Közvetlen üzenetváltás

Miközben a csoportos munkavégzés alapvető támogatása az automatikus napirend-egyeztetés, a hangposta és az elektronikus levelezés egységes kezelése, a dokumentummegosztás, sőt a közös virtuális tér kialakítása — gondoljunk a Lotus QuickPlace-re — megoldódott, az informatika és a kommunikáció fejlődése újabb lehetőségeket — és igényeket — vetett fel.
Mint ahogy azt már a világháló kitalálása óta megszokhattuk, az utóbbi években az üzleti kommunikáció, üzleti számítástechnika sok kezdeményezése az internetet intenzíven használók köréből indul ki. Mint például az SMS-küldés internetről telefonra. Nehéz lenne ma már kideríteni, hogy a mobiltelefon terjedése önmagában, vagy éppen ez a szolgáltatás volt-e az, ami az együttműködést támogató szoftvert fejlesztők érdeklődését felkeltette a mobiltelefon iránt, mindenesetre magára valamit is adó rendszert ma már erről az eszközről is el lehet érni.
Egy másik, az együttműködés intenzitását fokozó eszközről, az „instant message”-ről viszont majdnem biztos, hogy a világhálón találták ki. A közvetlen üzenetváltás ugyanis nem más, mint a chat, az egy állomásra bejelentkezettek közötti szabad fecserészés intim, két ember részvételével folyó változata. Két ember, akik amúgy is ismerik egymást, amikor az interneten lógnak, üzeneteket tudnak váltani egymással. Vagy úgy, hogy bejelentkeznek ugyanarra a világháló-állomásra — rendszerint valamilyen társasági vagy társkereső honlapra —, vagy úgy, hogy telepítenek a gépükön egy szoftvert, amely minden internetes műszak elején bejelentkezik egy kapcsolattartó honlapra, és fogadja az onnan érkező üzeneteket. Illetve továbbítja oda a másoknak szóló üzeneteket. Ha a címzett is vonalban van, az üzenet célba ér, ha nincs, akkor vagy elenyészik — ebben a műfajban ez a természetes —, vagy később jut el hozzá. De ez utóbbi esetben ez már nem közvetlen üzenetváltás, hanem egyszerűen villámlevelezés. Az első közvetlen üzenetváltást intéző honlapok 1997-ben jelentek meg az interneten, s ma már ez a szolgáltatás sok intranetnek is része. Annál is inkább, mert a csoportmunka-támogató vagy együttműködést segítő rendszerekhez van olyan eszköz, amivel egy belső közvetlen üzengető rendszert könnyen ki lehet építeni. A Novell a GroupWise mellé egy Instant Messengert kínál, a Lotus Notesban pedig ott van a Sametime szolgáltatás.
A nyilvános üzenetváltó honlapok közül a legtöbb, közel negyvenmillió regisztrált internetezőt az American Online, az AOL tudja felmutatni. Ehhez jön vagy hatvanmillió, aki a többi helyen, az ICQ-nál, az MSN-nél, a Yahoo-nál folytat páros csevegéseket.
Mire jó a közvetlen üzenetváltás? Például arra, hogy egyeztessen az ember egy találkozót, egy telefonhívást. Vagy hogy gyorsan megkérdezzen valamit a másiktól — ez nyilván főként az intraneten, az egy helyen dolgozók között lehet hasznos. De a legjobb benne az, hogy két ember, akik valamilyen szempontból összetartoznak — szeretők, ugyanazon a feladaton dolgoznak, együtt kutatnak valamit, a világ két végén szervezik ugyanazt az eseményt és így tovább —, ugyanolyan szoros kapcsolatban lehetnek általa, mintha egy szobában, egymás mellett ülnének. Nem átkiabálnak egymásnak az egyik asztaltól a másikhoz, nem átszólnak telefonon, hanem az amúgy is a kezük ügyében lévő billentyűzeten — hiszen éppen internetezéssel vannak elfoglalva, tehát ott ülnek egy számítógép előtt — írják meg, ami éppen eszükbe jut. Releváns információ az, amit beírnak, vagy éppen csak egy futó gondolat rögzítése, mindegy: alkalmas arra, hogy a létezésüket jelezzék a másiknak, és a válaszból meggyőződhessenek róla, nincsenek egyedül.
