Enyhe hidegfront hoz felfrissülést hétfőn, nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, de a keleti országrészben még a nap döntő részében derült marad az idő.
A nap első felében főként a Dunántúlon, majd délutántól, késő délutántól már az Északi-középhegységben és a Duna-Tisza közén is előfordulhat eső, záporeső, zivatar. Az északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen erőre kap, zivatarok közelében viharos széllökések is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 29 és 34 fok között alakul, a Dunántúl északnyugati, nyugati felében azonban 22, 28 fok valószínű. A hidegfront keletebbre helyeződésével keleten is visszább esik a hőmérséklet. Késő este 18, 26 fok valószínű.
A Hungaromet előrejelzése szerint a nap első felében a Dunántúlon, majd az Északi-középhegység tágabb térségében is növekszik a zivatarok kialakulási esélye. Késő délután, este az Alföldre is átterjedhetnek a zivatarok, ott kisebb az előfordulási esélyük.
Zivatarok környezetében intenzív csapadékhullás, a Dunántúlon felhőszakadás, viharos – 60-75 km/h– széllökés, illetve kisebb szemű jégeső előfordulhat.
Hozzátették, erőteljesebb felhőképződés, illetve nagyobb eséllyel zápor, zivatar az Északi-középhegység térségében, valamint a Duna-Tisza közén valószínű. Az északias szelet több helyen élénk, főként a Balaton, továbbá a Zemplén környezetében olykor erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 21 fok között valószínű, de néhol egy-két fokkal hűvösebb lehet.
Kedden napos időre van kilátás helyenként erőteljessé váló gomolyfelhő-képződéssel. A Duna vonalában és attól keletre kevés helyen zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északkeleti szél időnként megerősödik.
A maximum 25, 30 fok között alakul.
Hasonlóan alakul az időjárás szerdán is, gomolyfelhős, napos, csapadékmentes időre van kilátás. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 11, 18, délután 27, 32 fok között alakul.