Quo vadis, OPEC?

Az OPEC, a kőolaj-exportáló országok legfőbb érdekvédelmi és gazdaság-összehangoló szervezete az utóbbi időben nagy belső vitáktól hangos. Az olajárak alakulása lassan kikerül irányításuk alól, ami az OPEC-tagoknak rengeteg gondot okoz. A kőolaj-exportőrök már sok mindennel kísérleteztek, ám akár a termelésnövelés eszközével, akár az olaj visszatartásával próbálkoztak, nem sikerült kigyenlíteni az árak hullámvasútszerű mozgását. Ez ellen most Szaúd-Arábia tett olyan határozott lépést, amely könnyen akár az OPEC végét is jelentheti.A „nagy hullámzás” tavaly év elején kezdődött, amikor hordónként tíz dollár alá esett a nyersolaj ára. Mikor ezt képtelenek voltak feljebb tornászni, a részt vevő országok kormányai félretették problémáikat, és minden erejüket megfeszítve csökkentették a termelést. Két nem OPEC-tag, Mexikó és Norvégia segítségével a hordónkéti ár elérte a 30 dollárt, ekkor azonban már a túl magas ár jelentett gondot. Az OPEC újra összeült, majd kétszer is növelte a termelését – ám ez szinte semmit sem segített.Szaúd-Arábia, az olajkartell legbefolyásosabb tagja sokáig megpróbált együttműködni a kisebb országokkal, de egy idő után feladta a szélmalomharcot, és – önkényes módszerrel – minden előzetes tájékoztatás nélkül bejelentette, hogy kész 500 000 hordó nyersolajat a piacra dobni. A venezuelai olajügyi miniszter, aki az OPEC soros elnöki tisztét tölti be, teljes megdöbbenésének adott hangot. Szerinte Szaúd-Arábia ezzel a lépéssel megkérdőjelezte a szervezet belső demokráciáját, és azt, hogy a kőolajjal bőven ellátott országok együtt fejlesztik a fekete arany kereskedelmét, vállvetve küzdenek jólé-tükért. A sivatagi királyság csak a saját érdekeit szem előtt tartva reszkírozza az olajtermelők szövetségének megszűnését.A szaúdiak természetesen nem csak azért döntöttek így, mert meg akarják mutatni a világnak, hogy hatalmas olajkészletük folytán tulajdonképpen bármilyen lépést megtehetnek a piacon. Húzásuk legfőbb oka az, hogy az ország olajtermelésének legnagyobb felvásárlója az Egyesült Államok. Ott pedig a Carter-időkre jellemző, rekordmagasságú benzinárak vannak. A két ország kapcsolata sok területen igen erős, mintegy egymásra vannak utalva. A szaúdiak által kitermelt nyersolaj nagyban befolyásolja az amerikai benzinárakat, az amerikai finomítókat, sőt, a fűtőolaj nagy része is tőlük származik. Szaúd-Arábia szintén több szinten le van kötelezve az Egyesült Államoknak. Elsősorban azért, mert olajuk legnagyobb piaca ott van, ami nem csekélység, hiszen az amerikaiak a rengeteg fekete aranyért a magasan szabott árat mindig ki tudják fizetni. Azért pedig, hogy az amerikai hadsereg használhatja az arab ország légibázisait, az Egyesült Államok cserébe a szaúdiak biztonságát garantálja a gyakran kiszámíthatatlan közel-keleti térségben.Leo Drollas, a londoni Energetikai Kutatások Központjának elemzője óva int az olajárak magasan tartásától. A túl magas olajár ugyanis megakaszthatja a felhasználást, az embereket takarékosságra intheti, sőt, az Egyesült Államokban a téli hideg alatt kifejezett energiakrízishez vezethet, ha nem juthatnak elegendő fűtőolajhoz. Az amerikainál sokkal rosszabb anyagi körülmények között levő Ázsia még érzékenyebb a problémára, hiszen a pénzügyi válság után éppencsak lábadozó gazdasága magára találhatna, ha valamivel alacsonyabb áron juthatna a szükséges olajhoz. Ezért kézben kell tartani az olajpiacot, nehogy néhány „kevésbé baráti” ország kaparja ki magának a gesztenyét. A szakértő példaként említi Irakot, amelynek olajtermelő kapacitása elegendő ahhoz, hogy akár zsarolja is a világot azzal, hogy a hideg téli hónapokat megelőzően egyszerűen kivonja olaját a világpiacról. Ezzel nagyon megemeli az árakat, mintegy megfizethetetlenné teszi a szegényebb államok számára. Ezt egyetlen ország tudja csak megelőzni, az pedig Szaúd-Arábia. Egyedül nekik, a világ legnagyobb olajtermelőjének van elég tárolókapacitása arra, hogy szükség esetén egy rövid ideig akár egyedül is kielégítse a világ igényeit. Tehát Szaúd-Arábián áll vagy bukik minden. Az OPEC pedig csak reménykedhet, hogy a szaúdiak továbbra is komolyan veszik az együttműködést, és nem vállalkoznak a szervezet számára veszélyes egyéni kalandokra az olajpiacon.