De mi van akkor, ha a másik nem ül az internet előtt? Egy 1999-ben Amerikában szabadalmazott megoldás ezen a problémán segít — feltéve, hogy a keresett, az Instant Messenger rendszerben regisztrált személynek van bekapcsolt mobiltelefonja, és az regisztrálva is van. Egy kérdés a központnak, és máris tudjuk, akivel szót akarunk váltani, az elérhető-e és hogyan. Lehet, hogy éppen ő is internetezik, tehát fogadni tudja a közvetlen üzenetet. De lehet, hogy nem, viszont a mobiltelefonja be van kapcsolva, és az üzenetet a rendszer oda tudja továbbítani. Arra, hogy az üzenetkezelő honlap tudja, valaki mobiltelefonon elérhető-e vagy sem, több megoldás is kínálkozik. A legegyszerűbb eset, amikor kapcsolatban van a telefontársasággal, és onnan minden megkereséskor meg tudja kérdezni, mi a helyzet. De az is lehet, hogy amikor bekapcsolja a telefont, a tulajdonos küld egy SMS-t egy adott számra, jelezve, hogy fogadja a közvetlen üzeneteket. Ez persze a legbizonytalanabb lehetőség, hiszen kényelmetlen volta miatt sokszor elfelejtődik a művelet. Sokkal jobb, ha a készülékbe beépítenek erre egy szolgáltatást: minden bekapcsoláskor automatikusan jelentkezzen be, és kikapcsoláskor jelentkezzen ki. De elképzelhető az is, hogy amikor keresnek valakit, a honlap odatelefonál, ha felveszik — és nem a hangposta, amit észlelni lehet —, abból következtethet arra, hogy az illető fogadni fogja a közvetlen üzenetet. (Magyarországon a Westelnél ez különösen jó megoldás, hiszen három másodpercig ingyen van a hívás.)
Megkezdődtek a kísérletek az AOL Instant Messengere és a Lotus Notes Sametime közvetlen üzenője közötti átmenettel. A közvetlen üzenő, aminek talán a legismertebb változata Magyarországon az ICQ, arra szolgál, hogy két olyan, képernyő előtt ülő ember, akiknek a számítógépei látják egymást, azonnali üzenetet tudjon váltani egymással. Tehát a közvetlen üzenet, amint begépelték, és elküldték, megjelenik a címzett képernyőjén. A közvetlen üzenetkezelés jelenlegi megoldásai egy-egy zárt közösséget szolgálnak ki. A vállalati Lotus Notes rendszerben az ICQ-nkat használva az ott dolgozókkal tudunk eszmét cserélni, azokkal, akik arra a világháló-állomásra regisztrálták magukat, amely ezeket az üzeneteket közvetíti. Aki a Netscape-pel kézhez kapott AOL Instant Messengerbe jelentkezik be, az az ott nyilvántartottakat éri el, feltéve, hogy ők is éppen interneteznek. A Lotus és az AOL kísérlete azért fontos, mert ha sikerül a különféle közvetlen üzenőket egyesíteni, akkor mindenféle chatelő, csevegő honlap nélkül is azonnal elérhetünk másokat, ha meg akarunk valamit kérdezni. Nem kell felállni a gép mellől, telefonálással megzavarni a másikat a munkájában, csak egyszerűen megjelenik az üzenetünk előtte a képernyőn. Legfeljebb ha nagyon zavarja, és nem válaszol, eltünteti, akkor egy idő után mégis telefonálunk neki.
Ez az első eset arra, hogy az AOL az arra regisztrálók számára fenntartott üzengetőjébe beenged egy „idegen” szoftverház rendszerét használókat. A két csevegő közötti üzenetátvitelre a csevegéshez és jelenlétvizsgálathoz kidolgozott SIMPLE protokollt használják. A SIMPLE a három azonnali üzenetküldő protokoll egyike, amit az internet szabványosító testülete, az Internet Engineering Task Force elé terjesztettek.
A jelek szerint a vírusgyártók már felismerték a közvetlen üzengetés jelentőségét, és megkezdték hozzá a féreggyártást. Az utóbbi hónapokban egyes jelentések szerint már volt olyan, amely utat tört magának a Microsoft közvetlen üzenőjében, az MSN Messengerben. Mint például a májusban hódító útjára indult W32/Hello vagy a júniusban felfedezett Choke féreg.
Féreg ide, féreg oda, az AOL és az IBM Lotus között a közvetlen üzenetváltást intéző rendszerek együttműködéséről született megállapodásnak egyértelmű az üzenete: előbb-utóbb globálissá válik a közvetlen üzenetváltás: aki az internethez kapcsolódik, az mindenkit látni fog, aki éppen online van.