kuhn a 2008-as Eb után adta át a helyét a német állampolgárságú, ám tiszteletbeli svájcinak tekinthető Ottmar Hitzfeldnek, aki klubszinten már lerakta névjegyét, nemzeti csapatot viszont most először dirigálhat. A Borussia Dortmund és a Bayern München korábbi legendás trénere azonban válogatottszinten is megállta a helyét, ezt jelzi a mostani vb-részvétel kivívása is. Hitzfeld, elődeihez hasonlóan, elsősorban a légiósként futballozó svájci labdarúgókra építi csapatát, igaz, a világbajnoki keretben hét hazai bajnokságban szereplő játékos is helyet kapott. Ez még akkor is meglepő, ha tudjuk, legtöbbjük karrierje Európa topligáiban teljesedett ki, ám pályafutásuk végén inkább hazatértek. Ilyen például Alexander Frei, aki évekig játszott Dortmundban, ám jelenleg a Basel alkalmazottja, akárcsak Benjamin Huggel, valamint a feltörekvő nemzedék képviselője, a keretbe meglepetésre bekerülő Xherdan Shaqiri. A két tartalékkapus, Wölfi és Leoni mellett még a Werder Brement hosszú ideig szolgáló Ludovic Magnin és az elnyűhetetlen Hakan Yakin került be a svájci pontvadászatból.

Frei és Yakin egyébként a válogatott két kulcsembere, elvégre a török felmenőkkel rendelkező Yakin vezeti a szereplési rangsort a keretből 80 találkozóval a 73-nál járó Frei előtt, míg a góllövők között fordított a sorrend, Frei 40 találatnál tart, Yakin pedig 20-nál. Őket kiegészítendő Olaszországban, Németországban és Angliában edződő labdarúgók kerültek be Hitzfeld keretébe: közülük Zieglerre (Sampdoria), Barnettára (Leverkusen), Derdiyokra (Leverksuen) és Bunjakura (Nürnberg) lesz érdemes különösen figyelni a tornán, de Senderos (Arsenal) és Behrami (West Ham United) is befuthat. Derdiyok és Bunjaku különösen jó szezont zárt a Bundesligában: előbbi Stefa Kiesslinggel félelmetes csatárduót alkotva repítette Európa-liga-indulást jelentő helyre a Leverkusent, amely sokáig veretlen volt, s még a bajnoki cím megszerzésére is volt esélye, utóbbi pedig 35/13-as mutatót ért el a kiesést végül osztályozón elkerülő bajor csapatnál. Külön érdekesség, hogy lesz egy amerikai légiósa is az együttesnek, mégpedig Blaise Nkufo, aki a Seattle csapatát erősíti.

Ez az év egyébként nem indult valami jól a Natinak becézett nemzeti csapat számára, hiszen Uruguaytól (1-3) és Costa Ricától (0-1) is kikapott, ma pedig Olaszország ellen lép pályára Genovában. Rossz főpróba után akár sikeres premier is következhet.

Chile

A csoport másik két csapatáról már kevesebb információ érkezett el Európáig, ám ha azok között szemezgetünk, azt láthatjuk, két kemény, kellemetlen ellenfélről van szó. Itt van rögtön a chilei válogatott, amely Brazília mögött egyetlen ponttal lemaradva a második lett a dél-amerikai zóna selejtezősorozatában, és soraiban tudhatja a 2006-os év legjobb gólszerzőjét, Humberto Suazót. A FIFA által négy éve díjazott gólzsák egy fél szezon alatt hat gólt lőtt a Zaragozában, amellyel sikerült benn tartania együttesét a spanyol első ligában. S ha még hozzávesszük, hogy csatártársa az a Sánchez lehet, aki az Udinese egyik erőssége volt ebben az évben, megállapíthatjuk, akár egész sokáig is eljuthat ez a csapat a világbajnokságon.

Ráadásul Marcelo Bielsa személyében egy sokat tapasztalt szövetségi kapitány ül a kispadján, aki bármikor képes meglepőt húzni, s akit komoly bírálatok értek a hazájában, Argentínában, ám most egy másik országban teljesedhet ki. A chileiek mindenesetre egyértelműen Bielsa ténykedésének tulajdonítják a mostani vb-részvétel elérését, s egyáltalán nem tartják elképzelhetetlennek, hogy kedvenceik komoly meglepetést okoznak a tornán. A keretben Mark Gonzálezen és a már említett két támadón kívül nincs egyetlen nagy név sem. Ám még a spanyolok is tőlük tartanak a leginkább, őket nevezték meg csoportbeli legnagyobb riválisukként, s alighanem Gonzálezék erre rá is szolgálnának.

