Próba? Játék?

Ha valaki azt mondja néhány hónappal ezelőtt: többszöri parlamenti felszólalás kerekedik abból, hogy első számú szimfonikus zenekarunknál, a Nemzeti Filharmonikusoknál a zeneigazgató a muzsikusai körében minőségi meghallgatást rendel el (június 6-án függöny mögött kell a zenészeknek nemzetközi zsűri előtt bizonyítaniuk, hogy alkalmasak a magas szintű zenekari munkára), csak legyintettünk volna. Ugyan! Kit érdekel ez vitákkal terhelt közéletünkben?A próbajátékügy mégis terebélyesedik, nem nyugszanak a kedélyek, nem csillapodik az ellentét a zenekar egy része és a zeneigazgató-karmester, Kocsis Zoltán között. A háborúskodás odáig fajult, hogy a zenekar többsége szavazással alkalmatlannak nyilvánította a világhírű zongoraművészt a zeneigazgatói feladatok ellátására, sőt, s ez volt az igazi tőrdöfés, a szavazás eredményét a távirati irodán keresztül világgá is kürtölték.Miért „lázadnak” a muzsikusok? Sokak szerint egyszerűen félnek a megmérettetéstől. Így vélekednek a magyar zenei élet azon prominens képviselői is, akik a zenekar „viselkedésén” felháborodva a zeneigazgató mellé álltak. Mások viszont azt állítják, Kocsisnál jobb zongoristát, muzsikust nem ismernek, de jobb karmestert azért tudnának említeni... Meg aztán, fújják a zenészek, rossz hangulatban zajlanak a próbák. A minőségfejlesztés csak ürügy, hogy a zeneigazgató megváljon az általa nem kedvelt, „lázadó” muzsikusoktól. Ezt bizonyítja szerintük a meghallgatás pontozási rendszere, zenei anyagának kijelölése is. Részletkérdés – mondják sokan, mások szerint viszont az ördög a próbajáték esetében is a részletekben rejtőzik. Ugyanakkor elgondolkodott-e valaki is a zenészek közül azon, hogy ha nem Kocsis vezetné őket, akkor ugyan ki?Ahogy a kulturális minisztérium, Kocsis is változást szeretne a Nemzeti Filharmonikusok életében, komoly minőségi javulást (Tíz év alatt a csúcsra! – hirdette kinevezésekor). Vitathatatlan, hogy joga van próbajátékot hirdetni, ez világszerte természetes gyakorlat a szimfonikus zenekaroknál. És az is tény, hogy a minőségfejlesztésre szükség van, az együttes munkáján, produkcióin van javítanivaló. Ehhez pedig a muzsikusoknak áldozatokat kell hozniuk – például le kell mondaniuk a haknikról. „Cserébe” a tárca ajánlatának köszönhetően Kocsis a zenészeinek már európai mércével is tisztességesnek nevezhető bért tudna fizetni. Az átlagfizetés a zenekarban 120 ezer forintról 300 ezerre növekedne. A fejlesztés nagy csinnadrattával indult be, vezénylésére a kulturális tárca vezetője Kocsis „jobbján” miniszteri biztost kért fel.Mi állhat a kibékíthetetlennek tűnő ellentét hátterében? A Kocsis Zoltán és a nemzeti zenekar közti feszültség még onnan eredeztethető, amikor a zongoraművész a Budapesti Fesztiválzenekar egyik vezetője volt. Hiszen Kocsisnak a fesztiválzenekar volt az első „édes gyermeke”. Ráadásul ez utóbbi bajban van – úgy tűnik, elveszíti állandó fővárosi intézményi státusát, és kényszerűen alkalmankénti társulatként stagione rendszerben, alapítványi finanszírozású együttesként működik tovább – ezért a filharmonikusok muzsikusai „összeesküvést” sejtenek a háttérben, hogy Kocsis a „megszűnő” fesztiválzenekar tagjait kívánja az ő helyükre ültetni. Olyan abszurditások is megfogalmazódtak, hogy a minisztérium a két zenekar összevonására készül.Ha egy zenekarban viszály van, az előbb-utóbb meghallatszik a koncerteken. Lassan fel kell tennünk a kérdést: meddig rombolhatjuk a világban zenekari kultúránk tekintélyét? Hiszen ne feledjük, zenei nagyhatalmi státusunkért zenekarainknak folyamatosan „próbajátékokon” kell szerepelniük a hangversenypódiumokon.