A McLaren vezetősége sejthette, hogy előbb-utóbb eljön ez a pillanat. Egyelőre úgy tűnik, hogy az idei Forma–1-es világbajnoki cím két fő esélyese a McLaren két versenyzője: Oscar Piastri a Kanadai Nagydíj előtt tíz ponttal vezetett a pontversenyben Lando Norris előtt. Montréalban a két pilóta közeli csatájából ütközés lett: Norris kiesett, Piastri viszont a negyedik helyen célba ért, így huszonkét pontra hízott az előnye.

Lando Norris becsületére legyen mondva: azonnal, már az ütközés utáni feszült pillanatokban, a csapatrádión elismerte: ő volt a hibás.
Mit mondott Norris és Piastri a két McLaren ütközéséről?
– Teljes mértékben az én hibám volt, vállalom a felelősséget. Bocsánatot kérek a csapattól és Oscartól is – fogalmazott már az interjúzónában Norris, aki a negyedik helyet próbálta megszerezni Piastritól a verseny hajrájában.
Piastri megúszta a balesetet, s ha okozott is kárt az autójában az ütközés, annak már nem volt következménye, ugyanis a baleset utáni köröket már a biztonsági autó mögött tette meg a mezőny.
– Védtem a belső ívet, aztán éreztem egy kisebb ütést. Természetesen ez igazán kár a csapat szempontjából. Ettől függetlenül is nehéz verseny volt – fogalmazott az ausztrál, akihez éppen az interjú közben lépett oda Norris, hogy személyesen is bocsánatot kérjen.
A McLaren csapatfőnöke kemény szavakat használt
A fentiekből úgy tűnik, Norris és Piastri viszonyára nem nyomja rá a bélyegét a kanadai baleset, Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke azonban világossá tette, hogy nem ezt akarja látni a pályán.
Sosem akarok McLarent balesetben látni, és különösen nem azt, hogy a két McLaren összeütközik, ez a szituáció elfogadhatatlan
– szögezte le Stella. – Ugyanakkor értékeljük, hogy Lando azonnal vállalta a hibát és bocsánatot kért. Biztos vagyok benne, hogy ez a verseny fontos tanulsággal jár, nagy árat fizetett a bajnokságban.
Norris a versenybíróktól öt másodperces büntetést kapott a baleset miatt, ami nem oszott, nem szorzott az végeredmény szempontjából. A Kanadai Nagydíj volt az első idei verseny, amelynek végén a McLaren egyik pilótája sem állhatott dobogóra, a világbajnoki pontversenyben így is nagy fölénnyel vezet a csapat.
A teljes, ütközéssel zárult csata átkattintással megnézhető