Nyelvpolitika Európában

Nemzetközi konferenciát rendezett Nyelvpolitikák Európában címmel az ELTE Egyetemközi Francia Központja a francia tanszék épületében. A kétnapos tanácskozásra Francia-, Németországból, Ausztriából és Szlovákiából érkeztek nyelvészek.Az egynyelvűség gyógyítható – Monolinguisme can be cured –, hirdette nagybetűs felirat az egyesült államokbeli Luisianában, az egyetem nyelvi intézetének falán – hallottuk egy ott járt nyelvészprofesszortól. Amerika más részein sem tartják eszményi állapotnak az egynyelvűséget számos szakember szerint tudományos körökben, noha Európa-szerte az terjedt el, joggal: a tudomány nyelve ma az angol. A számítógép, az internet első számú nyelve az utóbbi években szinte bálvány lett, főként a valamikor soknyelvűségükről nevezetes kelet-közép-európai országokban. De erről nem az angol nyelv tehet, még csak nem is kizárólag az Egyesült Államok. Föltehetően azok az európai országok is felelősek érte, ahol nincs végiggondolt nyelvpolitika, ahol enélkül szerveződik az idegennyelv-oktatás.A tanácskozáson részt vevő országokban mindenütt sarkalatos pontnak tekintik az államnyelv és a kisebbségi vagy regionális nyelvek viszonyát, az iskoláztatás kérdését. A magyarországi helyzetet elemezve Csernussné Ortutay Katalin Szépe Györggyel közösen készített előadásában úgy látja, hogy a tizenkét hazai „nemzeti kisebbség” (szlovák, román, horvát, szerb, szlovén, német, cigány, örmény, görög, bolgár, lengyel, ukrán) jogairól szóló 1993-as törvény ideológiai és jogi szempontból eszményi, de kissé későn jött – mire meghozták, az asszimilálódás előrehaladt –, s a benne foglaltak megoldására nem jutott elég pénz. Viola Évától, a nyitrai egyetem tanárától megtudtuk, hogy a szlovákiai magyar diákok az érettségéig tanulhatnak anyanyelvű iskolában, ahol a szlovákot mint idegen nyelvet tanítják, de a tankönyveket szlovákból fordítják. Az ukrán nemzetiségűek számára a szlovák általános iskolában a szülők kérésére lehet ukrán nyelvű osztályt nyitni, de a középiskolában már csak bizonyos tárgyakat oktatnak ukránul. A ruténok a rutén nyelvű óvoda után az ukrán vagy szlovák iskola között választhatnak. Ausztriában a német az államnyelv, az alkotmány hat honos kisebbségi nyelvet ismer el (szlovák, horvát, magyar, cseh, szlovák, roma), de Ausztria nem miattuk, hanem az utóbbi években (a volt Jugoszláviából és Törökországból) bevándorolt emigránsok miatt tekinthető többnyelvű országnak. Az egykori honos kisebbségek 1945 óta erősen asszimilálódtak, lassan teljesen eltűnnek, számuk csak Burgenlandban és Bécsben mutat enyhe emelkedést 1991 után – hallhattuk az országa nyelvpolitikáját erősen bíráló Rudolf de Cilliától, a bécsi egyetem professzorától. A kisebbségek védelmére Ausztriában két törvény vonatkozik: az 1955-ös államszerződés és az etnikai csoportokról (Volksgruppe) szóló 1976-os törvény. Karintiában a szlovének, Burgenlandban a horvátok és a magyarok számára külön oktatási törvényt hoztak. Az elemi iskola első éveiben két nyelven tanulnak a gyerekek, az utolsó évben a kisebbségi nyelv megmarad főtárgynak. A Bécsben élő kisebbségek oktatási nyelvére nincs hivatalos rendelkezés. A nem német anyanyelvű emigránsok gyerekeit két évig külön segítik az elemi iskolákban, utána ugyanazt várják el tőlük, mint az osztrákoktól. A romák iskoláztatása több kelet-közép-európai országban jelent komoly gondot. Sokak szerint valószínű, hogy az Európai Unió keretén belül fogadnak majd el olyan erre vonatkozó nyelvpolitikai koncepciót, amely példaértékű lehet.