Az iszlám Arábia sivatagjaiból indult hódító útjára. Ez nemcsak a valláskutatók számára fontos és érdekes részletkérdés, hanem az iszlám megértésében is nagy segítséget jelent. A törzsi felépítésű arab társadalmaknak ugyanis Mohamed próféta Istentől kapott kinyilatkoztatásai mutatják meg a hit alapjait, s adnak útmutatást a mindennapi életben való tájékozódáshoz. Az öt pillér – a hitvallás, a napi ötszöri ima, az alamizsnaosztás, a zarándoklat megtartása és a ramadán havi böjt –, amelyen az iszlám nyugszik, minden esetben irányadó, s ha ezeket a hívő megtartja, bízhat a halál utáni élet kellemes eltöltésében. Az öt pillérhez ugyanakkor csatlakozik egy hatodik is, ez pedig a dzsihád, a szent háború kötelessége. A hit megvédéséért harcolni kell. A Korán nyíltan kimondja: azok felsőbbrendűek, akik a harcokban részt vesznek. A hit megvédését pedig bárhogy lehet értelmezni. A dzsihád nem támadó harc, csak védekező háborút jelenthet. Ezt azonban már az iszlám kialakulásának idején is sokszor semmibe vették.
Két nagy irányzatot különböztetünk meg az iszlámon belül, a síita és a szunnita felfogást. A síita hagyományok mint árulókat utasítják el a Próféta után következő négy elöljárót, kalifát. Ez a látszólag jelentéktelen különbség kettészakítja az iszlám testvériséget. A síiták az autokratikus berendezkedés mellett kardoskodnak, valamint a vallási vezetők (imámok) korlátlan hatalmát támogatják. Olyannyira, hogy az imám akár a Korán értelmezését is megváltoztathatja, s a vallásgyakorlás új útjait jelölheti ki. Nem véletlen a néhai Khomeini ajatollah iránti szinte vallásos rajongás. Irán ugyanis síita. Ezzel egyedül van a világban, minden egyéb mozlim ország a szunniták táborába tartozik, bár sok más országban is van jelentős síita kisebbség.
Az átalakuló világban jelentős szerep vár a mozlimokra. Nagy gondot jelent, hogy a fundamentalista irányzatok táptalajra lelnek az iszlámban, a terroristák is igazolva érzik szélsőséges gondolataikat, ha egy-egy hasonlóan gondolkodó jogtudós támogatja őket. Ma a világon körülbelül 1,2 milliárd ember követi a Próféta vallását, és nagyon speciális, a kereszténységtől alapvetően eltérő életmódjuk és gondolkodásuk gondot okozhat az új világkép kialakításánál. Eddig csak negatívan jelentek meg a médiában, akkor, ha valami baj volt, robbanás, tüntetések, zavargások. A szeptemberi események ugyanakkor megmutatták, nem szabad egy kalap alá venni embertömegeket. Nagy különbségek vannak az Afganisztánt többségében benépesítő pastuk és az arabok között. A nyugati világ mégis hajlamos minden mozlimot arabnak hinni.
Bár Afganisztán szálka az iszlám világ szemében, mégsem hagyják magára. Sőt az iszlám világ számos országában a harcos mozlim fiatalok százai-ezrei mozdulnak meg a dzsihádra hívó szóra. Az umma, az iszlám testvériség tehát kicsit úgy működik, mint az iszlám NATO. Ha megtámadnak egy országot, önkéntesek tízezrei vonulnak be a vallás védelmére. Ha háborúról van szó, akkor szó sem lehet síita–szunnita elkülönülésről.
