Akiknek adósai vagyunk

Varázspor helyett szorgalommal és munkával vívta ki – nemzeti szinten is – az elismerést a Hotel Panda. Aki nem tudná: a csodálatos környezetben működő családi vállalkozás megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat, feladva a leckét sokaknak. Az MNO tudósítói személyesen győződtek meg sok mindenről: jó-e a kávé, kedvesek-e az alkalmazottak, s egyáltalán, milyen ez a sokunk számára elsőre félelmetesnek tűnő világ. Riportunkat olvashatják.

Helytállnak. A fogyatékkal élők is megállják a helyüket a munkaerőpiacon. Így látja ezt Hirt Ferenc is, a parlament egyetlen kerekes székes – fideszes – országgyűlési képviselője is. A honatya szerint az akadálymentesítést és a fogyatékosság tisztázását a fejekben kell elkezdeni. Minden bizonnyal komoly feladat előtt áll a társadalom, már ami az elfogadást illeti. Az is biztos, hogy aki például kerekes székbe kerül, gyökeresen megváltozik az élete, és az sem mellékes, hogy az illető egy városban él, vagy esetleg egy hátrányos helyzetű kistérség valamelyik kis falujában. Korábban megírtuk: a magyar vállalkozások is képesek arra, hogy a legnagyobbak közé kerüljenek. Még áprilisban hirdették ki az Európai Vállalkozási Díj 2010–2011 döntőjébe jutott vállalkozásokat, s két magyar vállalkozás is a legjobbak közé került. Pedig a verseny kemény volt: az európai zsűri 29 ország 54 jelöltje közül 12 projektet juttatott tovább a döntőbe. A budapesti Hotel Panda Kft. a felelős és felelősségteljes vállalkozás díjkategóriában, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az üzleti környezet fejlesztése díjkategóriában beadott pályázata került a szűken mért listára.

Hála istennek nem kell fényéveket utazni ahhoz, hogy a társadalmi integráció szempontjából úgynevezett „jó gyakorlatra” leljünk. Sőt, még csak Budapestről sem kell kitennünk a lábunkat azért, hogy a szó nemes értelmében újszerű helyzetekkel szembesüljünk. Így jártak az MNO tudósítói is, akik arról igyekeztek meggyőződni, vajon tényleg működik-e az az elgondolás, hogy a fogyatékkal élők sokkal többre is képesek, mint mondjuk használt mobiltelefonok szétszerelése vagy éppen – kis túlzással – papírhajók és mappák hajtogatására. Jelentjük: a fogyatékkal élők is szeretnek dolgozni, nem okoz nekik gondot a recepciós feladatok ellátása éppúgy, mint megfelelni a konyhai kihívásoknak, s a komolyabb, akár nyelvtudást is igénylő munkáknak is állnak elébe.

A Hotel Panda gyakorlata kiválóan cáfolja a negatív sztereotípiákat, amelyek szerint a fogyatékkal élő ember csak terhet jelent. Kocsy Béla szavaiból az derült ki, hogy megfelelő képzéssel és energiaráfordítással komoly erőforrásokkal gazdagodhatna a munkaerőpiac. A hotel igazgatója lapunknak elmondta: örülnek, hogy mindenféle csoportból vannak munkavállalóik. „Hallás-, látás- és mozgássérültek, pszichés-mentális problémákkal küzdők is dolgoznak itt.”

Kiskáté a fogalomhasználathoz: Kocsy Béla megjegyzi, szerinte az „értelmi fogyatékos” egy meglehetősen kellemetlen kifejezés, jobban szeretik a „tanulásban akadályozott” megnevezést, és meg sem lepődünk azon, hogy a vállalkozásnak van ilyen munkavállalója is. Jelenleg húsz alkalmazottal működik a hotel, emellett három szakmunkástanuló is segédkezik. Közülük is kettő fogyatékkal élő. Az egyik alapítványtól úgynevezett munkapróbán is vannak hárman. „Ők majd kapnak referenciát is, egy korábbi illető is el tudott így helyezkedni” – meséli az igazgató.

