Az egyetemi és főiskolai sportolók világméretű seregszemléjén 24 sportágban több mint 7000 versenyző méri össze tudását. A MEFS vezetői konkrét elvárásokat nem fogalmaztak meg a magyar versenyzőkkel szemben, mert a mezőny erősségére csak a helyszínen derül fény. Vincze Pál alelnök-csapatvezető szerint jó eredmény elsősorban az úszó Cseh Lászlótól, a tornász Hídvégi Vidtől, a 400 méteres síkfutásban induló Deák Nagy Marcelltől, továbbá a vívóktól és a férfi vízilabda-válogatottól várható.
Csurka Gergely sajtófőnök bejelentette: bár Cseh Lászlót 200 és 400 méter vegyesre, valamint 200 méter pillangóra is nevezték, mivel Sencsenben magas a páratartalom, az asztmával küszködő háromszoros olimpiai ezüstérmes versenyző csak a helyszínen dönti el, melyik versenyszámban áll rajthoz.
Az említetteken kívül még a cselgáncsozóktól, a tekvondósoktól, a sportlövészektől és a súlyemelő Baranyai Jánostól lehet pontszerző helyezésre számítani. Érdekesség, hogy a férfi kosárlabda-válogatott 20 évi szünet után tér vissza az Universiadéra. A MEFS kiadványa szerint Magyarország eddig 112 arany-, 92 ezüst- és 98 bronzérmet nyert a nyári Universiadékon. Legutóbb, 2009-ben, Belgrádban 1 első, 2 második és 5 harmadik helyezést értek el a magyar versenyzők.
(MTI)
Ekkora pofont még nem kapott Magyar Péter, ez bizony a Holdról is látszik