Mekeg a bárány

Gergátz Elemér szerint a klónozás szó kellemetlen érzést kelt bennünk, mert rosszul vezették be a köztudatba. Egyforma emberekről, Hitler újra-előállításáról beszéltek, tőle például Lenin klónozási lehetőségeiről érdeklődtek. Arról ritkábban esik szó, hogy a klónozás adott esetben a gyógyítást, a genetikai hibák kivédését, kezelését szolgálhatja. A kutatók többsége ezzel a benne rejlő lehetőséggel foglalkozik. „Én az ember klónozását értelmetlen dolognak tartom.Más kérdés az, ha észreveszünk egy embrionális hiányosságot, hibát és kezeljük. De ezzel is óvatosan kell bánni.”Ön a Mosonmagyaróvári Biotechnikai Állomás mesterséges termékenyítő és embriológiai központjában 1983 óta kutatja az öröklődés titkait. Az intézmény vezetőjeként több támadás érte, pedig a gyógyítás érdekében akarja átjárhatóvá tenni a fajok közötti határokat.– Mindig valamilyen gazdasági feladat megoldása érdekében avatkozunk be az életfolyamatokba biológiai módszerekkel. Ezt én biotechnikának nevezem. Ha az öröklés menetébe is beavatkozunk, megváltoztatva magát az örökítőanyagot, akkor már biotechnológiáról beszélek.– Mikor kezdett foglalkozni embrióátültetéssel?– Genetikai értelemben nagyon értékes, de micrococcusszal fertőzött juhállományt hoztak be Magyarországra 1981-ben Franciaországból. Az állatok megbetegedtek. Főleg a bárányok voltak veszélyben, mert a kórokozó megbújik a nyirokcsomókban, és a limfocitákat támadja meg. A négy-ötszáz juhot meg akarták semmisíteni. Mivel a genetikai anyagot nem lehetett a hagyományos módon megmenteni, az állatok elpusztítása helyett embrióátültetést javasoltam az illetékeseknek. Mosonmagyaróváron megteremtettük a karantén feltételeit, és 1983-ban ide szállítottuk az állományt. Azonnal kialakítottunk egy gyorsműtőt is, ahol az állatokat szuperovuláltattuk, azaz egy ivarzásnál nem egy-két petesejtet, hanem jóval többet nyertünk, majd a megtermékenyítés után a méhből kiemelt embriókat penicillinoldattal kezeltük a micrococcus ellen. Ezeket helyeztük az állomáson lévő magyar fésűsmerinó-anyákba. Mi csináltuk meg először a világon a mentesítést emberióátültetés módszerével.– Sikerült megmenteni az állatokat?– Sikerült, sőt a kísérleti állományból törzstenyészetet hoztunk létre, amely a lacaune nevű tej-hús hasznosítású francia birkafajta magyarországi elterjesztésének első lépése volt. Azóta természetesen a genetikai sodródás megelőzésére hoztunk még kosokat Franciaországból. Szinte melléktermékként fejlesztettük tovább a mesterséges termékenyítő technológiát. Ez azt jelentette, hogy természetes úton a méhnyakcsatornán keresztül termékenyítettük meg az állatokat. Ezt az eljárást rajtunk kívül csak a tanítványaim végzik a világon, pedig a módszer rendkívül egyszerű. A lényege a női nemi utakon belüli spermatranszport felgyorsítása, az ivarzó anya méhnyakcsatornájába helyezett spermát természetes úton juttatjuk a méhbe. A termékenyítés után a „fedező” próbakos gyorsítja fel a méh mozgását, így a fogamzás nagy valószínűséggel létrejön.– Ezt az eljárást hívhatjuk már klónozásnak?– A megtermeltetett embriót elkezdtük felezni, azaz kettőt csináltunk egyből, így jöttek létre az egypetéjű ikrek. Mivel itt beavatkoztunk az öröklésmenetbe, ez már kezd elmozdulni a biotechnológia irányába. A két állat már klónnak tekinthető, hiszen ugyanazt a genetikai anyagot hordozzák. Már 1985-ben egy osztrák–magyar együttműködés eredményeképpen megszületett nálunk az első egypetéjű, úgynevezett monozigotikus birkaikerpár. A két jerke hasonlóságát az is jelzi, hogy ugyanazon a napon volt az első ivarzásuk.– Mi a gyakorlati haszna az embriófelezésnek?– Ha az egyik embriórészt behelyezzük a tenyészállatba, a másikat pedig a mélyhűtőbe, akkor ugyanazt a genetikai anyagot tároljuk. Ennek például szarvasmarhánál olyan következményei lehetnek, hogy ha értékes tulajdonságokkal születik egy bikaborjú, amelynek elkészítik az ivadékvizsgálatát, a másik – behűtött – embriófélnél már nincs szükség erre a költséges procedúrára. Másik gyakorlati haszna pedig, ha például takarmányozási kísérletekhez egypetéjű ikereket használnak, akkor a kísérleti és a kontrollcsoport pontosan ugyanaz lesz.– Hogyan folytatták a kísérleteket?– Azután már nem egy embrióból csináltunk kettőt, hanem két embriót elfelezve, ezek részeit összehozva jöttek létre az utódok. Ez például a gyógyszertesztelésnél hasznos. Ha az egyik embrió elpusztulna, mert defektes, egyik felét összerakjuk egy egészséges embrió másik felével, akkor – bár az utódban ott van a sérült sejt – mégis él majd az állat. Meg tudjuk vizsgálni azt is, hogy a beteg sejtek kezelésénél egy adott gyógyszer mennyit ér.– A nyolcvanas években futótűzként terjedt el az országban, hogy Mosonmagyaróváron megszületett a „birkecs”, azaz a birka és a kecske keveréke...