Nyugalom

A II. kerület szívében, a forgalmas utcáról belépve a hotel fehér színekkel uralt elegáns előterében, különös nyugalom fogad. Az egyik asztalnál helyet foglalva mindez harmonikus kontrasztban olvad össze a felszolgált forró feketekávé és péksütemény illatával, miközben a kényelmes bőrülésen hátradőlve hagyjuk, hogy Kocsy úr bevezessen bennünket a hotel történetébe, amelyből kiderül, mekkora kitartás és munka eredménye az, hogy a látogató már néhány perc alatt megadja magát a szálloda vendégszeretetének. Egy jól működő vendéglátóhelyen ennek így is kell lennie, ebben önmagában semmi egyedi nincs, ám a Hotel Panda mégis különleges.

„Nem masszőr és nem kefekötő lesz az illető”

A magyar tulajdonú családi vállalkozás 2007-ben indult. E minden bizonnyal küzdelmekkel teli projekt katalizátora pedig „egyik barátunk kálváriája volt, aki megváltozott munkaképességűként akart elhelyezkedni”, de nagyon nehéz dolga volt. A munkáltatók nem törekedtek az igények kielégítésére, megalázó munkákat végeztettek velük – teszi hozzá a hoteligazgató. „Mi nem halat osztunk nekik, hanem hálót adunk, ami azt jelenti, hogy megtanítjuk nekik olyan munkakörökben is a helytállást, amelyekben el tudnak helyezkedni. Amitől hasznosnak érzik magukat.” Erre is itt a jó példa. „A Szempont Alapítvánnyal van egy közös projektünk, aminek keretében látássérülteket – értékesítési marketing munkakörre – képzünk. Tehát nem masszőr és nem kefekötő lesz az illető, hanem kizárólag magasan képzett embereknek szeretnénk felkínálni lehetőséget. A képzés ingyenes.”

Kocsy Béla arra is felhívja a figyelmet, hogy komoly kritériumrendszernek kell megfelelnie a dolgozóknak annak érdekében, hogy érezzék, a hotel másképpen működik, mint egy szociális foglalkoztató. Mi a piacról szeretnénk megoldani a foglalkoztatottságukat – teszi hozzá. Szerinte valótlan állítás, hogy nem akarnak dolgozni a megváltozott munkaképességűek. Borzasztóan kell nekik a munka, ettől javul az életminőségük is. Jelenleg a társadalom 6-8 százaléka él valamilyen fogyatékossággal, s mintegy 8-10 százalékuk dolgozik. Megfelelő képzéssel és metódussal ezt akár 30-40 százalékig is föl lehetne vinni, amit a nyílt munkaerőpiacon kellene realizálni – vélekedik az igazgató.

Stabilitás és kiszámíthatóság kell

Persze nem minden ilyen gyönyörű. „A legnagyobb baj, hogy nincsen stabil jogszabályi környezet, és a támogatások is eléggé kiszámíthatatlanok.” A for-profit szervezetek számára nincsenek pályázatok, és ha valaki a piacról akar megélni és ott is akarja eladni a szolgáltatásait, valami ok miatt előnytelen helyzetbe kerül – teszi hozzá a hotel igazgatója. Ugyanakkor pozitív fejleményként elmondta, hogy 2010 szeptemberétől aktívan részt vesznek az ügyek alakításában, „végre beleszólhatunk abba, hogy mi legyen a rehabilitációs rendszerrel”. A Széll Kálmán-terv ide vágó célkitűzéseit jónak ítéli, mert nagyon fontos, hogy a megváltozott munkaképességű emberek is dolgozhassanak, de ennek kulcseleme a megfelelő képzés. Mint megjegyzi: a kormányváltásig nem történt nagy elmozdulás ezen a területen, „olyanok voltunk, mint amikor egy fogyatékost mutogatnak a vásárban”. A jelenlegi helyzet más: a Nemzetgazdasági Minisztériumban több ötletüket is pozitívan fogadták.

