A hűség

A férfi idegesen nyúlt a pórázért, majd egy pillanatnyi tétovázás után a régebbit, a kopottabbat akasztotta le az előszoba fogasáról. A kutya már türelmetlenül toporgott mellette. Minden reggel a megszokott időben ballagnak le a tacskóval az utcára. Körüljárják a háztömböt, aztán visszajönnek. Dolly ilyenkor már liheg a fáradtságtól, az öreg eb nehezen bírja a lépcsőt.
Jóska bácsi, a nyugdíjas séta előtt mindig megpaskolja az állat fejét, szól is hozzá ilyenkor, de ma ez elmaradt. Morcos és kedvetlen. Akár az időjárás. Kint csendesen szemerkél az őszi eső.
A kapu előtt megfeszül a póráz, mert megtorpan a tacskó. Riadtan a gazdira tekint. Mintha azt kérdezné: mi történt? Mert a gazdi nem a megszokott úton indul el vele, hanem ma ellenkező irányba igyekszik feltűrt gallérral. Feltekint, tűnődik, menjen-e vissza az esernyőért, aztán csak legyint.
Éppen a megállóhoz értek, amikor berobogott a 75-ös troli. Dollyt ölben kellett rá felvinni. Magasak a lépcsők. A gazdi feltette, de közben nem tekintett a kutya szemébe. Kétmegállónyit mehettek mindöszsze, aztán leszálltak.
A gazdi bevonszolta a kutyát a Városligetbe. Határozott léptekkel ment, mint aki jól ismeri a terepet. Ifjúkorában gyakran sétálgatott erre. Volt egy időszak, amikor találkákra is ide járt, de ez már nagyon régen volt. Azóta a Városliget is megváltozott. Hiába kereste a régi szobrokat, egyet se talált közülük a talapzatán.
A kutya egyszer csak rosszat sejtve megállt, és leült a nedves talajra. Mint aki végképp megmakacsolja magát. Egy lépést se akart tovább tenni. Hiába próbálta talpra állítani az öreg lábával is bökdösve az állatot.
„Makacskodsz is, te vén jószág?! Tudd meg, betelt a pohár, elegem van belőled. Ez az utolsó utunk együtt, ha tudni akarod… Szélnek eresztelek. Öreg vagy már. Csak nyűg a nyakamon… Itt hagylak a ligetben! Ehhez mit szólsz?”
A kutya nem értette, de ösztönösen megérezte a rá váró veszélyt. A végzetét. A gazdi eddig sose volt ilyen goromba és kegyetlen. Régebben az utcára érve mindig lecsatolta a nyakáról a pórázt. Vizslatva így bekukkanthatott a homályos kapualjak alá. De vajon most hová mennek ebben a hideg esőben? Ezt ebben a pillanatban még az öreg gazdi sem tudta. Csak egyet tudott, és ehhez makacsul ragaszkodott: hogy véglegesen túlad az öreg jószágon. Nincs tőle nyugalma. Ő is megöregedett a kutya mellett, és végtelenül elfáradt.
Hirtelen eszébe villant, hogy tegnap a presszóban nem tette bele a kávéjába a kockacukrot. Benyúlt a zsebébe, és a kutyának adta. Dolly nagyon szerette a cukrot, hálás volt, és megszűnt a bizalmatlansága, engedelmesen tipegett a gazdi után.
Jóska bácsi, a nyugdíjas valóságos haditervet dolgozott ki magában a kutya elvesztésére. Eltervelte, hogy a legközelebbi megállónál, a műjégpályánál a 79-esre kapaszkodik fel, de már egyedül, a kutya nélkül. Dollyt elhagyja. Talán megesik majd rajta a szíve valakinek, és hazaviszi. És ha nem? Erre nem akart most gondolni.
A haditerv nagyszerűen bevált. Dolly loholt egy ideig a troli után, amely a gazdit elvitte, aztán lerogyott. Nem bírta szusszal. A gazdi látta kétségbeesését a jármű hátsó ablakán keresztül, és teleszaladt a szeme könnyel. Valaki mintha a torkát szorongatná. Nem, nem szabad most Dollyra gondolnia. Megfullad ettől. Belepusztul.
Nem tudott otthon maradni, egész délelőtt járta a várost. Ivott is közben, amit pedig sosem szokott. Az egyik pincében felhajtott három deci rizlinget. Amikor kissé támolyogva végigbotorkált a Dózsa György úton, percenként hátranézett, nem követi-e valaki. Mintha az öreg kutya loholna a nyomában. Ettől megrémült, futni kezdett, és lihegve bekanyarodott egy kisutcába. Aztán hazament és bezárkózott. Egész nap ki sem mozdult a lakásból, és a televíziót sem kapcsolta be este.
Korán lefeküdt, és magára húzta a takarót. Aludni szeretett volna mély, kába álommal, de csak hánykolódott. Később feneketlen mélységbe zuhant, zavaros álma volt. Lihegve menekült, lábak dobogtak mögötte, és kiáltások harsantak: Gyilkos! Gyilkos! Verejtékes homlokkal ébredt, kint már derengett. Gyorsan magára kapta gönceit, és lefutott a lépcsőkön. Kitárta a kaput. Az agyonázott öreg, beteg Dolly a kapu előtt ült, és örömében elvakkantotta magát. Jóska bácsi erre megtántorodott, egyesek szerint megcsúszott és hanyatt vágódott. Olyan szerencsétlenül verte bele a fejét az egyik lépcsőfokba, hogy nyomban meghalt.
A kutya mellé telepedett, megnyalta a kezét, majd megsiratta. Nyüszítő fájdalmát az egész ház hallotta. Mari néni a földszintről azt mondta erre, hogy a hűségnél nincs csodálatosabb dolog a világon. Persze, mert Mari néni ismerte a történetet…