Prodi a viták kereszttüzében

Röviddel az előző Európai Parlament záróülése előtt, a bizottság elnökének, Jacques Santernek bukásakor, a kormányok gyorsan megegyeztek a lehetséges utód, nevezetesen az olasz Romano Prodi személyében. Világszerte beindult a propagandagépezet, hogy dicsőítse képességeit és alkalmasságát a bizottság vezetésére. Magában a parlamentben, amikor a Prodi iránti bizalomról vagy bizalmatlanságról kellett szavazni, sok kétség adódott, hogy valóban ő lenne-e az alkalmas személy. A végén győzött a propaganda gőzhengere, és Prodit nagy többséggel megválasztották, már-már veszedelmesen sok bizalmat előlegezve meg neki.A helyzet viszonylag gyorsan megváltozott. Amikor az új parlamentet más összetételű többséggel megválasztották, Prodinak mielőbb be kellett nyújtania programját. Egy papírral érkezett, amit először a frakcióvezetőknek mutatott meg. Már ez alkalommal figyelmeztették, hogy programja sok szép frázist tartalmaz, de gyakorlatilag nem mutat kiutat a krízisből. Ez mindenekelőtt a kereszténydemokrata frakció véleménye volt, amely a választások után a parlament vezető ereje lett. E frakció kompromittált elődje helyére alkalmas elnököt is választott Hans-Gert Poettering személyében. Peottering energikus, tiszta és barátságos természetű férfiú. Figyelmeztette Prodit, hogy programja nem fog átmenni. Prodi mégis megpróbálta szegényes tartalmú szövegét keresztülvinni, a többségi döntés azonban arra kötelezte, hogy vonja vissza, és egy hónapon belül dolgozza át, mielőtt a parlament ismét véleményezi.Érthető, hogy ez az első kemény parlamenti vereség nem erősítette Prodi tekintélyét. Azt is el kell mondani, hogy a bizottság új elnöke az elkövetkező hónapokban mindent megtett, hogy a parlament ne bírálja felül döntését. A bizottság elégedetlen volt Prodi vezetői stílusával, azzal, hogy nem tud együttműködni a biztosokkal, és nehezményezte koncepciótlanságát is. Időközben a biztosok között éppúgy, mint a parlamentben széles körben elterjedt a nézet, hogy Prodit valójában nem is azért nevezték ki, mert úgy látták, képes a gyengélkedő apparátus talpra állítására. A tanács, azaz a tagkormányok közössége, Santer bukása és a parlament jelentősen megerősödött helyzete óta meg van győződve, hogy hatalma, amelyet korábban majdnem diktatórikus módon gyakorolt, már nem a régi. Ezért arra törekszik, hogy gyengítse a parlamentet és a bizottságot.Ezt szolgálta egy nem éppen energikus, az európai ügyekben kevés tapasztalattal rendelkező biztos megválasztása. Ezért szemelték ki Prodit, amiben valószínűleg az is közrejátszott, hogy az egykori olasz miniszterelnöknek sok kormányfő barátja volt, akik római bukása után szerették volna valamivel kárpótolni. Ez a vélemény terjedt el az utóbbi időben, ehhez járul hozzá a sok újságcikk, amelyek arra utalnak, hogy néhány parlamenti képviselő sajnálatát fejezi ki, hogy Santert Prodival cserélték le. Az is egyre világosabb lesz, hogy az Európai Unió jövője érdekében törekedni kellene arra, hogy a bizottság és a parlament legalább a legfontosabb kérdésekben keresztülvigye politikáját a tanács ellenében.Az utóbbi időben egyre több szó esik arról, hogy a bizottságban már olyan fokú az elégedetlenség, hogy a jelenlegi elnök utódjáról beszélnek. Ez messzemenő spekuláció, amelynek fő célja, úgy tűnik, az, hogy egy újabb válság esetén a tanács erős szocialista többsége mindent megtehessen, hogy a bizottság vezető pozícióját a saját pártjának megszerezze. Ebből adódóan a bizonytalanságnak ebben a szakaszában semmiképp sem az alkalmasság kérdéséről van szó, hanem ismét kizárólag kicsinyes pártpolitikáról, amely meghatározó volt a tanács egyes tagjainak Ausztria elleni fellépésében is.Ebben a pillanatban némi nyugalom köszöntött be, de ennek ellenére a vihar a levegőben van. Minden valószínűség szerint a nem túl távoli jövőben ismét ki fog törni. Egykor a Santer bizottsági elnököt érintő elégedetlenség nem a luxemburgi politikus ellen irányult, hanem a parlamenti képviselők felismerésének következménye volt, hogy az akkori intézményekkel a bizottság messzemenően tárgyalóképtelen. Ezért nem annyira az egyébként jogos elégedetlenség munkált az olyan biztosak leváltásában, mint Marin vagy Cresson, hanem az, hogy a kormányokat arra szorítsák, végre kezdjék meg az Európai Unió reformját.A bővítés aligha valósítható meg az Európai Unió intézményeinek hatékony megújítása nélkül. Sajnálatos tény, hogy a kormányok, amelyek szellemi színvonala sajnos már rég nem olyan, mint amilyen kívánatos lenne, ezt nem teszik. Mindenesetre remélhető, hogy ezúttal az Európai Parlament energikus marad. Az elkövetkező hónapokban és években a döntés Európa jövőjéről ismét egyre inkább a népképviselők kezébe kerül, ahogyan az kezdetben is volt. A testület előtt nehéz út áll, mégis bizakodhatunk, hogy az Európai Parlament új többsége közelebb visz egy tárgyalóképes és politikus Európához.