– A Nature című tudományos szaklapban 1986-ban megjelent, hogy fajok közti kimérát hoztak létre juhot és kecskét egyesítve. Akkor még nem tudtam elképzelni, hogy egy szervezeten belül két különböző kromoszómaszámú sejtpopuláció együtt élhet, de mi is megpróbáltuk a lehetetlent. Juh- és kecskeembrió részeket egyesítettünk, amelyeket juhokba helyeztünk be. Augusztus 16-án az egyik juhász azzal jött be a szobámba, hogy nem fogom elhinni, amit mond, az egyik frissen született bárány nem béget, hanem mekeg. Odamentem és egy birkát láttam, amelynek a fején és a lábain lehetett észrevenni, hogy kecske őse van. Mivel nem akartam nevetség tárgya lenni, genetikailag is megvizsgáltuk az állatot, és beigazolódott, hogy ez kecske is és juh is. Ez a „birkecs” két és fél év után tüdőgyulladásban pusztult el. Az utódjai juhok lettek, hiszen nem hibridről van szó. Kosnak született, így birkaheréje volt.– Jelenlegi kutatásainak mi a lényege?– Át akarom törni a fajok közti rezisztenciát. Először birkával szeretnék kecsketejet termeltetni, mert sokkal több benne az anyatejre jellemző alkotóelem. Ez természetesen csak az első lépés, a következő alany a tehén lesz, hiszen sokkal nagyobb mennyiségű kecsketejet adhat. Feltételezem, hogy a kecske–birka kiméra esetében nem löki ki az állat az idegen sejteket. Amelyik szarvasmarha–kecske kiméránál a tőgy tehéné lesz, azzal megpróbálok kecsketejet termeltetni.– Nem akarják önt a szakma más képviselői máglyán látni?– Vannak, akik furcsán néznek rám. Amikor például 1993 tavaszán megszületett az első klónozott bárány, majd folyamatosan a többi négy, nem klónt akartam, hanem sokkal inkább megvizsgálni, hogyan bizonyítható az általam rendkívül fontosnak tartott anyai hatás, azaz, hogy milyen szerepet játszik az öröklődésben a hím és a női ivar. Rájöttem, hogy amikor egy-egy bikának a valós tenyészértékét ivadékvizsgálattal akarjuk előrejelezni, akkor inkább a két nagyszülőt, ezek közül is az anyait kell megnézni. Azt akartam megvizsgálni, hogy a kromoszómákon kívül a mitokondriumokban lévő DNS-nek mi a szerepe. Azt a hibát követtem el, hogy a gondolataimat leírtam, ezért a tudóskollégák mindennek elmondtak, az 1995–96-os OTKA-pályázaton pedig szinte szóba sem álltak velem. Az egyik bíráló azt mondta, hogy ahol én dolgozom, ott ezt megoldani lehetetlen, pedig én már egyszer megoldottam.– Mi a célja a szarvasmarha–kecske kimérával?– Ha sikerül megvalósítani a tejprogramot, akkor valamit visszaadok a taníttatásom költségeiből az országnak. Olyan terméket tudok majd elfogadható áron adni a gyermekeknek, amely hipoallergén lévén hozzájárul ahhoz, hogy ne görcsöljenek, allergizálódjanak idegen fehérjéktől vagy olyan anyagoktól, amelyek a tápszerekben még megtalálhatók.– Be tud számolni valamilyen új kísérletről?– Kolléganőm, Gyökér Erzsébet doktornő a testi sejt klónozásán dolgozik. A Dolly nevű bárány létrehozása óta ez már ismert technika. Ez esetben olyan sejtet kell találni, amelynek még nem fejeződött be a differenciálódása. A köldökzsinórban és a juhok farokrészében lehet ilyet találni. Ha a felnőtt állatokat klónozni akarjuk, ezekből szaporodásra képes, tenyészthető sejteket nyerhetünk, amelyeket sejtmagként használhatunk. Még ugyan utódot nem sikerült testi sejtből létrehozni, de az embrióvá válást már elindítottuk.– Az egyik munkatársa elárulta, hogy néhány napja ismét különleges bárányok születtek az intézetben.– A génátültetés az, amiért a klónozásnak igazán értelme van. Igen, megszülettek a mikroinjektoros géntranszferens bárányok. Arról van szó, hogy a bevitt génnel együtt egy jelzőgént is bejuttatunk az állatba, hogy lehetőleg már az embrionális korban visszajelezze a művelet sikerét. Csak az így szelektált embriókat érdemes beültetni. Ha egy ilyen állat megszületne, akkor majd azt kell párosítani ugyanolyan másikkal, s a bevitt génre homozigóta utódot kell létrehozni, vagyis az utódok mindegyike hordozná a beültetett gént. Ezt az állatot kell majd klónozni felnőtt korban. A most megszületett két és a még várható nyolc-tíz kisbáránynál bizonyítanunk kell, hogy hordozzák a gént.– Mi a céljuk a géntranszferes kísérletekkel?– Szeretnénk elérni, hogy a juhok tejében, ha lehet, a vérsavójában is termeltessük meg azokat a faktorokat, amelyeket eddig terápiás gyógyítási célból csak az egészséges ember vérsavójából lehetett kinyerni. Egy példa: a hölgyek nagy százaléka a változó korban csontritkulással bajlódik, szeretnénk megtermeltetni a juhtejben azokat a faktorokat, amelyeket onnan kivonva gyógyítani lehet ezt a betegséget. Véralvadási faktorok esetében pedig három állat teje elegendő lenne ahhoz, hogy hazánkban az összes ilyen problémával küszködő embernek a gyógyszerét olcsón előállítsuk. Ezt a technológiát próbáljuk most kidolgozni.