Az európai légiósok közül Bravo kapus a Sociedad hálóját őrzi, Isla az Udinesében, Jara a West Bromwich Albionban próbálja megállítani az ellenfél támadásait, a középpályán a Leverkusenben pallérozódó Vidal, valamint a Montpellier-vel El-szereplésig jutó Estrada szervezhet, elöl pedig a már említett Sánchezen kívül Orellana (Xerez) felelhet a gólokért. A nagy siker régóta elkerülte a válogatottat, az 1962-es, hazai rendezésű világbajnokságon elért harmadik hely óta mindössze négyszer tudta kivívni a szereplés jogát, a Copa Américán pedig az 1991-es bronzérem óta csak egyszer, 1999-ben jutott el a legjobb négy közé.

Honduras

Legalább annyira ismeretlen csapat a hondurasi, mint az észak-koreai az európai futballkedvelők számára, ám némi személyes élményünkre azért támaszkodhatunk a közép-amerikai együttessel kapcsolatban, elvégre a kék-fehérek verték meg 3–0-ra első csoportmérkőzésén a végül bronzérmet szerző magyar U20-as válogatottat a tavalyi világbajnokságon. Akkor megízlelhettük a hondurasiak elszántságát és azt, hogy olykor igencsak varázslatos dolgokra képesek, ha van kedvük futballozni. Az ország politikai csatározások sodrában tengődik évek óta, a labdarúgás jelenti az egyetlen kikapcsolódási lehetőséget a nép számára, s ez a nemzeti összefogás az, amelyre bátran támaszkodnak Reinaldo Rueda fiai. Honduras eddig egyetlenegyszer szerepelt világbajnokságon, még 1982-ben, amikor három mérkőzésen két döntetlent és egy vereséget számlált, s csoportutolsóként végzett. Ám a csapat kivívta a pártatlan drukkerek elismerését, hiszen Spanyolországtól és Észak-Írországtól is el tudott csenni egy-egy pontot.

A dél-afrikai tornára a CONCACAF-zónából került ki, mivel a harmadik helyet szerezte meg a döntő szakaszban. Mégpedig úgy, hogy nagy vetélytársa, Costa Rica a 93. percben kapott góllal csupán döntetlent ért el az Egyesült Államok otthonában. Az idén már jó néhány felkészülési mérkőzést játszott a csapat, ám egyedül csak a térségi favorit Egyesült Államok ellen tudott nyerni (3-1), Törökországtól és Venezuelától kikapott, Fehéroroszországgal és Azerbajdzsánnal döntetlent játszott, ma pedig Romániával csap majd össze.

A keret jelentős részét a hazai bajnokságban játszó labdarúgók alkotják, az Olimpia csapatából hat (köztük két kapus), a Motaguából öt, míg a Platenséből, a Real Espanából és a Marathónból egy-egy labdarúgót választott ki a kolumbiai szövetségi kapitány. Ám vannak európai légiósai is a csapatnak, közülük talán Figueroa (Wigan) a legismertebb, aki az Eurosport szerint az év gólját lőtte a Premier League-ben (félpályán túlról ívelt a Birmingham City kapujába), míg csapattársa, Thomas, valamint Palacios (Tottenham), Álvarez (Bari) és David Suazo (Genoa) szintén a topligákból került a válogatotthoz. Rajtuk kívül Juhász Roland védőtársa, Bernardez (Anderlecht), valamint De León (Torino), Espinoza (Kansas City) és Sabillón (Kína) játszik külföldi együttesben. A csapatkapitány Carlos Costly (Vaslui) viszont nem vehet részt a tornán, mert a román bajnokság utolsó fordulójában lábtörést szenvedett.

A csapat legnagyobb sztárjai mégis otthon keresik a kenyerüket, így a 134 válogatott mérkőzést számláló Amado Guevara, a 100. találkozóján szintén túl lévő Pavón, valamint a gólerős Núnez mellett Valladares kapus is a hazai ligában futballozik. S talán éppen ez, az összeszokottság lehet a legnagyobb fegyvere a lelkes hondurasi csapatnak a világbajnokságon.

Csoportmérkőzések

Június 16. 13.30, Nelspruit: Honduras–Chile

Június 16. 16.00, Durban: Spanyolország–Svájc

Június 21. 16.00, Port Elizabeth: Chile–Svájc

Június 21. 20.30, Johannesburg: Spanyolország–Honduras

Június 25. 20.30, Pretoria: Chile–Spanyolország

Június 25. 20.30, Bloemfontein: Svájc–Honduras

MNO-tipp a csoport végeredményére:

1. Spanyolország

2. Chile

3. Honduras