A legnagyobb baj az, hogy a megváltozott munkaképességű embereknek 70-80 százalékban teljesen használhatatlan végzettségei, szakmái vannak – feleli Kocsy Béla arra a felvetésünkre, hogy talán piacképes tudásra lenne szükség, hiszen például bőrdíszművesre nem nagyon van szükség. Látássérült masszőrből már most is több van a kelleténél. Szomorú látlelet a hoteligazgató tapasztalata, akinek szavai szerint hetente tízen is jelentkeznek nála, de több mint kétharmaduknak teljesen használhatatlan a végzettsége. „Elvégeztettek velük egy OKJ-s képzést vagy tanfolyamot, aminek semmi értelme nem volt.”

Kopogni kilencszer

Mindez pedig tovább erodálja az amúgy is alacsony szinten lévő önbizalmukat. Kocsy árnyalja a képet: egy állásinterjú amúgy is stresszel jár, akkor pedig fokozottabban, ha az illető nem hallja, amit mondanak neki, vagy ha nem tud beszélni, illetve járni. „Volt olyan kollégánk, aki kilenszer kopogott, mielőtt bejött az interjúra, tizenötször bocsánatot kért” – teszi hozzá a hoteligazgató, aki szerint a társadalom adós nekik a munkahelyteremtéssel és a képzéssel.

Motiváció

Pedig a munkába állás bizonyítottan pozitív hatással van ezekre az emberekre, kiegyensúlyozottabbak lesznek, használni és fejleszteni tudják képességeiket – emeli ki a szállodaigazgató. A dolgozók előtt kinyílt a világ: többen nyelveket tanulnak és közös programokat szerveznek. Szociális helyzetük javulása révén hozzájutnak olyan anyagi dolgokhoz is, amelyeket korábban nem engedhettek meg maguknak. Ugyanakkor a szállodában mindenkinek a tőle telhető maximumot kell hoznia, és az új perspektívák nyújtotta sikerek révén a dolgozók még motiváltabbá válhatnak. A betanulás ugyan hosszabb ideig tarthat, de ha sikerül alkalmassá válni a munkakör elvégzésére, lojális, megbízható, lelkes munkavállalókat kapunk, akik ugyanolyan jól végzi a munkájukat, mint a nem fogyatékkal élők – hívja fel a figyelmet Kocsy Béla. A feladatok által, az egymás közötti, valamint az úgymond egészséges embertársaikkal való kapcsolatteremtés révén is erősödik bennük a tudat, hogy ők is képesek teljesíteni – fejti ki a szállodaigazgató. Persze mindehhez kell valaki, aki hisz bennük, abban, hogy velük is sikeresen működhet egy vállalkozás.

Még egy kis kalandozás a munkaerőpiac útvesztőjében. Kocsy szerint fontos, hogy az állam támogatja a védett foglalkoztatottakat, de nem biztos, hogy ez segít nekik. A civilekkel kapcsolatban pedig megjegyezte: őket az állami támogatás, a fejkvóta ösztönzi, így a minőség helyett a mennyiség a domináns. Holott szerinte a nyílt munkaerőpiacot érdekelnék az e területen meglévő lehetőségek, de félnek lépni az ügyben, mert nincsen elég információ és nincsen jó gyakorlat sem. Anyagilag kellene őket érdekeltté tenni – teszi hozzá Kocsy, vagyis „adok neked pénzt, de két évig foglalkoztasd és tréningezd a munkavállalót”. Persze majd meg kellene nézni, hogy az elvárások teljesültek-e. De vannak már jó példák is, hiszen a „segítő vásárlás” – amikor is a megváltozott munkaképességű emberek termékeit vesszük meg – akár még mozgalmat is eredményezhet. Az pedig mindenképpen pozitív üzenet, hogy vannak fogyatékkal élő képviselők, kerekes székes államtitkár felel a sportért, s látássérült jogász is dolgozik a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban. Rendkívül pozitív fejlemény, hogy a megváltozott munkaképességű embereket kormányszinten is foglalkoztatják – hívja fel a figyelmet Kocsy Béla.

