Ötven éve, 1961 tavaszán ezrek gyűltek össze Stockholm kikötőjében, hogy figyelemmel kísérjék, ahogy a felszínre emelik II. Gusztáv Adolf (1594-1632) svéd király egykori három árbocos sorhajóját, amely korának egyik legnagyobbikának számított. A hatalmas vitorlásának megépíttetésével nem csak győztes tengeri csaták lebegtek az uralkodó képzeletében, de országa nagyságát és gazdagságát is bizonyítani akarta.
A gigászi vitorlás a Lengyelország elleni, harminc éves háború idején, két éven át (1626-1628) készült. A hadihajó nem csak méretével tűnt ki társai közül, de tűzereje gyakorlatilag felért a teljes lengyel flottáéval. Sajnálatos módon azonban a király miután értesült róla, hogy ellensége is egy hatalmas hadihajó építésén fáradozik, aktívan bekapcsolódott a munkálatokba. Irreális méretmódosításokat követelt, és végül az első ágyúfedélzet fölé egy másodikat is ki kellett alakítania az építőmesternek, miután már a hajógerinc elkészült. A csaknem 70 méteres sorhajó így túlságosan is magasra, de nem eléggé széles lett, a kifutás előtti stabilitási próbáján el is „vérzett” a Vasa. Ezt azonban senki sem merte az uralkodó tudomására hozni. A katasztrófához az is hozzájárult, hogy a hatalmas hullámszelő főépítésze, a dán származású Henrik Hybertsson elhalálozott, amely után tapasztalatlan helyettesére hárult a hajó befejezése.
Mindezek ellenére a Vasát 1628-ban vízre bocsátották, és augusztus 10-én vitorlát bontott a Gamla Stanban, hogy megkezdje első és egyben utolsó, végzetes útját. A tragédia alig több mint egy kilométer megtétele után következett be. Egy hirtelen jött hullám túlságosan is megdöntötte a hajót, és a nyitott ágyúnyílásokon át hatalmas víztömeg árasztotta el a vitorlást, amely rövid idő alatt a mélybe süllyedt, ötven matróz halálát okozva. Bronz ágyúiból, búvárharangok segítségével, közel ötven darabot kiemeltek, de a hajótestet végül nem, ami így 333 éven át a kikötő közepén, harminc méter mélységben pihent.
A Vasa nem csak a mélybe, de feledésbe is merült a századok során, és csak 1956-ban bukkantak a nyomára véletlenül búvárok egy az öbölben folytatott építkezés során. A roncs 32 méteren, normális helyzetben, mélyen az iszapba süllyedve állt a fenéken, várva arra, hogy megtalálják. A hajó végül 1961. április 24-én látta meg ismét a napvilágot. A több évig tartó nehéz körülmények között – zavaros, hideg víz, áramlások – végrehajtott mentés után, melyben katonai búvárok is részt vettek, szárazdokkjába már magától siklott be, ahol megkezdődhetett tanulmányozása, valamint konzerválása, kiszárítása. A királyi vezérhajó múzeumként 1990-ben nyitotta meg kapuit, és a mai napig fogadja látogatóit.
Az elmúlt két évtized során közel harminc millióan csodálták már meg a Vasát. „Sokan úgy hihetik, hogy a múzeum is csak egy egyszerű állomása a stockholmi körútnak – véli a létesítmény igazgatója, Martina Siegrist Larsson, azonban – teszi hozzá – szerinte az odalátogatók egy nem hétköznapi élménnyel lesznek gazdagabbak”. „Garantált, hogy senki esetében sem marad el a »wow-effektus«, miután átlép a küszöbön és megpillantja az óriási vitorlást. Sokaknak a lélegzete is eláll a látványtól” – fogalmaz Siegrist. A tengeri múzeumban a Vasán kívül nyaranta két másik hajó is látható, a Sankt Erik jégtörő és a Finngrundet világító(torony)hajó.
(Forrás: france24.com, vasamuseet.se)
origo.hu
Orbán Viktor: Kajak-kenu akadémia. Átadva!
