A matekzseniből hóhér lett, majd keresztény és elítélt

Harmincöt év börtönre ítélték Kaing Guek Eavot, egy 68 éves kambodzsai férfit. A délkelet-ázsiai ország közvéleménye felháborítóan kevésnek érzi a büntetést, még úgy is, hogy nyilvánvaló: a bűnös rácsok mögött fogja leélni hátralévő éveit. A düh azonnal érthetővé válik, ha hozzátesszük: Kaing Guek Eavot Duch elvtársként ismeri a világ, ő volt a vörös khmerek börtönének, a Toul Slengnek a vezetője. A vérengző kommunista rezsim négyéves ámokfutása alatt 17 ezer embert börtönöztek be ide, és mindössze 12-en jöttek ki onnan élve.

Pedig Duch gyerekkorában semmi jel nem mutatott arra, hogy egyszer majd emberiesség elleni bűnökért ítélik el. Igen előkelő iskolákba járt, kiváló eredményeket ért el matematikából, későbbi diákjai pedig jó tanárként emlékeztek rá. Csakhogy Eav egyetemi évei alatt belépett a kommunista pártba, nem sokkal később le is tartóztatták emiatt, szabadulása után csatlakozott az akkor már szervezkedő vörös khmerekhez. Ekkor vette fel mozgalmi nevét és ami még fontosabb: ezekben az években kezdte el szervezni azokat a táborokat, ahol a mozgalom vélt és valós ellenségeit tartották fogva és kínozták halálra. Amikor 1975-ben, a Duchoz hasonlóan művelt értelmiségiekből álló vörös khmerek hatalomra kerültek a Párizsban végzett Pol Pot vezetésével, az egykori matematikatanárra rábíztak egy középiskolát a fővárosban, Phnom Penhben, hogy rendezze be a „Demokratikus Kampucsea” börtönét. (Demokratikus Kampucsea lett az ország új neve, sőt: 1975-öt 0 évnek, az újrakezdés esztendejének minősítették.)

Vascső, töltény helyett

Ez lett az S-21, más néven a Toul Sleng, ami magyarul annyit jelent: a mérgező fák dombja. Négy év alatt 17 ezer embert börtönöztek be ide, ez alatt az idő alatt derült ki igazán, hogy kik is valójában a vörös khmerek ellenségei. Röviden: mindenki. Kicsit bővebben fogalmazva azok, akiket Pol Poték nem találtak elég khmernek és vörösnek. Saját származásukra és előéletükre való tekintet nélkül likvidálták az ország értelmiségét, ehhez elég volt, ha valaki szemüveges volt, vagy a városban lakott. Az urbánus réteget azért akarták felszámolni, mert olyan mezőgazdaságon alapuló országot képzeltek el, ahol nincs tulajdon, ezért megszüntették a pénzt is, annak birtoklása egyet jelentett a halálos ítélettel. Ugyanígy jártak azok, akikről kiderült, hogy a szomszédos országok valamelyikéből származnak: őket kémnek és megbízhatatlannak minősítették. A hivatalos adatok szerint összesen 1,7 millió embert öltek meg. A Duch vezette S-21-ben megfordult minden osztályból származó áldozat, ezt onnan tudjuk, hogy a parancsnoknak rögeszméje volt, hogy minden áldozatról pontos, fényképes dokumentációt készíttetett a fogvatartott érkezésekor – és kivégzésekor. Utóbbi barbár módon, takarékossági okokra hivatkozva úgy történt, hogy vascsővel verték agyon a rabokat, hiszen a töltényekre a Demokratikus Kampucsea folyamatos háborújában volt „szükség”.

Rémuralmuknak a – szintén kommunista – vitenami hadsereg bevonulása vetett véget 1979-ben. Megalakult a Kambodzsai Népköztársaság, amelynek elitjét a vörös khmerek másodvonala adta, a vezetők és első számú felelősök vagy sértetlenül elmenekülhettek, mint Duch, vagy megöregedve, kényelmes házi őrizetben hunytak el, mint Pol Pot. A vietnamiak kivonulása után visszatértek, vagy megerősödtek a vörös khmerek saját bevallásuk szerint önkéntes száműzetésből visszatérő „külön utasai”, mint például az a Hun Szen, aki mozgalmi múltja után Vietnamba menekült, majd az 1980-as években hazatért és azóta tölti be az ország miniszterelnöki pozícióját. Regnálása alatt Kambodzsa a nyakló nélküli, neoliberális privatizáció és a korrupció martalékává lett, egyetlen számottevő politikai ereje pedig Hun Szen pártja, a Kambodzsai Néppárt.

Mindez összefüggésben van azzal, hogy miért késett ennyit Duch elszámoltatása. Az egyik ok igen prózai: folyamatos menekülésben volt az 1990-es években, míg végül egy brit fotós meg nem találta egy thaiföldi menekülttáborban a vérengző hóhérból evangélikus hitre áttért, Bibliával járkáló öregembert. Bebörtönzését követően 2007-ben hallgatták ki először az ENSZ-felügyelet alatt működő nemzetközi bíróságon, itt szembesítették a vádakkal is. A nemzetközi szervezet felügyeletére azért van szükség, mert Hun Szen állítólag megpróbálta befolyásolni a tárgyalások menetét, hiszen Duch és további négy egykori vörös khmer elítélése (Khieu Samphan volt államfő, Nuon Chea főideológus, Ieng Sary egykori külügyér és felesége, Ieng Thirith egykori szociális miniszter) olyan láncreakciót indíthat be, amely számos, jelenleg is aktív kambodzsai politikust magával sodorhat.

Parancsra?

Duch második tárgyalására 2008 februárjában került sor: az egykor gyerekeket is kivégző mészáros az S-21 épületében történő szembesítésen könnyekben tört ki, és bocsánatért esedezett. Harmadik tárgyalásán nevezték meg mint „15 ezer ember kivégzéséért felelős bűnöst”, következő tárgyalásán pedig személyesen Richard Nixon akkori amerikai elnököt és Henry Kissingert, az Egyesült Államok korabeli diplomáciájának fejét nevezte meg, mint támogatót és szövetségest, akik nélkül az 1970-es évek elején a mozgalom nem erősödhetett volna meg, és nem vehette volna át a hatalmat 1975-ben. A további bírósági idézéseken elismerte saját maga és elvtársai tetteit, kifejezte sajnálatát az áldozatoknak, ám ő is élt a nürnbergi per óta ismert fordulattal, hogy hárítsa felelősségét: „parancsra tettem”. Utolsó tárgyalásán ítéletet hirdettek: 35 év börtön, amelyből 19-et kell leülnie, mert 11 esztendeig már rács mögött volt, és ötévnyi fogva tartását pedig jogtalannak ítélték. A kambodzsaiak keveslik az ítéletet: egyikük ki is számolta, hogy Duch elvtársnak minden kioltott életért mindössze tizenegy órát kell ülnie.

Természetesen nem az S-21-ben, az az épület ma már múzeum és emlékhely.