Pogi a kormánytagoknak

Persze még lehet fokozni a példamutatást. Mondjuk, a kormányzat egy fogyatékkal élőket foglalkoztató étterembe helyezheti ki a kormányülést. Biztos, hogy ott is finom lesz a pogácsa, s a pénz is jó helyre kerül. S mint tudjuk: az állam üzenetei – legyenek jók vagy éppen rosszak – mindig nagy súllyal esnek a latba.

Fontos momentum, hogy a fogyatékkal élők vendégként is meg fognak jelenni a piacon, így a turizmusnak meg kell találni a válaszokat a jelenség kapcsán felmerült kihívásokra – hangsúlyozza Kocsy Béla. Ezért napi szinten felhasználható tudásanyagra volna szükség arról, hogy hogyan kell kommunikálni egy látás- vagy egy hallássérülttel. Tisztában kell lenni azzal, hogy mire van szükségük, hogyan kell megszólítani őket – mondja a szállodaigazgató.

Nem varázslat

A Pasaréti úti szálloda a fent taglalt törekvéseknek mintegy kézzelfogható szimbóluma. Bizonyos tekintetben egyfajta kapocsként, integráló elemként is felfogható, mind a fogyatékkal élő alkalmazottak számára, mind az egészségeseknek, akik szembesülhetnek azzal, mire képesek a fogyatékkal élők. Így akár leomolhatnak a sztereotípiák jól felépített, vastag falai, már ha a vendégek észreveszik egyáltalán, hogy a kedves, segítőkész és nem utolsósorban profi szolgáltatás mögött „nem mindennapi emberek” állnak. A kerület vérkeringésébe szervesen illeszkedő szálloda egyedi sorsokat, különleges történeteket rejt.

Az épület felfedezése közben a mozgáskorlátozottak számára is használható wellnessrészlegből az alagsorba vezet az utunk, ahol világossá válik, hogy a fogadótérben tapasztalt nyugalom mögött szorgos kezek rendíthetetlen munkája áll. Megtekinthetjük a konyhát, az informatikusok irodáját, az öltözőket, a mosodát. Munkájukat végző emberek bukkannak elő, kedves, félszeg mosolyokkal találkozunk, miközben Kocsy úr a szálloda akadálymentesítésének részleteit ecseteli, és elmondja azt is, hogy speciálisan mozgáskorlátozottak számára kialakított szobáik is vannak. A földszinten, a recepciónál a liftre várakozva ráfeledkezünk a falat borító díjak, elismerések tömegére, a Hotel Panda már rengetegszer bizonyított.

Energia és napfény

Feljutva az egyik emeletre, a folyosóról nyíló ajtók luxuskényelmű szobákat tárnak fel, amelyekben árad az energia és a napfény. A fürdőbe pillantva rögtön egy habos fürdőhöz jön meg a látogató kedve. Végigfuttatva a tekintetet a berendezési tárgyakon, szinte érezzük a kényszert, hogy ellazuljunk. A hatalmas ablak függönyén átszűrődő fény azonban a teraszra csal, ahova kilépve csodálatos panoráma tárul a szem elé. Ebben a fővárosi oázisban úgy érezhetjük, nincs lehetetlen, miközben fura módon meg is feledkezhetünk a hallottakról, hogy a rend mögött milyen életutak, remények, motivációk állnak. Ez így is van jól, hiszen az a fő, hogy a vendég elégedett legyen. Mindeközben a szomszéd szobából a porszívó halk morajlása hallatszik, diszkréten jelezvén, hogy nem varázsütésre működnek a dolgok a Hotel Pandában sem; munka, szorgalom, kitartás kell hozzá.