Élénk vita zajlott Christian Schmidt (a bonni egyetem professzora) és a francia tanszék vendége, Bernard Cerquiglini (a Sorbonne Paris 7 professzora, a francia nyelvtudományi intézet, az INALF igazgatója és a francia nyelv védelmére Lionel Jospin miniszterelnök elnökletével tavaly megalakult Conseil supérieur de la langue française alelnöke) között. Schmidt professzor az előadása utáni vita hevében azzal vádolta francia kollégáit, hogy míg hazájukon kívül a többnyelvűség fontosságát hangoztatják, s a kevésbé használt nyelveket védve elsősorban a sajátjukat védik, az országon belül „rákényszerítik a kisebbségekre” a francia nyelvet. Cerquiglini ezt elutasítva azzal érvelt, hogy Franciaország képviselője is aláírta Budapesten 1999 májusában a regionális vagy kisebbségi nyelvek védelméről szóló európai chartát. S ezzel fontos politikai szándékot fejezett ki, még akkor is, ha később a Conseil constitutionnel (a mi Alkotmánybíróságunkhoz hasonló intézmény) ezt nem ratifikálta, mert ellentétesnek tartotta az alaptörvény 2. cikkelyével, amely szerint „a köztársaság nyelve a francia”. Bernard Cerquiglini nagy eredménynek tartja, hogy Franciaországban (ahol 75 nyelvet beszélnek!) tíz éve mindenki tud franciául. A francia nyelv integráló erő lett, ezért az országban egyszerre kell fenntartani a „politikai egynyelvűséget” és a „kulturális soknyelvűséget”. Christian Schmidt szerint helytelen, hogy a franciaországi állami iskolákban az „autochton népesség” gyerekeinek kötelező franciául tanulniuk. Bernard Cerquiglini kitart amellett, hogy kétnyelvű „citoyennetére” van szükség. Az állam nyelvének általánosan ismertnek kell lennie, és a kisebbségeknek mindenütt lehetőséget kell kapniuk a saját nyelvük, kultúrájuk fenntartására. A vita arról is szólt: mely népesség tekinthető honosnak, hova vezet politikailag a honos és az emigráns népesség szétválasztása? (Németországban a török a leggyakrabban beszélt nyelv a német után, Franciaországban a berber, a kreol és az arab.)Bernard Cerquiglini telt házat vonzó két előadásából – az egyetemen és a Francia Intézetben – is kiderült, hogy a franciák nagy jelentőséget tulajdonítanak a tudatos nyelvpolitikának. Intézkedéseik azonban már nem a francia presztízséről, hanem hasznosságáról szólnak – amint Jutta Langenbacher-Liebgott, a németországi Paderborn egyetemének tanára kiemelte. Arról, hogy a francia az egyik – az angol és a német mellett – az Európai Unió három munkanyelve közül. A kelet-közép-európai országokban különösen nagy kereslet van és lesz olyan emberekre, akik ezt a három nyelvet jól ismerik. A rendszerváltozás óta átrendeződött idegennyelv-oktatásra nagy feladatok várnak. (Nálunk 1997 óta nem készült el az új „nyelvoktatási koncepció”.)Európa soknyelvűségét fenn kell tartani – hangsúlyozta lapunknak is Bernard Cerquiglini. Az EU-nak egységes nyelvpolitikája nincs, de vannak programjai arra, hogy a kevésbé beszélt nyelvek megmaradását segítse. Alapelve az, hogy minden tagország nyelve hivatalosnak tekintendő. Hogy ez így lesz-e a bővítés(ek) után is, az még kérdés, de az EU kitart emellett. Európában ma 175 nyelvpárosítás létezik, minden hivatalos dokumentumot tizenöt nyelvre kell lefordítani. Luxembourgban háromezer fordító dolgozik. Amikor Finnország belépett az EU-ba, 250 új fordítót, tolmácsot kellett felvenni, s ez így lesz az új belépők esetében is. Mindez sokba kerül, de még többe kerülne, ha a kevésbé beszélt nyelvek háttérbe szorulnának – mondja Cerquiglini.Az új elektronikus információs és kommunikációs technológiák, ha jól használják őket, sokat segíthetnek az európai nyelvek megerősítésében, oktatásában is – mutatta be Jeannine Gerbeault, a Bordeaux 3 egyetem tanára. A felmérések szerint az egyetemisták nyolcvan százaléka használja az internetet, az EU több ismert és kevésbé ismert programja pedig már a jövőbeli nyelvi kommunikációra is felkészít. A MERCATOR hálózat az Európában kevésbé ismert nyelvi közösségekre vonatkozó információkat gyűjti össze.A közeljövőben a képzési módszerek cseréje is jellemző lesz Európára, noha az oktatás az egyes országok belügye – állítja a professzor asszony. Az új technológiák lehetővé teszik az egyéni ritmusú tanulást, az eredmények ellenőrzését. Az egyelőre kísérletként bevezetett nyelvi portfólió segítségével is követheti mindenki az idegennyelv-tanulásban elért eredményeit.Jeannine Gerbeault szerint nincs messze az az idő, amikor széles körben elterjednek ezek az új módszerek. Ha sikerül elérni, hogy az európaiak merjék kihasználni a soknyelvűségük adta lehetőségeket, nem kell attól tartanunk, hogy a világhálón az egynyelvűség válik általánossá, amit Cerquiglini új analfabetizmusnak tart.