A mozlim életében ugyanis rendkívüli fontossággal bír a vér szava. A törzse tagjait a kívülálló ellenében minden esetben meg kell védenie, függetlenül attól, bűnös-e vagy ártatlan. Ezt a „törzs” fogalmat a modern Arábiában – és általában az egész iszlám világban – már érdemesebb a „nemzettel” helyettesíteni. Alkalmanként pedig mindenkivel, aki Allahot imádja. A terrortámadás utáni amerikai válaszcsapás kapcsán az Egyesült Államok többször kifejtette, hogy nem vallásháborúról, hanem a terrorizmus elleni küzdelemről van szó. Ezt azonban csak a nyugati civilizáció fogadja így el, a Korán szerint élők aligha. Ha Amerika, akár jogos önvédelemből, megtámadja valamelyik iszlám országot, nem kérdés, kinek lesz a Korán szerint igaza. Az umma Amerikában a keresztény hódítót látja. Mint az az Öböl-háború idején is történt, az arab világ elítélte Irak bevonulását Kuvaitba, de mivel ők mégiscsak mozlimok, az Egyesült Államok hadműveletét jogtalannak, sőt mindannyiuk elleni támadásnak érezték. Az amerikai média bármennyire is próbálja tehát igazságos harci cselekménynek feltüntetni a légicsapásokat, azt az iszlám világ alapvetően vallásháborúnak értékeli.
Ahhoz, hogy ez a közösség ne csupán egy logika mentén gondolkozzon, alapvető változásokra van szükség az iszlám világon belül. Kell egy olyan vezető állam, amely össze tudja békíteni a civakodó országokat, egyben segíteni tudna a civilizációk közötti párbeszéd megrekedésén. A sok jelentkező közül azonban egy sem igazán alkalmas. Irán nagy hatalmú és befolyásos ugyan, de síita, ezért nem bíznak benne a többiek. Törökországot szintén erős, hithű mozlimok lakják, de saját identitászavaraival kell megküzdenie, mielőtt vezethetné az iszlám világot. Törökország mind a mai napig nem tudta eldönteni, hogy vallási alapon álló ország vagy európai demokrácia akar-e lenni. Európa láthatóan nem szeretné befogadni a számára túl „ázsiai” országot, az iszlám világ ugyanakkor éppen „európaiságát” veti Törökország szemére. Szóba jöhetne még Szaúd-Arábia, ha szintén nem ápolna túlságosan jó kapcsolatokat az Egyesült Államokkal és nem élnének olyan kevesen a szinte teljesen sivatagos országban. Úgyszintén potenciális jelentkező lehetne e szerepre Indonézia. Erre feljogosíthatná, hogy kétszázmillióan lakják és a délkelet-ázsiai térség vezetője, ám túlságosan távol esik az iszlám centrumától.
Egyes kutatók úgy vélik, az iszlám egységét nem szabad komolyan venni, kicsi benne a kohézió, elkülönült törzsek továbbra is véres harcokat vívnak egymással, képtelenek egy ország polgáraiként együtt küzdeni, és domináns hatalom híján tárgyalni sem nagyon lehet vele. Az európai gondolkodásból ismert „hazaszeretet” valószínűleg tényleg hiányzik a mozlim lélekből, de a politika sokszor közbeszól. Az iszlám világot körülvevő bizalmatlanság és a két világ közötti kölcsönös negatív előítéletek sokasága továbbra is szítja a feszültséget. Az évszázados falakat ledönteni nagyon nehéz, de a legnagyobb probléma az, hogy nem elég az egyik oldalnak nyitnia, mindkét kultúra felelős az elzárkózásért. A kereszténység születése óta ferde szemmel néz az iszlámra, ám ez ugyanúgy igaz a Koránt követőkre is, sőt rájuk hatványozottan érvényes. A félhold árnyékában a vallási tolerancia nem létező fogalom, egy vallás van, egy Isten és az ő prófétája Mohamed, senki más.
A két kultúra közötti párbeszéd kiépítése a terrorellenes koalíció sorsáról dönt. Az iszlám országok hajlandóságáról, hogy támogassák a harcot a terroristák ellen. Ha az Egyesült Államok nem érez együtt a mozlimokkal, s folytatja a háborút a ramadán ideje alatt is, korábbi – alkalmasint kényszerű – szövetségesei ellene fordulhatnak, ez pedig könnyen a közös akció végét jelentheti.
origo.hu
Lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Ferihegyen
